sziasztok!
nagyon sajnálom a kihagyást, de szegény drágaságom, a laptopom, szervízben volt és csak nem rég kaptam vissza.
a rész kész, kicsit hosszabb, mint az eddigiek, és izgalmasabb is. a végén egy nagy romantika, nyálas hülyeség. már kész van a 10. rész vázlata is, jól előre haladtam. ne hiddjétek, hogy Tomi csak egy múló szereplő lesz, még sokáig tarkítja az én kis történetemet!;)
nem mellesleg Feliciti képe megváltozott, nem sokára új fejlécet is fogok kérni valakitől, úgyhogy a blog kinézete is más lesz.
ó, és köszönöm szépen a 9 feliratkozót, örülök, hogy tetszik a történet!:)
xx Brooke
 |
| Molnár Tamás |
Miután megunom a teknősökről szóló nyomorult természetfilmet, kikapcsolom a tv-t, és levonulok a konyhába. A hűtőn egy sárga, post-it cetli fogat, Nóra kézírásával.
Kérlek hozd el Johnny-t az állatorvostól. Bent tartották megfigyelésen egy ideig a lába miatt, de most már meggyógyult. Hozd el és vidd el sétálni! Öltözz fel jól, nehogy rosszabbul legyél.
Légy jó, kilencre itthon leszek, céges vacsora lesz. Kaja a hűtőben, pénz a pulton. Vigyázz magadra, zárd be az ajtót, ha elmentél!
Johnny jó barátom, egy nagy rottweiler kutyus, akit ha az ember meglátnak, rögtön átmennek a járda másik oldalára. Egy kicsit ijesztő képe van szegénykémnek, és a mérete is meghaladja a más felet, de egy igazi, szerethető jó barát, aki - igaz - nem szelíd, és talán kicsit túlságosan is túlteng benne a védelmező ösztön, de azért játékos.
Gyorsan felöltözöm: felveszem a bátyám egyik régi Muse koncertpólóját, amit kisajátítottam az idők során, egy sima fehér, ülepes szabadidőnadrágot kapok fel magamra, egy fekete-fehér Nike cipőt, a kedvenc OBEY-s sapkámat, és a telefonomat, na meg a kulcsokat, és a fülesemet.
Út közben rögtön bedugom a fülhallgatómat, és elindítom Ellie Goulding Figura 8 c. számát, ami az egyik kedvencem. A nap hétezer ágra süt, még melegem is van. Az emberek útközben néha megnéznek, amolyan rosszalló tekintetekkel. Egy ideig csak agyalok azon, hogy mi lehet a baj velem. Megfordul a fejemben, hogy valami van a ruhámon, esetleg az arcomon, aztán leesik: suliban kéne lennem. Miután rájövök a titok nyitjára, már nem érdekelnek annyira a fürkésző tekintetek, amik lyukat égetnek a homlokomra, csak megyek tovább az állatorvoshoz, ahová Johnny-t adta be Nóra. Szerencsére nincsen messze. A váróban sem kell sokat várnom, hisz' nem kivizsgálásra jöttem, csak haza szeretném vinni a kutyámat. A doki nagyon kedves még egy pórázt is ad. Egy sima, fehér pórázt, ami nem mellesleg megy a ruhámhoz is.
Johnny-val beugrunk az egyik közeli parkba, ahová kutyafuttatót is beépítettek. Faágakat dobálok neki, versenyzünk, elvagyunk. Próbálom megszoktatni magam vele, hogy ne kezeljen idegenként, bár erre semmi szükség, még mindig emlékszik rám. Többször is leterít a földre, és összenyalogatja az arcom, de nem érdekel. Örül, hogy újra lát, és ennek én is nagyon örülök. Hiányzott már ez a nagy melák állat, akit imádok.
Azt hiszem fél négy lehet, amikor elindulunk haza felé. Mint mindig az emberek most is messziről elkerülik Johnny-t, ezen viszont csak mosolyogni tudok. Legalább nem fognak elrabolni.
A házunk lépcsőjén nagy meglepetésemre Ricsit látom meg, amint lazán ül, és a telefonját nyomkodja. Hirtelen jut eszembe, hogy szerda van, vagyis a korrepetálás. Basszus, el felejtettem. Ki tudja, mióta szobrozik itt!
- Szia - köszönök neki rekedt hangon, amit a betegségemnek köszönhetek.
- Szia - mosolyog rám az ő kisfiús mosolyán, ami rohadtul el tud gyengíteni.
