9/A bajom te vagy!

Fáradtan dőlök le az ágyamra, miközben magamban ócsárolom a bátyámat. Ez azért szemétség volt tőle. Elvileg csak ki akarta hozni a szemetet, a gáz csak az, hogy azt bent hagyta. De! Nem hogy bement volna érte, hogy legalább egy kicsit is elhiggyük, kint maradt, és megvárta, míg Ricsi elbúcsúzik tőlem. Egy "szia"-val, hisz' hülye lenne a bátyám előtt megcsókolni. Mindegy, ezen most már változtatni senki sem tud, de azért mérges vagyok Márkra. Szemét állat.

Nem tudom, mit várjak a mai naptól. Talán Ricsi majd meg akarja velem beszélni? Á, ő nem olyan. Valószínűleg csak hagyja a francba, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
Gyorsan felöltözöm, felkapom a táskám és a kabátom, és elindulok a suliba. December elseje van, ehhez hűen pedig elég hideg, viszont nem esik a hó. Inkább az eső szemerkél, de nekem ez tökéletesen megfelel.
A suli előtt találkozom Hannával, aki éppen egy Rubik kockát próbál kirakni, eléggé nehézkesen.
- Mióta bajlódsz vele? - kérdezem, miközben karon ragadom, és elindulunk a terem felé. 
Matek... pff, rosszul kezdődik a hét.
- Egy ideje - mondja, mikor eljut a tudatáig, hogy kérdeztem valamit.
Mosolyogva megrázom a fejem, majd benyitok a terembe. Nem mondom, eléggé meglepődök, mikor meglátom a helyiséget. Minden szanaszét, a padok csálén, össze-vissza állnak, a székek a padokon. A kréták és a tábla szivacsok árván a földön hevernek, miközben Marci az egyik színes krétával kiszínezi a táblát, mert "unja a zöldet". Pirosat akar, vagyis ezt mondja, mikor megkérdezem.
- Háborús övezet - motyogom, majd megbököm Hannát, aki erre felnéz, és eltátja a száját. Erre ő sem számított, az hét szentség!
- Hú! - lép egyet hátra, mikor elröpül a feje előtt egy matek tankönyv. Igen ám, neki szerencséje volt, engem viszont telibe talál egy krétaporos szivacs, aminek köszönhetően úgy nézhetek ki, mint Hófehérke.
- Szép a képed! - kiáltja Martin röhögve.
- Kapd be! - vágom hozzá bájosan pislogva, majd ledörzsölöm a képemről a krétát.
Már éppen fordulnék meg, mikor beleütközök valakibe. Hát igen, ki másba, mint Ricsi? Abban reménykedtem tegnap, hogy valamilyen titokzatos oknál fogva, ma nem jön suliba, és nem kell megejtenünk egy kínos találkozást. Aha, igen. Mégse.
Próbálok úgy köszönni, mintha mi sem történt volna, és azt hiszem megy is.
- Meg ne próbáld még egyszer! - figyelmeztetem Martint, aki erre még jobban kezd röhögni.
Azt hiszem kicsit feszült vagyok. Kicsit. A lényeg a "kicsit"-en van.
- Itt meg mi folyik? - kérdezi Ricsi kicsit sokkolva. Álmosan pislog körbe, szerintem még azt sem tudja, milyen óra jön, vagy melyik osztályterembe van. Vagy hogy kik ezek a hülyék körülötte.
Vállat vonok. - Hétfő van. Matekkal kezdünk. Szerintem kezd az agyukra menni Holló meg a másodfokú egyenletek. Esetleg a suli. Vagy csak unatkoznak - tippelgetek, és próbálom elterelni a saját figyelmemet, hogy ne a majdnem csókunkra gondoljak.
- Aha - mondja vontatottak. - Melyik az én helyem? - néz rám tanácstalanul.
- Asszem az ott hátul - mutatok az egyik nyomin állóra, aminek a tetején egy szék-piramis van. - De nem biztos!
- Kösz - biccent, majd elindul hátra. Megy, megy, aztán megtorpan. Szerintem felébredt, vagy... vagy csak újra elaludt. Nem tudom.
Ma annyi mindent nem tudok!