Johnny úgy üdvözli Ricsit, mint egy régi ismerőst, a mellkasára lendíti a mellső lábait, s az arcát kezdi nyalogatni. Meglepő, Johnny nem igazán szereti az idegeneket. Ez is bizonyíték arra, hogy Ricsi más, mint a többi ember! Vagy csak barátságosabb. Ricsi nevetve simogatja meg két kezével a kutyus fejét, megvakargatja a füleit.
- Általában nem bírja az idegeneket - vallom be, csak hogy tudja.
A szemében önelégült fény csillan meg, kár volt említenem, most már nyeregben érzi magát. Végül is abban lehet, Johnny-t elbűvölte, ahogy mindenki mást is el szokott, akivel csak találkozik.
Johnny a nappaliban letelepedik a kanapéra, én pedig bekapcsolom neki a tv-t. A P.S. I love you jelenik meg, úgy tűnik, Nóra ezt nézte utoljára a DVD-n. Johnny felnyüszít, ezzel is jelezve, hogy neki ez nem jön be.
- Vérbeli pasi - sóhajtok fel, és kiválasztom az elől lévő lemezek közül A Kutyám Jerry Lee-t. Imádja, ezzel el lesz egy ideig.
*
- Komolyan mondom, nem is vagy olyan hülye - mondom mosolyogva, miután egy újabb jó feleletet ad a kérdéseimre. Úgy megy neki a kémia, mintha erre teremtették volna. Jó, annyira azért nem, de egy hármas-négyes simán lehetne belőle.
- Ja, képzeld, megint írtunk kémiából - újságolja vigyorogva. - Találd ki hányas lett!
- Ötös - megrázza a fejét. - Négyes - megrázza a fejét. - Hármas? - nemet int. - Kettes? - döbbenek le, de megint nemet int. - Egyes - nyögöm csalódottan.
- Bizony, de nem sima egyes! Általában egy-két pontosakat írok, de ez most majdnem kettes lett! - karolja át a vállamat, és egy puszit nyom az arcomra, amitől azonnal elönt a pír, viszont próbálok uralkodni magamon, és nem teljesen vörös lenni. - Ezt pedig neked köszönhetem - hálálkodik.
- De hát egyes lett - vonom fel a szemöldököm csodálkozva.
- De majdnem kettes! - emlékeztet, és leül a laptopom elé.
- Ó, tényleg. Ezt elfelejtettem - bólogatok szarkasztikusan.
Mire ő helyesel, mint aki nem vette le a mondat mögött rejlő csöpögő gúnyt.
- Gyere, mutatok valamit - int magához.
Feltápászkodok az ágyról, és odamegyek hozzá. A képernyő megjelenik a facebook. A sajátjára lép be. Döbbenten veszem tudomásul, hogy 29 olvasatlan üzenete van, legalább 52 baráti felkérése, amikre nem válaszolt, és egy csomó értesítése. Egyik fület sem nézi meg, hanem az ismerősei között kezd kutatgatni egy bizonyos Molnár Tamás után. Mikor megtalálja megmutatja a profil képét. A srác nem csúnya: élénk kék szemei a lelkemig hatolnak, gyönyörű tenger kék színben pompáznak. A haja barna, a bőre napsütötte, látszólag a stílusa sem az utolsó. Helyes. Nagyon. Ez kétségtelen.
- Most szakított a barátnőjével, és Marci téged ajánlgat neki - bök a képernyő felé vigyorogva Ricsi.
- Na ne - döbbenek le. A szám egy pillanatig tátva marad a meglepetéstől. - Marci komolyan képes erre?
- Ő Marci - mondja egy jelentőségteljes pillantással. Igaz, Marci. Marci tényleg képes erre. - Egyébként meg bejössz neki, de nem fog kezdeményezni, mert nem olyan. Jó fej srác, szerintem bírnád.
- Most kajak össze próbálsz hozni vele? - kerekednek ki a szemeim.
Aú, ez fájt. A srác, aki bejön, próbál rátukmálni egy másikra. Mondjuk... azért a Ricsi iránt táplált érzelmeim... OMG, milyen érzelmeim? Nem is szeretem! Egyáltalán! Csak tetszik, mert ismerjük el, helyes. Ricsi az a srác, akinek rögtön igent mondanék, de annyira azért nem ismerem. Szóval ez nem nagy dolog, csak azért mégis. Ricsi tetszik. Eléggé, és Tomi (ha szólíthatom így, a Tamás annyira nem jön be) versenyezhet Ricsi helyességével. Mégis. Mások. Ricsi azt a pimasz, rossz fiú érzését kelti bennem, Tomi pedig... Tomi pedig szimplán helyes, jó a stílusa, és szimpatikusnak is mondható, már amennyit a kommentekhez érkező válaszaiból le tudtam szűrni. Jó fej, jó a dumája. Elsőre nem tűnik kedvesnek, másodszorra viszont már értékelem a poénjait. Tényleg jó fejnek tűnik.