Lassan fordul meg, és egy kicsit közelebb jön. Szólásra nyitja a száját, majd egy ideig gondolkodik, hogy megszólaljon-e egyáltalán. Egy idő után felvonom a szemöldököm, ezzel próbálom jelezni neki, hogy kíváncsian várom, mit fog mondani.
-  Figyelj... - az ajkait benedvesíti a nyelvével, amitől majd' elolvadok. - Tegnap, az... - benn akad a lélegzetem. Nem tudja befejezni a mondatot, célozgatni próbál, hogy én mondjak valamit.
- Mármint? - kérdezem és sikerül visszafognom a hangomban a halványan kikívánkozó remegést.
- Amikor hazakísértelek - mondja, és úgy tűnik, máris élénkebb lett.
- Öö... - ennyit sikerül kinyögnöm, nem többet. Hirtelen rohadt szerencsétlennek érzem magam. - Hát elfelejthetjük... - motyogom, mire felszökik a szemöldöke a homloka közepére.
Egy pillanatig csak kínos csöndben állunk egymással szemben, majd egy szivacs repül el köztünk, mire Ricsi dühösen fordul Martin felé.
- A rohadt életbe, te állat, nem látod, hogy beszélgetünk? - förmed rá mérgesen. Az egész terem elcsendesül, és mindenki megáll, mintha megdermednének. - Mi a faszt néztek? - csattan fel. Ennyi kell ahhoz, hogy a többiek folytassák, amit abbahagytak. Visszafordul hozzám. - Tőlem aztán! - legyint.

Rosszat mondtam. Most már tudom, mert Ricsi egész nap levegőnek néz. Sajnos ez mellékesen egy szerencsétlen nap is számára, mert ő felel töriből, fizikából, olaszból és angolból is. Az olasszal és az angollal nincs gondja, ötöst kap, de a töri és a fizika rögtön egy karó. És mindezt úgy, hogy közben engem bámult gyilkos tekintettel. Mint aki ki akar nyírni... vagy nem is tudom. Emellett Dani sem ápolt ma jó kapcsolatot velem, ő sem szólt hozzám. Haragszanak. Hogy miért azt nem tudom. Marci tudja, ezért úgy gondolom, vele kéne beszélnem, de mikor rákérdezek, egyáltalán nem mond semmit a dologról, csak össze-vissza beszél. Leesik, hogy direkt csinálja, és tényleg tud valamit, csak nekem nem mondja el. Az utolsó órán viszont már az egész osztály csúnyán néz rám. Nem mondom, hogy szemetek, mert nem azok, beszélnek velem, ha arról van szó, de a pillantásukból ki tudom venni, hogy nem éppen vagyok a kedvencük.

A dolog egészen szerdáig húzódik. Ricsi ugyanúgy jön kémiára, de gyorsan le is lép. Fél óra után ő kijelenti, hogy unja, és elhúz innen. Nem akarom visszatartani, mert ha menni akar, akkor menjen, nem kötelező itt lennie, velem. Szóval útjára engedem. Ezután viszont úgy gondolom, beszélnem kell valakivel, szóval felhívom Clara-t, azt, akire mindig számíthatok, a lányt, aki bár egy másik földrészen van, mindenben próbál segíteni. Los Angeles-ben él, még két éve ismerkedtünk meg, de azóta beszélünk, és tartjuk a kapcsolatot.
- Szia - szól bele angolul, és érzem a hangján, hogy mosolyog.
- Szia - köszönök én is angolul.
Ezek után pedig beszélünk és beszélünk. Tanácsot kérek tőle, azt mondja, ejtsem, mert Ricsi egy seggfej. Oké, hát ez nem segített sokat, de elmondta a véleményét, és ez sokat jelent. Miután ő is lelkizett nekem a szemét pasijáról, aki egy hete megcsalta, még nosztalgiázunk egy kicsit, és megbeszéljük, hogy a téli szünetben leugrik Budapestre. Ez bearanyozza az egész hetemet, ezek után minden nap boldog vagyok, és ez Hannának és Marcinak is feltűnik, de nem kérdeznek rá, én pedig úgy döntök, ha nem érdekli őket, akkor hát nem mondok semmit.