- Nézd, ő tényleg király arc, összeillenétek. Csak próbáld megismerni.
- Aha, és miért épp én próbáljam megismerni őt?
- Mert ő nem fog a facebook-on rád írni. Nem igazán szokott rajta lógni, és a csajozást sem ott intézni. - Végül is, ez már egy jó pont. - Figyelj hét végén menjünk el megnézni egy filmet. Marci már tisztára be van zsongva emiatt. Jön Hanna és Dani is.
- Szóval ők már tudják, hogy...?
- Ja. Hanna támogatja, szerinte "cukik lennétek együtt". Dani pedig bírja Tomit, és téged is csíp, szóval áldását adta rátok.
- Király, hogy szervezkedtek - morgom bosszúsan, majd - mint egy duzzogó kislány - leülök az ágyra, karba font kezekkel.
- Naaa! - mosolyodik rám féloldalasan. - Jó lenne.
Felsóhajtok, s rábólintok. Ha majd nem jön be, akkor lelépek egy ürüggyel. Bajom nem lehet belőle.
*
Mivel vasárnapra sikerül teljesen meggyógyulnom, ekkor megyünk moziba is. Hazudnék, ha azt mondanám, egyáltalán nem izgulok. Egy kicsit vagyok izgatott csak! Kicsit.. kicsit... na, jó! Eléggé ahhoz, hogy sokat agyaljak Tomin.
Fél egykor elkezdek készülődni. Nem teszek ki magamért, igazából eléggé hanyagul öltözöm fel, de csak moziba megyünk, szóval nincs is miért kiöltöznöm. A sminkkel sem bajlódom sokat, csak egy kis szempillaspirál, és késznek nyilvánítom magam.
Egykor váratlanul betoppan... mindenki! Hannah, Marci, Ricsi, Dani, mind itt vannak, s mikor meglátnak, lefagy a mosoly az arcukról. Eléggé furcsán néznek végig rajtam, nem hiszem, hogy erre számítottak volna. Marci szabályosan elfintorodik, majd tüsszent egyet, hogy ne vegyem észre azt a lenéző fintort.
- Ne csináld ezt velem! - teszi a szívére a kezét Marci. - Így nem jöhetsz el!
- Már miért ne?
- Mert ez... így ... - kezd el mutogatni Hanna. Pantomim. Helyben vagyunk. Ezek szerint tényleg borzalmasan nézek ki, ha már mutogatni is elkezdett. - Enyhén fogalmazva szar.
- Köszönöm, hogy tapintatos voltál - mosolygok rá bájosan. - Nem fogok kisestélyibe menni! - mondom.
- Én nem várom, hogy abba gyere, de ebbe se! - szólal meg Ricsi, miután magához tér a sokkból. - Ezt nagyon gyorsan váltsd át!
- Jesszusom, hogy mennétek a...
- Na, na! Kislány, csak szépen! - szól rám Marci, majd belép karol.
Hannával a hátunk mögött feltrappolunk az emeletre. Ketten rögtön a gardróbom felé veszik az irányt, s mindent szanaszét hajigálva kezdenek kutakodni. Fájdalmasan nézem, ahogy feltúrják a ruháim felét. Kivesznek egy fekete-fehér mintás leggings-t, egy crop-top-ot, és egy átlátszóan fehér inget.
- Kapd fel gyorsan! - mondja Hanna.
- Marci... - mutatok kifelé.
- Ugyan, drágám, csak nyugodtan! Barátok vagyunk!
Végül is igaza van, barátok vagyunk. Ezzel a tudattal már elkezdek öltözködni. Eközben Marci és Hanna kiegészítőket válogatnak. Na, jó, inkább csak Hanna. Marcit elvileg kirázza a hideg ezektől a "szaroktól". Miután felvettem a ruhákat, és a fehér Convers cipőmet, felveszem a karkötőmet is. A fülbevalóimat aközben rakom be, miközben Hanna lazán összeköti hullámos, szőke, derékig érő hajamat. Apró sminket dob fel rám, míg Marci elővesz egy sima, kis fekete táskát, amibe beleteszi a pénztárcámat, a telefonom, és a kulcsaim.
- Szerintetek nem kéne koton? - kérdezi elmélázva Marci.
- Te rohadék! - kiáltom el magam akaratlanul is. Hevességemben hozzávágok egy párnát is, amit eddig a kezeim között szorongattam.
- Oké, bekussolok! - emeli fel védekezően a kezeit. - Majd gyertek, ha végeztetek! - S ezzel kiront a szobámból, a táskámmal a kezében.
Hanna elvégzi rajtam az utolsó simításokat. Enyhén túlöltözöttnek gondolom magam. Mintha valami nagyszabású rendezvényre készülnék. Kényelmetlenül kezdek fészkelődni az ágyamon. Az legalább vigasztal, hogy Hanna sem vette lazábbra a figurát, rajta egy fekete rövidnadrág, egy fehér trikó, és kék ing van, egy platform szandállal. Végül is... nyár van. Vagy inkább ősz, de nyári idő.
Felsóhajtok, mikor meglátom magam az egész alakos tükörben. Az ingemet lazán beletűröm a nadrágomba, így egy kicsit lazábbnak hat az egész. Kelletlenül a hajamba túrnék, de Hanna megállít, egy "nehogy tönkretegyem a művét" sikítással, amit szerintem még a Duna túloldalán is hallottak.
Mindketten lemegyünk, én a cipőmet fürkészem, és elkönyvelem magamban, hogy ennél már nem lehetek durcásabb. A fiúk csak elismerően bólogatnak, miszerint így már sokkal jobb, emellett Marci egy fenyegető pillantást is vet rám, amiből rögtön letudom olvasni, mit akar mondani: "Nehogy átöltözz!". Nem mondom, hogy rossz összeállítást hoztak össze, de ez már kicsit sok, nem? Vagy csak én veszem ennyire komolyan ezt az egészet?
- Mehetünk már? - kérdezi Ricsi türelmetlenül. - Sose értettem, miért kell ennyit készülődni - morogja az orra alatt.
- Hogy miért? Miért? - kérdezi Hanna. - Öt perc alatt készüljünk el? Feli előbbi cuccai elrettentő például szolgálnak az öt perces készülődéshez!
Mindhárman elröhögik magukat. Oké, oké, értem. Gáz voltam.
*
Nos, igen. A pláza előtt meglátjuk Tomit. A srácok rögtön lepacsiznak vele, Marci még meg is szorongatja, mint egy rossz meleg, de ezen csak mosolygok. Mikor mind a hárman befejezik az üdvözlést, felénk fordul. És akkor bumm. Rögtön beleszeretek a szemeibe, hisz' gyönyörűek. Nagyon. Nagyon gyönyörűek. Nem mintha maga a srác nem lenne az, de a gyönyörű szót nem szívesen használnám rá. Inkább helyes. De oltárian helyes! Már csak a pillantásától is elpirulok, és ez még jobban zavarba hoz. Remélem azért nem vette észre, hogy a fejem más árnyalatra váltott, nem lenne szerencsés.
- Ő Hanna - mutat a barátnőmre Dani. - És ő Feliciti - rá mosolygok. Próbálom a legbarátságosabb mosolyomat villantani, már amennyire sikerül. Félek, hogy csak egy vicsorgást sikerül összehoznom.
- Rohadt jó film - áradozik Marci a film előzeteséről, leírásáról, és magáról a filmről.
- Melyiket nézzük meg? - kérdezi Hanna, miközben a popcornját majszolja.
- Démonok között - válaszolja Ricsi, s beleiszik a kólájába.
- Hát gyerekek, akkor az gáz lesz - sóhajt fel Hanna teátrálisan. - Ha sikítanék nézzétek meg a pulzusomat, hátha szívinfarktust kaptam.
- Durva? - kérdezem a filmre utalva.
- Neked nem lesz, te így is úgy is beteg vagy - legyint Marci, de azért elmosolyodik. - Hanna bele fog pusztulni.