- Na, jó! - ragadom meg Ricsi karját, és visszarántom, mikor tesi után készül bemenni az öltözőbe. - Mi a franc bajod van? Mi a franc baja van mindenkinek? Mit tettem? És ne vágj ilyen képet! Haragszol rám, ez tény, csak az a gáz, hogy fogalmam sincs, miért! És hogy ehhez mi köze mindenkinek. Értékelném, ha mondanál valamit, mert ez kibaszottul idegesítő!
- Semmi - von vállat, megigazítja a haját. - Miért gondolod, hogy bármi bajom van?
- Tudod, nagyon jól megy neked, hogy itt - mutatok az arcára - mindent elrejts, de azért nem vagyok hülye. Feltűnik, ha valaki pipa rám.
Csönd. Pár perc csönd, és nem viccelek, tényleg eltelik pár perc.
- Komolyan nem tudod, mi a bajom? - röhög fel erőltetetten, mire összeráncolom a szemöldököm. Veszi az adást. - A bajom te vagy!
- Én? - akadok ki rögtön.
- Igen te! - megböki a vállam. -Rohadt idegesítő, hogy nem vagy képes bármilyen egyértelmű jelet küldeni. Azt hittem jól érezted magad vasárnap, komolyan voltam olyan hülye és azt hittem, ha megcsókollak végre, VÉGRE észreveszed, hogy bejössz nekem. Egy hiba volt, hogy a csók nem történt meg, és hogy te másnap azt mondtad, felejtsük el, ami meg sem történt.. Pedig, mikor ott álltunk a kapuban, kurvára úgy tűnt, hogy te is akarod. De asszem valamit rohadtul elnéztem vagy csak te vagy ilyen elcseszett!
- Nem vagyok elcseszett! - csattanok fel.
- Jesszus, most valltam be, hogy bejössz, és neked csak az esett le, hogy azt mondtam, elcseszett vagy? - túr bele a hajába egy hitetlen vigyorral.
- Mi van?
- Tagoljam, baszd ki?! - förmed rám, mire én csak elvigyorodom.
- Á, nem kell - legyintek teljes nyugodtsággal. Hirtelen minden haragom elszállt, és csak arra tudok koncentrálni, hogy bejövök neki. Tetszem neki! Juj! Bejövök BUDAI RICSINEK! Emberek, ezt tegyük közzé a híradóba, plíz!
- Most meg mit vigyorogsz, mint egy hülye? - vonja fel az egyik szemöldökét már higgadtabban.
- Semmit!
- Komolyan nem akarsz több szóból összeállított mondatot kiejteni a szádon? - nyög fel kelletlenül.
- Talán majd később - mosolygok büszkén, és győzedelmes fölényességgel.
- Rohadt jó - sóhajt fel. - Ugye tudod, hogy nem tudom, most mit kéne tennem?
- Rájöttem - bólintok, elnézve a merev testtartását.
- Ilyen még komolyan nem volt velem! - neveti el magát őszintén. - Mindig tudtam, mit kéne mondanom, vagy tennem, bezzeg most, hogy itt vagy, a faszom se tudja, mit vársz! Eskü imádkozom azért, hogy végre normális dolgot mond, és elmondd a véleményed!
- A véleményemet akarod tudni? - kérdezem. Bólint. - A véleményem az, hogy durva az, hogy bejövök én, egy normál csaj, egy olyan srácnak, mint te.
- Te tényleg nagyon lebecsülöd magad - dönti oldalra a fejét és úgy állapítja meg ezt.
- Nem, csak tisztában vagyok magammal. Őszintén? Szerintem nem vagyok olyan ronda. De azért ez így tényleg nagyon hihetetlen! - mutogatok idiótán kettőnk kötött oda-vissza.
- Nem, tényleg nem vagy ronda - biccent elismerően.
- Kösz - forgatom meg a szemeimet.
- Nincs mit - von vállat, és neki dől a falnak, ahogy általában szokott. - Akkor?
- Mi akkor? - mosolyodom el, de persze tudom, mire gondol.
- Mond el, mit gondolsz - mondja. - Mond el, mit akarsz, ha egyáltalán akarsz tőlem valamit!
- Ugyan ki ne akarna valamit tőled!
Elvigyorodik, majd elkapja a derekamat. Kezeimet a mellkasára fektetem, és úgy nézek a szemeibe. Habozás nélkül húz egyre közelebb magához, miközben én lábujjhegyre állok, így megkönnyítve a dolgát. De hát nem is a mi osztályunk lenne, ha nem zavarnának meg. Időzítés csillagos ötös.