Öt perccel kezdés előtt bevonulunk a vetítőterembe, s nagy nehézségek árán le is ülünk, bár beletelik pár percbe, míg mindenki megtalálja a saját helyét. Eleve Hanna kikötöti, hogy ő a szélén fog ülni, mert máshol nem tud. Emellett pedig maga mellett szeretne tudni, hogy ha esetleg elhalálozna, legalább a legjobb barátnője mellett jöjjön el érte a vég. Marci szinte sipítva veszi tudomásul, hogy Tomi nem mellettem ül, de ezt persze nem mondta ki. Szóval elkezd rendezkedni, abból kiindulva, hogy ő Ricsi mellett szeretne ülni. Dani belemegy a játékba, így kerül ő Marci mellé, merthogy ő annyira szereti, hogy nem bír ki nélküle egy kis időt sem. Nos, így történik az, hogy Tomi mellettem köt ki.
- Istenem - fogom a fejemet kínomba, és kelletlenül lejjebb csusszanok a székemen. Ez már kínos.
Nekem és Tominak is, hisz' ő sem hülye, tudja, mire megy ki a játék, így még cikibb az egész. Legszívesebben jó erősen megragadnám Marci nyakát, és a fejét a falba verdesném. Méghozzá könyörtelenül. Ezért még tuti ki fogom nyírni, ehhez kétség sem fér.
Sok-sok felzaklató jelenet után eljön a vég. Mármint a nem az én végem, hanem Hannáé. Viszont a jó hír, hogy Tomival egymáshoz szóltuk. Nem is egyszer. Igazából elég sokat beszélünk a film alatt. Kritizáljuk az egészet, mert egy nagy szarság. Nem egyszer nevettet meg, és látszólag, ő is díjazza az én beszólásaimat.
Éppen egy szereplő nézné meg mi a helyzet odakint. Lassan halad a maga útján.
- Miért vagytok ilyen kurva kíváncsiak? - horkanok fel, egy kicsit talán túl hangosan is, mivel Ricsi, Marci, Dani, Tomi és Hanna is elnevetik magukat, ahogy az előttünk ülő, pár évvel fiatalabbak is.
A film lassan véget ér, én pedig már teljesen kikészülök a sok sablon jelenettől. Egyszer szívesen megnéznék már egy igazi horrort.
Az üres kukoricás kartonokkal, és üdítős üvegekkel együtt kivonulunk a teremből, egyenes a McDonald's-ba, mivel kiderül, hogy még mindig éhesek vagyunk, habár mindannyian bepakoltunk rendesen. Szokásos módon most is tömve van az egész hely, ezért stratégiát dolgozunk ki, miszerint én és Tomi elmegyünk rendelni, míg ők helyet foglalnak. Zseniális, briliáns, és fantasztikus terv is egyben - állítja Marci. Egy gyilkos pillantással jutalmazom ezért az ötletért, de azért nem vagyok szemét, és elindulok Tomival az oldalamon.
- Figyelj, ez az egész... - kezdek bele a magyarázkodásba, mivel kötelességemnek érzem elmondani, hogy ez az egész nem az én művem, és Marcit nyírja ki emiatt.
- Tudom - bólint mosolyogva. De szép mosolya van! - Marci - von vállat. - Ismerem gyerekkorom óta, nem kell elmondanod, milyen. Azért annyira nem bánom - vigyorodik el lassacskán, mire én felvonom a szemöldököm. - Valljuk be, nem vagy ronda!
- Azt hiszem ennél szebbet még nem mondtak nekem - érzékenyülök el drámaian, mire elneveti magát. - Te is tűrhetően nézel ki.
- Mekkora mákom van!
- De ne szállj el! Brad Pitt-et még mindig nem pipálod le - figyelmeztetem.
- Ó, szóval vele kell versenyeznem? - kérdezi egy szívdöglesztően szexi mosollyal.
- Versenyezned? - csodálkozom egy halvány mosollyal. Szóval versenyezni.
- Aha - bólint. - Szóval? Brad Pitt az egyedüli, akit le kell nyomnom?
- Azt hiszem még Bradley Cooper is versenyben van - gondolkozom el, és próbálom palástolni, hogy zavarban vagyok.
- Oké, velük azért elbírok - von vállat.
Időközben mi kerülünk sorra, ezért gyorsan elhadarjuk, mit kérünk. A pasi csak nagy szemekkel néz ránk, majd megkéri, hogy ismételjük el az egészet, csak kicsit lassabban. Megtesszük amit kér, mire bólint, és elkezdi pakolgatni a tálcánkat. A beszedett pénzből (mindenki fizeti a sajátját) fizetjük ki az övékét, majd mi is elmondjuk, mit kérünk.
- Hagyd, majd én - a pultra teszi mindkettőnk kajájának árát.
Nagy szemekkel fordítom felé a fejem.