- Mi a szart csináltok ti? - dugja ki a fejét Marci. Meg Dani. És Norbi, Martin, Bence.
Ricsi idegesen felsóhajt. - Néha komolyan nagyon szívesen rúgnálak fel! - fordul Marci felé, aki erre vihogni kezd, mert ugyebár lejött neki, hogy mit terveztünk. Ahogy Dani is. És Norbi, Martin, Bence.
- Oké, értem! - legyint, majd elkezdi hessegetni a többieket befelé. - Na, menjetek libuskák!
- Libuska a faszod! - csapja tarkóm Marcit Dani.
Felnevetek.
- Feli! - visít Hanna, még mindig tesi cuccban. A kezében a Rubik kocka ki van rakva, így nem nehéz megfejteni, minek örül annyira. Mosolyogva gratulálok neki. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy tényleg kirakja, de megemelem előtte a kalapom, nagyon ügyesen megcsinálta. Én biztos totálisan elszúrtam volna az egészet. - Gyere, muszáj öltözni! Még senki sincs kész, és egyébként is fogadtunk Tótival, hogy előbb kész leszek, mint ő. - Megragadja a karom, és minden további nélkül elkezd vonszolni az öltözőig. Az ajkamba harapva nézek vissza Ricsire, aki csak lesüti a szemét, majd kicsit feszülten bemegy a fiúk öltözőjébe.

- Várj! - ragadja meg Ricsi a karom, miután Marci és Dani elmennek focira. Igazából Ricsinek sem ártana mennie, mert ő is játszik, de mégsem mozdul. - Valamit elfelejtettél - mosolyodik féloldalasan.
Halvány mosollyal az arcomon lépek hozzá közelebb, és karolom át a nyakát, ő pedig a derekamat a kabátom alatt. Hajol felém, s az ajkát az enyémre tapasztja, olyan erőszakosan szorítja az én számra az övét, hogy derékből hátra kell hajolnom. A gerincem majdnem kitörik, bár azért a hajam még nem súrolja a földet, de biztos vagyok benne, hogy a hátam szép ívet mutat másoknak, habár senki sincs már az udvaron. A szájra pusziból lassan csók alakul ki, nyelvével lassan végigsimít az enyémen, míg én a hajába túrok. Kapok egy ráadást is. Meg mégy egyet, még egyet, még egyet és még egyet. Na meg még egy utolsó... előttit.
Lassan elszakadunk egymástól. Homlokát az enyémnek dönti. Kiegyenesedem, és végre kényelmes háttartást veszek fel.
- Megnézed az edzést? - kérdezi lihegve.
- Nem hiszem - rázom meg a fejem enyhén.
- Mostantól a barátnőm vagy - ráncolja össze a szemöldökét.
- Ezért kötelező megnéznem a focit? - nevetek fel szinte a szájába.
- Olyasmi - bólint mosolyogva. - Hivatalos vagy az első sorba!
- Majd máskor - biggyesztem le az ajkaimat. - Márknak csomagolnia kell, és mennie, én pedig ott akarok lenni, mikor lelép. Valószínűleg pezsgőt bontok, vagy csak dalra fakadok. Még vacillálok a kettő között.
- Esetleg csináld a kettőt egyszerre - mondja, és kicsit eltávolodik, de csak annyira, amennyire kell.
- Hú, jó ötlet - bólintok elismerően. - Na lelépek! - nyomok egy gyors puszit a szájára, amit persze ő csókká alakít.
- Oké - mosolyogva csókol meg újra, és újra. - Menj csak - suttogja, és megint kapok tőle egyet.
- Ahhoz el kéne, hogy engedj! - tanácsolom, és végleg elhúzódom tőle.
A keze lassan leesik a derekamról.
Nagy vigyorral az arcomon megyek haza, és segítek csomagolni Márknak. Mikor kilép az ajtón, megölelem, megpuszilom (aminek már nem örül annyira), aztán integetve becsukom mögötte az ajtót. Azért nagyon örülök, hogy eljött. Természetesen imádom őt, de huzamosabb ideig kibírni őt, nagy feladat.