- De...
- Nyugi, meghívlak. Nem nagy dolog - mondja, majd kezembe ad két tálcát, és ő is felkap ugyanennyit.
Nagy nehezen megtaláljuk a tömegben a saját kis társaságunkat egy kör alakú, piros asztalnál. Az emberek között szlalomozva eljutunk végre hozzájuk, s a tálcákat letesszük az asztalra. Mindenki kiválogatja a saját burgerét, és üdítőjét.
- Istenem - fogom a fejemet kínomba, és kelletlenül lejjebb csusszanok a székemen. Ez már kínos.
Nekem és Tominak is, hisz' ő sem hülye, tudja, mire megy ki a játék, így még cikibb az egész. Legszívesebben jó erősen megragadnám Marci nyakát, és a fejét a falba verdesném. Méghozzá könyörtelenül. Ezért még tuti ki fogom nyírni, ehhez kétség sem fér.
Sok-sok felzaklató jelenet után eljön a vég. Mármint a nem az én végem, hanem Hannáé. Viszont a jó hír, hogy Tomival egymáshoz szóltuk. Nem is egyszer. Igazából elég sokat beszélünk a film alatt. Kritizáljuk az egészet, mert egy nagy szarság. Nem egyszer nevettet meg, és látszólag, ő is díjazza az én beszólásaimat.
Éppen egy szereplő nézné meg mi a helyzet odakint. Lassan halad a maga útján.
- Miért vagytok ilyen kurva kíváncsiak? - horkanok fel, egy kicsit talán túl hangosan is, mivel Ricsi, Marci, Dani, Tomi és Hanna is elnevetik magukat, ahogy az előttünk ülő, pár évvel fiatalabbak is.
A film lassan véget ér, én pedig már teljesen kikészülök a sok sablon jelenettől. Egyszer szívesen megnéznék már egy igazi horrort.
Az üres kukoricás kartonokkal, és üdítős üvegekkel együtt kivonulunk a teremből, egyenes a McDonald's-ba, mivel kiderül, hogy még mindig éhesek vagyunk, habár mindannyian bepakoltunk rendesen. Szokásos módon most is tömve van az egész hely, ezért stratégiát dolgozunk ki, miszerint én és Tomi elmegyünk rendelni, míg ők helyet foglalnak. Zseniális, briliáns, és fantasztikus terv is egyben - állítja Marci. Egy gyilkos pillantással jutalmazom ezért az ötletért, de azért nem vagyok szemét, és elindulok Tomival az oldalamon.
- Figyelj, ez az egész... - kezdek bele a magyarázkodásba, mivel kötelességemnek érzem elmondani, hogy ez az egész nem az én művem, és Marcit nyírja ki emiatt.
- Tudom - bólint mosolyogva. De szép mosolya van! - Marci - von vállat. - Ismerem gyerekkorom óta, nem kell elmondanod, milyen. Azért annyira nem bánom - vigyorodik el lassacskán, mire én felvonom a szemöldököm. - Valljuk be, nem vagy ronda!
- Azt hiszem ennél szebbet még nem mondtak nekem - érzékenyülök el drámaian, mire elneveti magát. - Te is tűrhetően nézel ki.
- Mekkora mákom van!
- De ne szállj el! Brad Pitt-et még mindig nem pipálod le - figyelmeztetem.
- Ó, szóval vele kell versenyeznem? - kérdezi egy szívdöglesztően szexi mosollyal.
- Versenyezned? - csodálkozom egy halvány mosollyal. Szóval versenyezni.
- Aha - bólint. - Szóval? Brad Pitt az egyedüli, akit le kell nyomnom?
- Azt hiszem még Bradley Cooper is versenyben van - gondolkozom el, és próbálom palástolni, hogy zavarban vagyok.
- Oké, velük azért elbírok - von vállat.
Időközben mi kerülünk sorra, ezért gyorsan elhadarjuk, mit kérünk. A pasi csak nagy szemekkel néz ránk, majd megkéri, hogy ismételjük el az egészet, csak kicsit lassabban. Megtesszük amit kér, mire bólint, és elkezdi pakolgatni a tálcánkat. A beszedett pénzből (mindenki fizeti a sajátját) fizetjük ki az övékét, majd mi is elmondjuk, mit kérünk.
- Hagyd, majd én - a pultra teszi mindkettőnk kajájának árát.
Nagy szemekkel fordítom felé a fejem.
- De...
- Nyugi, meghívlak. Nem nagy dolog - mondja, majd kezembe ad két tálcát, és ő is felkap ugyanennyit.
Nagy nehezen megtaláljuk a tömegben a saját kis társaságunkat egy kör alakú, piros asztalnál. Az emberek között szlalomozva eljutunk végre hozzájuk, s a tálcákat letesszük az asztalra. Mindenki kiválogatja a saját burgerét, és üdítőjét.
Most sem áll be egyikünk szája sem, eléggé hangosak vagyunk, a legtöbben felénk fordulnak, amikor felnevetünk az egyik srác egyik viccén. Kevesebb, mint fél óra alatt beburkolunk minden ehetőt, ihatót, ami csak előttünk van, majd úgy döntünk elmegyünk a legközelebbi parkba. Kevesen vannak, a játszótéren csak néhány gyerek játszik. A kutyafuttatón senki, ahogy a foci-, és kosárpályán sem.
Ricsi és Tomi rágyújtanak egy cigire, majd újra elkezdődik a beszélgetés. Lassanként beesteledik, és mire észbe kapok, már fél kilenc van. Az idő gyorsan telik, ha jó társaságban van az ember. Hanna már fél órája elment, mivel a szülei szigorúan veszik, hogy a család együtt vacsorázzon. Dani pedig hazakísérte, már csak négyen vagyunk.
- Na, asszem én is lelépek - tápászkodok fel a fűről, majd leporolom magam.
- Elhagysz - biggyeszti le az ajkait Marci sértetten.
- Majd holnap találkozunk - rebegtetem neki a pilláimat bájosan.
- Basszus, holnap hétfő - nyög fel Ricsi fájdalmasan, majd újra rágyújt. - És kémia - néz rám jelentőségteljesen.
- A majdnem kettesből lehet kettes is - mosolyodom rá. - Akkor én megyek. Sziasztok! - intek, majd el is sétálok.
A kivilágított budai utcákon sétálok, szinte alig haladok, annyira lassan vánszorgok a járdán. Páran vannak az utcán, de nem olyan sokan, viszont a kocsik fel-le járnak a dombon.
- Feli! - hallom meg magam mögött Tomi hangját.
Ilyenkor a filmekben a főhősnő mindig meglepődik, nem számít rá, meg ilyesmi. De ilyen esetbe mindig eszembe jut; nem ismerte fel a pasi hangját? Ha annyira szereti, komolyan nem esett le neki, hogy ő az? Csak mert ez így gáz. Én csak egyszer találkoztam ezzel a sráccal, mégis rögtön leesik, hogy ő az.
Mosolyogva fordulok meg, és várom be őt. Kocogva ér ide hozzám, majd int, hogy mehetünk tovább.
Beszélgetünk, nevetünk. Sokkal lazább vagyok az ő társaságában, mint máséban. Jól érzem magam vele. Rejtély számomra, miért engedhette el őt a barátnője. Bár elmondása szerint ő szakított a csajjal, és nem fordítva. Elmúlt a szerelem, vagy mi.
Nem kell messzire mennünk, gyorsan elérjük a kapunkat. Megállok a házunkkal szemben, majd erőt veszek magamon, és felé fordulok. Mosolyogva néz le rám. Csak fél fejjel lehet magasabb nálam. Ellenben Ricsivel, aki egy fejjel is felettem járhat. Igazából gyorsan kiverem Ricsit a fejemből, nem agyalok rajta sokat, így már csak Tomira tudok gondolni.
- Nagyon berágnál, ha most megcsókolnálak? - kérdezi mosolyogva, s egy lépéssel közelebb jön, szinte érzem a leheletét az arcomon. Nagyon magabiztos.
- Annyira nem - mosolygok én is.
Kezét az arcomra simítja, egy elszabadult tincset a fülem mögé tűr, majd lassan, nyugodtan közeledik felém. Először csak az ajkát érzem meg az ajkaimon, majd a nyelvét is a számban. Kezeimmel átkarolom a nyakát, míg ő a derekaimat fogja szorosan magához vonva. Elmerülve egymásban csókolózunk az utcai lámpák fényében, és úgy érzem, ez nem baj. Nem ismerjük egymást régóta, szinte nem is tudjuk, ki a másik, de ez még változhat.
Lassan elszakadok tőle, majd a szemeibe nézek.
- Be kell mennem - suttogom.
- Add meg a számodat - kéri lihegve. - Kérlek!
- Megírom facebook-on - elvigyorodom, tudva, hogy nem sokat lóg rajta (Ricsi szavaiból következtetve).
Ennyire könnyen nem adom ki a számomat, valószínűleg egyhamar meg sem fogom neki írni, de had várakozzon csak. Ha akkor is felhív, mikor megkapja az infót, biztosan érdeklem. Ha nem, akkor így jártam. Mindenesetre tudnom kell, hogy tényleg meg akar-e ismerni, vagy csak a barátnőjét akarja elfelejteni.
Ricsi és Tomi rágyújtanak egy cigire, majd újra elkezdődik a beszélgetés. Lassanként beesteledik, és mire észbe kapok, már fél kilenc van. Az idő gyorsan telik, ha jó társaságban van az ember. Hanna már fél órája elment, mivel a szülei szigorúan veszik, hogy a család együtt vacsorázzon. Dani pedig hazakísérte, már csak négyen vagyunk.
- Na, asszem én is lelépek - tápászkodok fel a fűről, majd leporolom magam.
- Elhagysz - biggyeszti le az ajkait Marci sértetten.
- Majd holnap találkozunk - rebegtetem neki a pilláimat bájosan.
- Basszus, holnap hétfő - nyög fel Ricsi fájdalmasan, majd újra rágyújt. - És kémia - néz rám jelentőségteljesen.
- A majdnem kettesből lehet kettes is - mosolyodom rá. - Akkor én megyek. Sziasztok! - intek, majd el is sétálok.
A kivilágított budai utcákon sétálok, szinte alig haladok, annyira lassan vánszorgok a járdán. Páran vannak az utcán, de nem olyan sokan, viszont a kocsik fel-le járnak a dombon.
- Feli! - hallom meg magam mögött Tomi hangját.
Ilyenkor a filmekben a főhősnő mindig meglepődik, nem számít rá, meg ilyesmi. De ilyen esetbe mindig eszembe jut; nem ismerte fel a pasi hangját? Ha annyira szereti, komolyan nem esett le neki, hogy ő az? Csak mert ez így gáz. Én csak egyszer találkoztam ezzel a sráccal, mégis rögtön leesik, hogy ő az.
Mosolyogva fordulok meg, és várom be őt. Kocogva ér ide hozzám, majd int, hogy mehetünk tovább.
Beszélgetünk, nevetünk. Sokkal lazább vagyok az ő társaságában, mint máséban. Jól érzem magam vele. Rejtély számomra, miért engedhette el őt a barátnője. Bár elmondása szerint ő szakított a csajjal, és nem fordítva. Elmúlt a szerelem, vagy mi.
Nem kell messzire mennünk, gyorsan elérjük a kapunkat. Megállok a házunkkal szemben, majd erőt veszek magamon, és felé fordulok. Mosolyogva néz le rám. Csak fél fejjel lehet magasabb nálam. Ellenben Ricsivel, aki egy fejjel is felettem járhat. Igazából gyorsan kiverem Ricsit a fejemből, nem agyalok rajta sokat, így már csak Tomira tudok gondolni.
- Nagyon berágnál, ha most megcsókolnálak? - kérdezi mosolyogva, s egy lépéssel közelebb jön, szinte érzem a leheletét az arcomon. Nagyon magabiztos.
- Annyira nem - mosolygok én is.
Kezét az arcomra simítja, egy elszabadult tincset a fülem mögé tűr, majd lassan, nyugodtan közeledik felém. Először csak az ajkát érzem meg az ajkaimon, majd a nyelvét is a számban. Kezeimmel átkarolom a nyakát, míg ő a derekaimat fogja szorosan magához vonva. Elmerülve egymásban csókolózunk az utcai lámpák fényében, és úgy érzem, ez nem baj. Nem ismerjük egymást régóta, szinte nem is tudjuk, ki a másik, de ez még változhat.
Lassan elszakadok tőle, majd a szemeibe nézek.
- Be kell mennem - suttogom.
- Add meg a számodat - kéri lihegve. - Kérlek!
- Megírom facebook-on - elvigyorodom, tudva, hogy nem sokat lóg rajta (Ricsi szavaiból következtetve).
Ennyire könnyen nem adom ki a számomat, valószínűleg egyhamar meg sem fogom neki írni, de had várakozzon csak. Ha akkor is felhív, mikor megkapja az infót, biztosan érdeklem. Ha nem, akkor így jártam. Mindenesetre tudnom kell, hogy tényleg meg akar-e ismerni, vagy csak a barátnőjét akarja elfelejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése