2014. szeptember 14., vasárnap

2014. szeptember 13., szombat

HIBERNÁLÁS

Sziasztok! Nos, azt hiszem mindenkinek feltűnt, hogy mostanában nincs rész. Mint tudjátok (vagy nem) most kezdtem a gimit, ami nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Sok időmet emészti fel, de nem is ez a probléma igazából, mert esténként általában szoktam géphez ülni, de akárhányszor nekikezdtem a résznek, mindig zsákutcába kerültem. Egyszerűen nem sikerül megírnom ezt a történetet. Szeretnék majd neki szép, kerek befejezést adni, ami azt hiszem úgy a harmincadik rész körül jönne el, vagy a harmincötödiknél, de most még a tizenkilencediket sem sikerül megírnom. Viszont egy másik történet van a fejemben, amit nem tudok csak úgy elengedni, ezért úgy döntöttem, hogy nem hagylak titeket kétségek között (haha), hanem inkább nekikezdek egy másiknak, és hagyom ezt egy kicsit pihenni, hogy ha majd megjön az ihlet ehhez is, egy jó fejezetet tudjak nektek hozni. Sajnálom, hogy így jött össze ez az egész, de remélem majd itt lesztek akkor is, mikor újra megjelenek ezen a blogon, és remélem a másikon is jelen lesztek.
puszi, Brooke
p.s.: a következő bejegyzésbe odabiggyesztem majd az új blog linkjét

2014. augusztus 10., vasárnap

18/Karácsonyi előkészületek

 sziasztok!
bocsánat, hogy ilyen... semmilyen fejezettel jöttem, de este van, én pedig nem vagyok otthon. ezt a részt is csak úgy tudtam befejezni, hogy magammal hoztam a laptopomat, és kierőszakoltam magamból egy újabb bekezdést. eléggé gyér lett, sajnálom :/
a következő rész jobb lesz, ígérem:)
köszönöm a kommenteket, nagy örömömre most válaszolni is tudtam mindre:)
ó, és bocsi a késésért. tényleg <3
(a kép sem igazán kapcsolódik a fejezethet...:/)
puszi; Brooke

Hú, szóval, egy elég hosszú napnak nézek elébe, mivel hivatalosan is december 13-a van (milyen meglepő). Ezen a héten és a jövő héten a tanárok mindenképp be akarják fejezni az elkezdett témákat, ergo témazárót iratnak folyamatosan. Igazából ma "csak" egy matek vár rám, és egy töri. A törit tudom, azzal nincs probléma, viszont a matek...pff, nem értem az egészet. Ebből adódóan nem is strapáltam magam annyira, hogy megértsem. Gyűlölöm a matekot. Utálom a tanárt. Utálom a sulit. Szeretem az osztályt. Szeretem Ricsit. Utálom a napos telet. Gyűlölöm, hogy nincs hó. Melegem van. - Szóval ilyen gondolatokkal kezdem a napot. Egy gyors zuhany után felöltözöm. Mivel a szekrényem tele van bizarabbnál bizarabb pólókkal, van miből választanom. Gyűjtöm őket egyébként. Az űrlényes, Marvel-es, koncertes, régi zenekaros, zombis, különböző morbid állatos pólókat imádom, és nem félek hordani őket. A póló fölé felveszek egy kockás inget, amit kigombolva hagyok, majd azért mégiscsak hozzácsapok egy kabátot és sálat is a szettemhez, na meg egy Beanie-t (amiket szintén gyűjtök).
A suliban minden a szokásos. Oké, hazudok. Dani, Marci, Ricsi, Martin és Norbi mind tanulnak. Dalma Ricsinek magyaráz valamit, ami eléggé zavaró lehet a számára, mert éppen matekot magol. Viszont nem figyel rá, csak tovább olvassa a könyvet. Evelin zenét hallgatva matek példákat old meg, Hanna magában dúdol, miközben számolgat az ujján. 
Leülök a szokásos helyemre, a szokásos utolsó padsorba, Ricsi mögé, aki, mikor észleli, hogy valaki (nőnemű) lény elhalad mellette felkapja a fejét, majd mikor meglát elmosolyodik. Leteszem a cuccom a padomra, leveszem a kabátom, a sálam, és a sapkám, majd Ricsihez sétálok (két lépés), aki már felállva vár. Nem foglalkozva Dalma szavaival röviden megcsókol, majd átölel.
- Tanultál? - kérdezem. Dalma észreveszi, hogy nem figyel rá senki. Egy gyilkos pillantást vet rám (csak futólag, ezért nem is vagyok biztos benne, hogy meg akar-e ölni a szemével vagy nem), majd tovább áll.
- Ja, átnéztem. - Szóval nem.
- De tudod? - faggatom továbbra is.
- Ja - bólint, majd kicsit eltol magától, de még mindig ölel. - Nyugi már, menni fog. Nem vagyok olyan gáz matekból.
- Igaz - bólintok mosolyogva.
- Inkább magad miatt kéne aggódnod - vigyorodik el gúnyosan.
- Nem ér gúnyolódni a matektudásomon. - Ami megragadt egy hetedikes szintjén.
Felnevet.
- Amúgy is tanultam - mondom. - Vagyis valami olyasmi. Tudom. Azt hiszem - húzom el a számat.

Végig stresszelem a dogát, de a  végén azért tuti összejön egy kettes, aminek azért örülök. A többieknek is sikerül, az egyesnél mindenkinek jobb, de a legtöbbeknek szüksége lenne minimum egy négyesre, hogy ne bukjanak meg. Csakhogy Dalmán, Hannán és Evelinen kívül senki sem állítja, hogy hármasnál többet érne.
A töri könnyen megy, végig firkantom az egészet, majd előre adom Ricsinek a lapot. Az évszámokkal hadi lábon áll, valószínűleg azért, mert nem érdekli. Nem tanulja meg őket, mondván, szar az egész, kapja be mindenki. Szóval ja. Miután leírja rólam a szükséges dolgokat (és én elkészítem a puskát Hannának, aki szintén nem jó töriből), visszaadja, én pedig a puskát eljuttatom a barátnőmnek Norbin és Danin keresztül. Angolon az ofő helyettesít, mivel a tanár kiutazott a lánya esküvőjére, Londonba. Úgyhogy meg is ejtjük a húzást. Karácsonyra.
Dalma mindenkinek leírja a nevét egy cetlire, majd beledobja a Beanie-mbe. Névsor szerint haladunk, ami azt jelenti, hogy én leszek az utolsó. Gáz. Én nem is választhatok. Na, mindegy. Az utolsó cetlit kihúzom a sapkámból, mikor rám kerül a sor, s kinyitom.
MARCI
Virulok örömömben. Neki könnyű lesz ajándékot vennem. 
Velem ellentétben sokan nem elégedettek a húzottjaikkal.
- Cserélni akarok! - kiáltja el magát Marci kelletlenül.
- Nincs csere - rázza meg a fejét Dorogi.
- Ne már - tárja szét tehetetlenül a kezét Marci, majd "bőgve" hozzám sétál, és a nyakamba borul. - Dalmát húztam - suttogja a fülembe, s felsóhajt.
- És az ennyire rossz? - kérdezem fel szemöldökkel, miközben átölelem a vállát, ő pedig a derekamat.
- Utálom azt a csajt - puffog. - Kilencedik óta Ricsi nyakán lóg. Szerelmes belé. Ha meg Ricsi nyíltan elutasítja, jön hozzám, mintha én lennék a pótlék. Egyszer bedőltem neki, de többet ugyan nem. Hülye picsa - morogja.
Szóval akkor ezért utál engem ilyen nyíltan? Ezért néz rám úgy, mintha én 1921-ben, én lettem volna IV.Károly, aki királypuccsot akart végrehajtani. OMG, túl sok a töri. Visszatérve: eddig fogalmam sem volt, hogy nem azért nem bír, mert nem vagyok neki szimpi. Most már világos a reggeli eset, a gyilkos pillantások hada, és a hideg, rideg stílusa velem szemben. Azért sajnálom kicsit. Kilencedik óta szerelmes Ricsibe, és azóta sem kapta meg. Ez azért durva. Már nem mintha Ricsi hibája lenne, de Dalma ebből a szempontból egyértelműen szerencsétlen.
- Vegyél neki csokit - húzódok el tőle. - Úgy hallottam fogyózik, és a csoki nem fér bele az "elfogadható halmazba".
- Basszus, ez király ötlet. - Úgy néz rám, mintha én fingottam volna a passzátszelet.
A nap további része gyorsan eltelik annak ellenére, hogy baromi sok óránk van, de ez már megszokott. Ebben a suliban ez normális. Délután eldöntjük, hogy elmegyünk moziba, mi öten (Ricsi, Hanna, Marci, Dani és én). a Wall Street farkasa mellett döntünk, mivel arra mindannyian ugyanannyira vagyunk kíváncsiak. Fél óra után ezt a döntést sikerül meghoznunk. Egy csomó popcornnal (Hannának), egy csomó Nachos-szal (nekem és Marcinak), és egy csomó üdítővel (ezt úgy amblokk mindenkinek) elkezdünk befelé menni. Csakhogy! Eszembe jut, hogy nem vettünk gumicukrot, ami bizony igen fontos egy mozinál, szóval miután a fiúk elveszik tőlünk a kaját, és odaadják a jegyeinket, Hannával elindulunk gumicukrot venni, ők pedig be szlalomoznak a moziba. Egy normális lány ilyenkor természetesnek venné, hogy a barátja veszi meg neki a hiányzó édességet. De ugyebár én nem vagyok normális. Utálom, ha mindent Ricsi áll. A jegyeket még elviselem, és az alap dolgokat a moziban (mint a popcorn és üdítő), de én általában nem elégszem meg az alappal. Nekem kell csoki, gumicukor, chips meg minden szarság, és utálnám, ha Ricsinek kéne állnia. Úgyhogy még a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy ő állja a jegyeket, és a popcorn-t üdítővel, na meg a mekit, a KFC-t meg az ilyeneket, de minden más plusz az én költségem. Én bírom ezt a felállást, nem kell mindent a fiúnak fizetnie, ahogy nem kell mindig egy fiúnak kezdeményeznie (pl.: csók, egymás kezét fogás, stb).

Nekem, Ricsinek, Marcinak és Daninak nagyon bejön a film, de Hanna bealszik rajta. Dani vállán pihenteti a fejét, ami csak úgy odakerült. Álmában a mellette ülő Dani vállára hajtotta a fejét. Szerintem ez aranyos.
A film végén Hanna felkel a zenére, ami a stáblistát kíséri. De talán Dani simogatására ébred fel. Valamelyikre.
- Te, hallod? - bököm meg Ricsit, miközben a McDonald's-ban állunk sorba a többiek, és a saját kajánk megrendeléséért. - Emlékszel, tegnap a szüleid mondtad valamit..., hogy említetted-e már, a nemtudommit. Nem is beszéltük meg.
- Ja - világosul fel. - Hülyeség - legyint, majd előrearaszol, mikor előttük több hely lesz.
- Nem, nem! Mond már!
- Nem fontos. Csak a szüleim arra gondoltak, hogy... szóval szerintük tök jó lenne, ha karácsony után velünk jönnél az Alpokba. Van ott egy családi házunk, ott leszünk mi, és az unokatestvéreink. De itt van Márk, ki tudja, lehet, hogy a szüleid haza jönnek karácsonyra... szóval nem kell...
- Akarod, hogy menjek? - kérdezem mosolyogva. Végre élvezhetem, hogy ő van zavarban, és nem én. Ilyen azért nem minden nap esik meg.
- Izé... szeretném, tudod, de nem muszáj, ha nem akarsz. Szívesen bemutatnálak a családom másik részének is, de ha nem érsz rá, vagy nem szeretnél, akkor...
- Meglátom - biccentek vigyorogva. - Attól függ, Márk meddig marad, és Nóra hogy áll az ünnepekhez, meg az azutáni dolgokhoz. De a szüleim biztosan nem jönnek haza - röhögöm el magam kínosan.
Óvatosan rám mosolyog. Látja az arcomon az utálatot, az undorodást, és a csalódottságot egyszerre.
Azonnal mosolygósra veszem a figurát, mikor mi kerülünk sorra. A lány, aki a pult túloldalán áll eléggé csinos, és khm... tüzel, ha mondhatom így. Ugyanis a mozdulataival próbálja kihangsúlyozni a melleit, és ha megfordul, kitolja a seggét. Valószínűleg nem miattam csinálja ezt a felhajtást.
Azért az imponál, hogy Ricsi még csak nem is mosolyog a csajra, csak az ingem szélével szórakozik. A derekamat azóta karolja át, mióta beálltunk a sorba, és azóta is piszkálja az ingemet lévő gombokat, és a varrást.
Amolyan 'Hehe, ő az enyém' mosollyal nézek a lányra, aki csak egy 'szánalmas vagy' pillantásra méltat.
Miután megkapjuk a kajánkat, és kifizetjük (mindenki odaadta a pénzét a saját menüjére), visszasétálunk a többiekhez.
- Unom, hogy akárhova is megyünk, mindig megbámulnak - bokszolok Ricsi karjába tettetett dühvel.
- Akinek ilyen arca, és karizmája vagy - mutat magára pofátlanul szívdöglesztő vigyorral. - Egyébként is, te kussolj. Ha valaha sikerül úgy végig mennünk a suli folyosóján, hogy egyik seggfej sem bámul meg, esküszöm megtérek, és pap leszek.
- Hazudós - mondom, és oldalról rápillantok, mivel most inkább a sajtburgeremmel vagyok elfoglalva.
- Igaza van - szól közbe Marci. - Ti ketten, remélem megrohadtok, mert komolyan, ez már igazságtalanság. Mindketten jól néztek ki. Örüljetek egymásnak. Nekem még csak barátnőm nincs! Nem hogy még DÖGÖS BARÁTNŐM! - néz rám jelentőségteljesen.
- És mi van a Shakira-utánzattal? A szőkével Face-ről? - kérdezem a sültkrumplimon nyammogva.
- Áh - legyint lemondóan. - Ribanc, és kész.
- Pedig mennyire oda voltál érte! - nevetem ki kapásból, mikor visszagondolok azokra a beszélgetéseinkre, amik csak arról a csajról szóltak.
- Kuss - szól rám piszkálódva. A vigyor ott bujkál a szája sarkában.

2014. július 30., szerda

17/"Csak mert szoknyában vagy"

sziasztok!
hát itt is vagyok. ma másodszorra. igazából kárpótolni akarlak titeket azért, mert szünetet tartottam, és mert nem tudtam válaszolni az előző részek kommentjeire. mindkettőt nagyon sajnálom, és szeretném, ha megbocsájtanátok :) a kommenteket (az összeset azokból az előző részekből, amikre nem tudtam válaszolni) nagyon szépen köszönöm, mindet elolvastam. az elkövetkezendőkben majd igyekszem mindre válaszolni, de ha még sem sikerülne, tudjátok, hogy mindig elolvasom őket, csak nincs mindig időm válaszolni. de nagyon szépen köszönöm az összeset, baromi hálás vagyok nektek, tényleg :) <3
itt a mai hosszú rész. remélem tetszeni fog:)
puszi, Brooke 

 december 12. szerda
Nehéz nap. Hosszú, és "kicsit" drámás, de... elölről. Mármint majdnem elölről. Szóval délelőtt nem volt semmi gond, az osztály ugyanúgy pörgött, mint szokott. Az órák ugyanúgy izgalmasan teltek a hülyéskedő fiúk miatt, én viszont végig untam az egész napot. Oké, várjunk. Helyesbítek: végiguntam, miközben Ricsin agyaltam. Már saját magamat tartom idegesítőnek a bizonytalanságom miatt, de nem tudok leállni a hisztivel. Minden tini lánynak vannak kétségei magával szemben, még a legnépszerűbb lánynak is a suliban, aki azt tetteti, hogy ő tökéletes. Mert a tökéletesség tettestésével mindig el akarunk rejteni valamit. Szóval mindenkinek vannak problémái magával kapcsolatban. Nekem is. 
Kémi korrepen szimplán tanulunk Ricsivel, egy órán át bírja az anyagot, majd leállít, és közli velem, hogy ő legszívesebben feldugná Polák seggébe a kémia könyvet. Ezt én úgy értelmezem, hogy elege van, úgyhogy befejezzük a hétre.
Fáradtan dőlök le az ágyra Ricsi mellé, és kémlelni kezdem a plafont. Akaratom ellenére is újra a problémámra gondolok, és rájövök, hogy... szóval hogy talán le kéne fogynom. Nem vagyok nádszál kisasszony, míg Szandi az. Vékony, tényleg, de közben van alakja. Nekem is van alakom, de én nem vagyok modell alkat. Negyvenhét kiló vagyok, és 160 centi. Ez kicsit talán durva Ricsinek, és nem szeretne addig bármit is csinálni velem (gondolok itt most a szexre). Na, nem mintha én már most le akarnék vele feküdni, de jól esne, ha legalább csak egy kicsit is bepróbálkozna, hogy érezzem, minden szempontból kellek neki.
- Min agyalsz? - Ricsi két kezét a fejem két oldalánál támasztja meg, a lábai összekuszálódnak az enyémekkel. - Egész héten furcsa voltál. Múlthét péntek óta magadba vagy fordulva. - Megpuszilja a homlokomat.
- Csak Márkon. Tudod, meg a szüleimen - könnyen hazudok. Most az egyszer tényleg könnyen megy.
- Biztos? - vonja fel a szemöldökét. 
- Ja - bólintok.
Mély levegőt vegyek, hogy legyűrjem a kitörni készülő siránkozást.
Hirtelen ötlettől vezérelve, a kezeimet Ricsi tarkójára simítom, és úgy húzom közelebb őt magamhoz. Először csak lágyan csókolom, majd egyre szenvedélyesebben. Annak ellenére, hogy ő van felül, én irányítok. Néhányszor az ajkába harapok, miközben a haját fésülöm át az ujjaimmal. Még közelebb húzom magamhoz, az egész teste az enyémhez simul. Fordítok a helyzetünkön, én kerülök felülre. A csípőjére ülök, és a nyakát kezdem csókolni, amitől egy visszafojtott morgást hallat. Kezei megfeszülnek a derekamon, próbálja visszafogni magát, amitől felbátorodom. Kezeimet a pólója alatt lévő kockáira simít, majd egyiket a mellkasára, hogy érezzem, mennyire dobog a szívem. Nem kell csalódnom, ugyanannyira gyorsan, mint az enyém. Másik kezemmel a V vonalát simogatom. Ajkaim visszatérnek az övéihez, s újra csókolni kezdem a száját. Felülök rajta, majd őt is felhúzom magamhoz. Elkezdem felfelé húzni a pólóját, s ő benne is lenne, egészen addig, amíg közelebb nem férkőzöm hozzá. Akkor leállít. 
- Várj, várj! - lihegi. - Én... - felsóhajt, megfogja a derekam, és leemel magáról. A körmömet kezdem rágni idegességemben. Félek, hogy mit fog mondani. Te jó ég! SZÁNALMAS VAGYOK! Uramisten, de még mennyire, hogy szánalmas! Elképesztően nyomorult. Én... elakartam őt csábítani, miközben igazából nem is vagyok felkészülve a szexre vele, csak azért, hogy az egóm jól érezze magát. Azért az még mindig zavar, hogy leállított. Vagyis... úristen. Örülök, hogy leállított, mert megbántam volna másnapra, de zavar, hogy leállított, mert ez azt mutatja, hogy nem akarja. Nem akar engem. - Ez mi volt?
- Én csak... - kezdek bele, de nem engedi, hogy befejezzem.
- Nem értelek. Azt hiszem, sosem foglak megérteni, de ezt most még jobban nem értem - mély levegőt vesz, és belekezd. - Nem hiszem, hogy te ezt most tényleg akartad. És tudod, miért? Mert ismerlek. Tudom, hogy nem álltál volna készen rá, és ezt te is tudod. De akkor meg miért? Ha azt hiszed, hogy nekem kell bizonyítanod ilyesmivel, akkor közlöm veled, hogy tévedsz! Nincs szükségem arra, hogy úgy feküdj le velem, hogy te másnap megbánnád az egészet. 
- Nem ezért - motyogom. Kínos. Az egész helyzet kínos számomra. - Oké, beszélnünk kell - sóhajtok fel kelletlenül. Teljes testével felém fordul, és kíváncsian fürkész, majd felvonja a szemöldökét, jelezve, hogy beszéljek. - Szóval, ha szakítani akarnál velem...
- Mi van? - emeli fel a hangját értetlenkedve.
- Had fejezzem be! - figyelmeztetem. - Szóval, ha szakítani akarnál velem ezután a beszélgetés után, komolyan mondom, megértenélek. Sőt! Azt sem értem, hogy eddig, miért nem szakítottál velem, de most nem ez a lényeg. Szóval. Nem akarsz velem lefeküdni - közlöm a tényt.
- Mármint most? Vagy mikor? 
- Úgy általánosságban. - Nem kezd el vigyorogni, de a nevető ráncok összefutnak a szeme körül, amiből rögtön levágom, hogy ez szórakoztatta. Én viszont nem állok le, folytatom. - És ez zavar. Mármint, örülök neki. Jesszus, nem jól mondom! Szóval, tisztázzuk, hogy nem állok készen rá, ahogy már tudod. De!
- De? - Most már vigyorog.
- Ne mosolyogj, ez most komoly! - szólok rá, mire magára erőlteti a komolyságot. Nem figyelek rá. - Szandi...
- Szandi? - döbben le most már tényleg komolyan.
- Igen. Mindenki odavan érte! Komolyan mindenki! Mert modell alkat, és szép. És én ezt megértem. Na most. Szandi ellentéte vagyok én. Mert nincs modell alkatom, és átlagos vagyok. És azt hiszem, ez meg magyarázza azt, hogy miért nem akarsz velem lefeküdni. Úgy értem: egyszer sem próbálkoztál be. Pedig ebben korban köztudott, hogy ha nem próbálkozol be a barátnődnél, akkor két lehetőség adott: 1) a barátnőd oka, mert nem elég ahhoz, hogy megkívánd, és 2) meleg vagy. Szóval a két lehetőségből én az elsőre voksolok. Idegesít, hogy nem kívánsz engem, tudod? De megértem, ha Szandit például igen. Szóval, ha szakítani szeretnél velem, hogy lefeküdhess vele, vagy más vele egy szinten lévő lánnyal, akkor megértelen, és...
- Egy kérdésem lenne azért, ha nem bánod. - Bólintok, jelezve, hogy kérdezhet. - Te teljesen hülye vagy?
- Én nem! Én csak észreveszem azt, ami nincs! És számodra nincs meg a vágy, hogy lefeküdj velem!
- Aha, és ezt most abból következtetted ki, hogy nem akarom rád erőltetni a szexet. Ugye tudod, hogy ez nevetséges! Kívánlak! Talán jobban is, mint kellene - nevet fel zavartan. - Fogalmad sincs, hány pózban képzeltem el magunkat! Csakhogy tudom, mi történt Tomival, és ezek után képtelen vagyok tovább menni veled. Mert félek, hogy felzaklatlak, vagy esetleg összetörsz. Nem akarlak bántani, nem akarom, hogy miattam legyél szomorú.
- Tudod, hogy túlléptem a dolgon - mondom dacosan.
- Vagy csak azt hiszed...
- Tudom, hogy túlléptem rajta! - csattanok fel. Pillanatok alatt sikerült felháborodnom, ami aggasztó. - Nem vagyok olyan gyenge, mint azt hiszed.
- Nem mondtam, hogy gyenge vagy. De ez azért nem kis dolog, ugye tudod? Nem kell azt mondanod, hogy minden rendben van, hogy ha nincs.
- De minden rendben van!
Mint akit rakétából lőnek ki, állok fel az ágyamról. Mérges vagyok rá, amiért ennyire nem tudja elhinni, hogy túl tudok lépni a dolgokon. Képes vagyok túllépni ezen, mert nem vagyok egy kislány, aki semmivel sem tud megbirkózni. 
- Hogy lenne már rendben? - Ő is feláll. - Nem beszélted meg senkivel, hogy mi történt! Vagy hogy mit éreztél utána! Senkivel sem beszéltél róla, még Nórának sem mondtad el. Ha velem nem akarsz beszélni róla, akkor legalább mással tedd meg! Utálom látni, hogy elrejted még magad elől is az érzéseidet! Tudom, hogy nem vagy rendben. Csak magadat akarod meggyőzni azzal, hogy jól vagy!
- Ez nem igaz! - tiltakozom rögtön.
Szinte már kiabálunk egymással. Mindketten idegesek vagyunk, és dühösek a másikra. 
- Tudod, mit? - túr bele a hajába. - Holnap beszéljünk róla. Addig gondold át.
- Nincs mit átgondolnom - rázom meg a fejem.
- Oké. Akkor ezt is gondold át - mondja, majd egy ajtó csapódás kíséretében elhagyja a szobámat.

Egész este gondolkodom, és most már nem az eredeti problémámon, hanem a Tomi-ügyön. Lehet, hogy Ricsinek tényleg igaza van, és csak magamat próbálom áltatni, és meggyőzni? Tényleg ennyire elrejtem az érzéseimet? Félek kimutatni őket, ezt tudom. De én jól vagyok - azt hiszem. Jól vagyok. Biztosan. Tök jól. Minden oké. Okés vagyok. Basszus, tökre nem vagyok! Szarul vagyok. Nagyon. Zaklatott vagyok. Szeretnék tovább lépni rajta, de ez nyomot hagyott bennem. Sokat agyalok rajta, hogy őszinte legyek, csak próbálom a minimálisra csökkenteni a pillanatokat, amikor eszembe jut, mi történt aznap éjjel. A csuklómon lévő nagy, lila-zöld folt már eltűnt. Mivel folyton hosszú ujjú pulcsit vettem fel, senkinek sem tűnt fel Ricsin, Hannán, Marcin és Danin kívül. A fizikai sebek elmúltak, a lelki sebeim viszont mélyek. Annyira, hogy még én is alig akarok tudomást venni róluk. 
Lesz okom bocsánatot kérni Ricsitől, az már biztos.

december 13. csütörtök
Hazudnék, ha azt mondanám, nem Ricsi miatt öltözöm ki. Nem igazán veszek fel szoknyát, még csak kétszer tettem, de mind két alkalommal oda volt érte, szóval úgy döntök, megint boldoggá teszem. Mert igazából félek a bocsánat kéréstől. Kicsit erősebb, de megbotránkoztathatónak nem mondható sminket kenek fel magamra. És mivel a mai napon sokkal többet foglalkozom az öltözködéssel, s egyéb dolgokkal, mint általában, sietek a suliba. A kapuban találkozom Hannával.
- Te... szoknyában vagy? - kérdezi döbbenten.
- Összevesztünk tegnap Ricsivel - vonok vállat. - Kell a meggyőzés ereje.
- Tudom, hogy összevesztetek - bólint. Elindulunk befelé. - Danival Skype-oltam tegnap, mikor berontott Ricsi, és elkezdett tombolni.
- Na azért annyira nem vesztünk össze, hogy tomboljon - kerekednek ki a szemeim.
- Tudod, milyen. Hirtelen haragú tud lenni - mondja. - Aztán tanácsot kért tőlem, hogy mégis hogy értsen meg téged - kuncog.
- És mit mondtál? - nevetek fel.
- Hogy sosem fog megérteni. Tulajdonképpen néha én sem értelek, szóval... - hagyja a mondat végét lógni a levegőben. Szóval nem tud mit mondani Ricsinek.
Ennyi titokzatos lennék? Most komolyan?
A terembe érve nyugtázzuk Hannával, hogy már csak mi hiányoztunk. Irodalom órán mindig egymás mellett ülünk november eleje óta, ezért nem fejezzük be a dolgok kivesézését. A leghátsó, középső padba ülünk le. Az ablak felől padsor legvégéből Ricsi fordítja felém a fejét, majd mikor észreveszi, hogy szoknyában vagyok, félredönti a fejét, és megvizsgálja a lábaimat. Elfordulok, mielőtt észrevenné, hogy mosolygok. Miután kipakolom a cuccom, lehajtom a fejem a padomon pihenő karomra, és tovább hallgatom Hannát.
- Tetszik neked Dani? - kérdezem meg tök nyugodtan, miután már a tizenötödik mondatának főszereplőjeként hallom meg Dani nevét.
- Hát... izé... Dani mindenkinek tetszik - kerüli az egyenes válaszadást rögtön. - Úgy értem, nagyon helyes, és szép a szeme, és nagyon jól eltudok vele beszélgetni, és mindig megnevettet, és megért, de nem tetszik - rázza meg a fejét, mire elmosolyodom.
Hát persze, hogy nem tetszik neki! Mit is gondoltam! (Érezhető a szarkazmus?)
Az irodalom gyorsan eltelik. Charles Beudelarie dekadenciájáról beszélgetünk, amit mindenki un, de különös mód, senki sem szól bele az órába.
Dupla angolon Ricsi tök véletlenül belerúg a székembe, mikor az asztalomat megkerülve próbál eljutni Danihoz. A mosolyomat elrejtem úgy, hogy lehajtom a fejem, de biztos vagyok benne, hogy tudja, mosolygok. Nem is olyan félelmetes az egész, mint gondoltam reggel.
Az egészet lyukas óráig húzzuk, vagyis húzom. Lyukas órán aztán kimegyünk a parkba. Nincs hideg, a hó sem esett, ahogy múltkor az időjós mondta, és még a nap is süt. Eléggé melegem is van a kabátban, ezért leveszem. A fűben ülünk, körben. Én Ricsi mellett. Én és Marci voltunk az elsők akik leültek, majd a többiek mellénk telepedtek, szóval így jött ki, hogy Ricsi most mellettem ül. A térdünk összeér, A kezét, amiben a meggyújtott cigije van, az én térdemen pihen. az ő lába ki van nyújtva, én viszont törökülésben vagyok.
Mint mindig, most is Hanna megy el a boltba, de őt elkíséri Dani is, majd mikor Marci szembesül azzal, hogy itt kell maradnia velünk inkább ő is lelép. Az az elmélete, hogy mi vagy nyalakodni fogunk itt, a parkban, vagy veszekedni, és ő egyikre sem kíváncsi. Szóval kettesben maradok Ricsivel.
Ránézek, ő is rám. A szeme csillog, és azt hiszem, most sokkal kékebb, mint általában. Csak nézem őt, de nem zavarja. Ő is engem néz. Megvizsgálja az arcom minden egyes szegletét, ahogy én is teszem. Elmosolyodik, mikor a tekintetünk újra találkozik.
- Sajnálom - bököm ki végre nagy nehezen, de őszintén. Tényleg sajnálom, hogy olyan gyorsan kaptam fel a vizet, és kiabálni kezdtem vele.
- Tudom. - Bólint, majd beleszív a cigarettájába, én pedig csak nézem, ahogy a szája mozdul. Ahogy beleszív a cigijébe. Ahogy bent tartja, majd kifújja a füstöt.
- És megbocsájtasz? - vonom fel a szemöldököm kíváncsian.
- Megbocsássak? - kérdez vissza tettetett hűvösséggel.
- Igen! - bólogatok hevesen.
- Szóval igen - gondolkodik el, majd feláll. Követem a mozdulatait, én is felállok, mert kíváncsi vagyok, mit akar ebből az egészből kihozni.
Mikor meglátja, hogy én is felálltam, megragadja a kezem, és magához húz. Nem dobja el a maradék (eléggé kicsi) cigijét, inkább a kezében tartja, minthogy eldobja a fűbe - logikus.
- Talán megbocsájtok - suttogja a számba.
Halványan elmosolyodom, átkarolom a nyakát, majd a hajába túrok. Hiányzott a haja. Alig hat-hét órán keresztül láthattam, de meg nem foghattam, és ez alighanem kikészített. De most, hogy hozzáérhetek, sokkal jobban érzem magam.
- Oké - leheli, amint hozzápréselődöm. - De csak mert szoknyában vagy.
Felnevetek, ő pedig szélesen elmosolyodik.
- Hiányoztál - suttogja, mintha attól félne, valaki meghallja. Csak nekem szánja ezt a szót, és ettől megremeg a gyomrom.
Belemarkol a derekamba. Általában így szokta. Mikor csókolózni készülünk sosem karolja át a derekamat, inkább megfogja, és úgy húz közelebb magához, és nekem ez a megoldás sokkal jobban tetszik. Óvatosan fog, hogy a cigije vége, nehogy megégesse az épphogy kikandikáló derekamat. Mivel derékig érő a szoknyám felső része (odáig kell felhúzni), és a lenge, szintén derékig érő pulcsim tényleg eléggé lenge, nyújtózkodás közben mindig kicsit feljebb húzódik. Így a hüvelyujja a csupasz bőrömet érinti, aminek hatására apró áramütéseket érzek az érintett pontnál.
- Miért nem csókolsz már meg? - kérdezem sóvárogva.
- Várom, hogy te csókolj meg engem - mondja nevetve.
- Miért nekem kéne? - kérdezem értetlenkedve.
- Mert te kérsz tőlem bocsánatot - magyarázza.
- Pont ezért kéne nekem megcsókolnod engem, hogy megmutasd, nem haragszol - akadékoskodom.
- Jesszusom, mindjárt én csókollak meg mindkettőtöket! - szól közbe Marci, mire én összerezzenek ijedtemben, de nem fordulok feléjük.
Végül én adom be a derekamat, nem pedig ő. Ő kitartóbb, mint én. Szóval megcsókolom, de úgy, hogy megbánja, amiért nem ő tette. A keze megfeszül a derekamon, amikor belemerülünk, mint ahogy mindig. Ilyenkor általában az egész teste megfeszül, és még közelebb férkőzik hozzám.

- Ugye tudod, hogy baromi nagy hülyeséget mondtál tegnap? - kérdezi Ricsi.
A mellkasán fekszem, náluk vagyunk a szobájában. Túl vagyunk egy Walking Dead maratonon, este tíz van, ezért azt hiszem, indulnom kéne. Nórának már nyolckor üzentem, hogy ne maradjon fel sokáig miattam, Ricsi majd hazakísér, vagy fogok egy taxit.
- Mármint? - kérdezem. Nem tudom behatárolni, melyik hülyeségemre is gondol.
- Hogy nem kívánlak - mondja, az én arcomat pedig elönti a pír. Még én is meglepődöm, hogy hozhattam fel tegnap egy ilyen ciki témát. Mármint, zavarba ejtő erről beszélni... - Komolyan, Feli - az állam alá nyúl, s felemeli a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nekem nem kell más. Még egy éjszakára sem! Fogalmad sincs róla, mennyire akarlak. De nem akarom átlépni a határokat, mert tudom, hogy te még várni szeretnél, és megértem. Tomi miatt. És most, hogy te is tudod, hogy nem vagy túl ezen az egészen, még jobban megerősíti azt, hogy tényleg nem kéne túl mennünk azon a határon. Várok rád. Az, hogy nem erőltetek valamit, nem jelenti azt, hogy nem akarom - mondja, majd puszit nyom a homlokomra, amit tulajdonképpen sokkal jobban szeretek, mint egy csókot. Sokkal gyengédebb, és személyesebb. - Egyébként sem tudhatod, mire szoktam gondolni reggelente - vicceli el a dolgot. Egy pillanatra elmélázok, hogy hogy is értheti ezt, majd rájövök, hogy általában a fiúknak reggelente... nos, van egy kis problémájuk lent. Mikor viszont leesik, egy párnát nyomok az arcába nevetve.
- Seggfej - puszilom meg az arcát. - Mennem kéne. Elég késő van - mondom, miután felülök.
- Oké - pattan fel, majd felránt magával.
Lent a szüleivel és a testvéreivel találjuk szembe magunkat.
- Már mész is, Feli? - kérdezi az apukája mosolyogva.
- Tíz óra múlt - mondom. - Már egy ideje egyébként is otthon kéne lennem - mosolygok a szüleire.
- Ricsi, említetted már...? - kezdi az anyukája, de Ricsi a fejét rázva jelzi, hogy nem. Nem említette.
- Mit? - kérdezem hol a szüleire, hol rá nézve.
- Majd beszélünk róla a kocsiban - mondja Ricsi, mire nekem felszalad az egyik szemöldököm.
Szóval akkor most taxizunk?
Elbúcsúzom a szüleitől, és a testvéreitől.
Ahelyett, hogy az utcára mennénk, a garázsba vezet. Három autó áll egymás mellett. Egy Chevrolet jeep, egy régi Ford, és egy  Jeep Commander. Eltátom a számat. Ez szép. Komolyan.
- Válassz! - mondja Ricsi, miután az összes villanyt felkapcsolja (van vagy négy).
- Választhatok? - döbbenek le teljesen.
- Ja.
- Oké, tisztázzuk. Te tudsz vezetni, ugye? Mert ha most akarsz megtanulni, akkor közlöm, hogy van két lábunk. És én még használni is tudom. Tudod, egy-egy bal, és egy-egy jobb.
Felnevet. - Tudok vezetni - biztosít. - Válassz már!
- Ú, akkor a Commander-t - mutatok a fekete példányra.
- Azt hittem elkezdesz majd mutogatni, hogy "úristen, azt a nagy feketét" - röhög ki, mire én a vállába öklözök.
- Értek a kocsikhoz - közlöm vele büszkén. - Mindig is fiús kislány voltam kiskoromban - mondom.
Ricsi elveszi a kulcsot, s kinyitja az autót. Beszállunk.
- Én amolyan rózsaszín, fodros szoknyás kislánynak képzellek el - mondja. Beteszi a slusszkulcsot a helyére.
- Kedves - fintorgok. - Csak hogy tudd, a videójátékok terén is megállom a helyem. Focizni, és baseball-ozni is tudok, emellett Kickboxoltam öt évig. Ó, és meg tudok szerelni egy szökőkutat is - hencegek komolytalanul.
- Honnan a fenéből tudsz szökőkutat szerelni? - nevet fel.
Kikanyarodunk az útra, Ricsi pedig vezet. Előre. És jól, hogy őszinte legyen. Azért az övemet bekapcsolom menet közben, és mivel észreveszem, hogy neki sincs bekapcsolva, ezért hát kikapcsolom az enyémet, átnyúlok előtte (csak óvatosan, hogy ne takarjam el a képet), és bekapcsolom neki, s utána magamnak is újra.
- Volt egy szökőkutunk Los Angelesben, és a szerelő, mikor elromlott nagyon kedves volt, én pedig kértem, hogy tanítsa meg nekem.
- Akkor te fogod megszerelni a szökőkutunkat - mondja, miközben egy futópillantást vet rám.
- Nincs is szökőkutatok! - mondom.
- Már csak azért is beszerzünk egyet. - Most én nevetek fel.
Nem mondanám, hogy teljesen nyugodtan ülöm végig az utat, ugyanis Ricsi nem egyszer hülyéskedik. Pl.: fél kézzel a combomat fogja (mondjuk ezt egész végig), felém fordul egy kicsit, rágyújt stb. Az utóbbi miatt eléggé mérges vagyok rá, de nem szólok bele, mert igazából dögös, de nem nézem jó szemmel, ha már itt tartunk. Akármennyire is jól áll neki, nem kéne cigiznie. Főleg, mert délutánonként három-négy szálat is elszív. Ha már csak lecsökkentené a napi adagját, boldogabb lennék és nyugodtabb.
Mikor megérkezünk, elbúcsúzom tőle. Nos, a búcsú kezdetekor fél tizenegy volt, most pedig háromnegyed tizenegy van. Mondanám, hogy sokat beszélgettünk, de nem lenne igaz. Beszélgettünk, arról, hogy a sebességváltó a legrosszabb helyen van, hogy a biztonsági öv túl szoros, és biztonságos, és hogy ideje lenne bemennem, de ő ezt nem akarja, szóval maradjak. Végül azért mégis bemegyek, és mivel Márk még a nappaliban nézi a tv-t, csatlakozom hozzá. Nem mondom, hogy örülök a sorozatválasztásának (The Walking Dead), mivel nem. Már láttam az első évadot, de azért megnézem vele. Közben pedig mesél arról, hogy Georgia hiányzik neki, és nem rég beszéltek telefonon. Márknak lelkiismeret furdalása van, nem mellesleg, és ezt csak most mondja.
Zörményi Márk
- Az én hibám - mondja majd beleiszik a kezében tartott sörbe. - Nem kellett  volna odavinnem! Mit is gondoltam?! Hogy majd nyugodtan végigülik az egészet? Hogy lehettem ennyire hülye? - sóhajt fel fájdalmasan.
- Nem a te hibád. Te bíztál bennük. Nem kellett volna, de a te részedről ez hízelgő volt. Be akartad mutatni nekik, ez nem bűn. Nem te rontottad el - bújok hozzá, hogy érezze, itt vagyok neki. Átkarolja a vállamat.
- Akkor is fáj. Mert bántották őt. Nem érdemelte volna meg.
- Megértelek - bólintok. - De nem szabad ezen agyalnod, különben még rosszabbul fogod érezni magad. Nem kerestek, egyébként?
- Apa egyszer felhívott, és írt e-mailt is, hogy sajnálja. Anya viszont leszarja az egészet.
- Jellemző - forgatom a szemeimet. - Anya már csak ilyen. Apa könnyebb eset.
- Ja - bólint. - Egyébként nem fogok itt szilveszterezni. Elmegyek Georgiához. Olyan gyorsan leléptem, hogy csak pár szót tudtunk beszélni, és megérdemli, hogy vele legyek. Szüksége van rá. És nekem is rá.
- Elképesztő vagy - mondom mosolyogva. - Komolyan eddig azt hittem, inmunis vagy erre az egész szerelem dologra, de most...
- Nem vagyok szerelmes - tagadja le rögtön, pedig nyilvánvaló.
- Hát persze, hogy nem vagy - paskolom meg a mellkasát szórakozottan. - Az viszont mát biztos, hogy egy családból vagyunk. - Hisz' mindketten próbáljuk tagadni a nyilvánvalót.

16/Bizonytalanság

december 7. péntek
Nincs első óránk, ezért a McDonald's-ban reggelizünk meg Ricsivel, Hannával, Danival, Marcival és Márkkal. Ricsin kívül még senki sem találkozott a bátyámmal, ma van reggel, az első bemutatkozás, ennek ellenére viszont a srácok bírják Márkot.
A rendelésünkkel leülünk a legnagyobb asztalhoz, pedig kétszer annyi szék van körülötte, mint amennyire szükségünk van. De van egy halom kajánk, aminek szüksége van a helyre. Az egész gyorsétterem tőlünk zeng, viszont nincsenek rajtunk kívül sokan, csak egy-két ember, a legtöbben meg amúgy is elvitelre kérik reggelente a kaját. Szóval hangosan nevetünk, beszélünk, és úgy amúgy, tombolunk, amiért nincs első óránk.
Nos, nem mondanám, hogy sokáig tart ez az édes, boldog állapot. Sajnos Dani kiírta, hogy hol vagyunk, és hogy kikkel, szóval nem sok időbe telik, hogy Szandi és a bandája megérkezzenek. Miniszoknyában, magas sarkú csizmában, derekukig sem érő kabátban, és pamacsos, panda macis sapkában. Három csaj. Akiknek csak a fogyókúra a lényeg, jönnek reggelizni a zsírt előszeretettel használó McDonald's-ba. Vajon miért?
Szandiék rögtön megtalálnak minket. Salátán kívül nem sok mindent rendelnek. Rita azért eléggé merész, ő egy fagyit is bevállal. 
Nem igazán vagyunk hajlandóak figyelni rájuk, de ez őket nem igazán zavarja, attól még velünk együtt nevetnek, és beleszólnak  a beszélgetéseinkbe. Általában hülyeségeket nyögnek be, aminek semmihez semmi köze, de azt hangosan mondják.
Szandi az egyetlen, aki idegesít, ő Ricsi mellett ül, és eléggé... nyomul rá. Minden alkalommal, mikor nevet, átkarolja Ricsit, megfogja a combját, a karját simogatja, vagy csak hozzá hajol, és neki nyomja a mellét. Ricsi kétségbeesetten próbál segítséget kérni, egyre közelebb, és közelebb húzódik hozzám, hogy minél messzebb legyen Szanditól, de a lányt sem kell félteni, ő is egyre csak közelebb araszol a székével.
Dani egyszer csak benyögi, hogy nekünk most mennünk kell, és jobban tennék, hogy ha bemennének a suliba, merthogy nekik eleve van első órájuk.
Míg Szandiék magyaráznak, mi pofátlan módon kisprintelünk a McDonald'-sból még meg sem állunk a következő utcáig.
- Senki sem akar helyet cserélni velem? - csattan fel Ricsi bosszúsan. 
- Bocs, haver, de... - kezdi Dani.
- ... nem - fejezi be Marci vihogva.
- Te sem voltál képes kimenteni - húz magához Ricsi morogva.
Kezdjük ott, hogy Szandi dögös, ez tény. Modell alkata van, viszont nagy melle, és segge, amit a fiúk nagyon bírnak. A stílúsát a domborulatai kihangsúlyozására alakította ki, ami még jobban elnyeri a fiúk tetszését. Ergo Ricsi sem undorodhat tőle túlságosan. Biztos vagyok benne, hogy neki sem lenne ellenére eltölteni vele egy órát egy sötét szobában. Ezzel nincs is baj, ez normális - azt hiszem -, de míg Ricsi Szandival lefeküdne, addig velem nem. És hogy miért? Azt nem tudom. Sosem próbálkozott be úgy igazán. SOHA! Egyszer sem! De miért? Komolyan! Miért? Nem tetszem neki hozzá eléggé? Nem vagyok elég dögös neki? Mármint tudom, hogy nem vagyok egy tipikus szőke cicababa, akit megdöngeti nagyon is jó lenne, és inkább átlagosnak mondható vagyok.  De ennyire sem vagyok neki elég? Nem kíván engem, és ez zavar. Nem lennék még kész a szexre, de hogy ő még csak be sem próbálkozik? Oké, itt valami baj van. Valószínűleg bennem, vagy rajtam. Valamelyik. Mindenesetre ez rosszul esik. Nem akar engem. Azért tényleg jól esne, ha megpróbálna átlépni egy határt, ami a csókolózás. Imponálna. Csakhogy ő egyszer sem akart tovább menni, egy kis csóknál. Mármint puszilgat, a nyakamon és az arcomon, de többet sosem tett. ÉS ezért aggódom. Nem is kicsit.

2014. július 26., szombat

15/Családi balhé és a tél

Kikerekedett az szemekkel nézem, ahogy Márk esetlenül ácsorog a küszöbön a bőröndjeivel az oldalán. Na, rá aztán semmiképp sem számítottam.
- Minden oké? - kérdezem, miután megunom a csendben ácsorgást. Egyébként is olyan csálé a képe, hogy nem bírom figyelmen kívül hagyni.
- Nem nagyon - fújtat mérgesen, majd arrébb tol, és besétál.
A bőröndjét az előszobában hagyja, majd besétál a nappaliba, és leül a kanapéra, én pedig követem. 
- Baj van? - érdeklődöm.
- Ja - bólogat hevesen. Mérges. Látom rajta, ilyenkor mindig ráncolja a homlokát és a szemöldökét, na meg a hangja érdekesen mélyebb lesz a szokásosnál. - Meséltem már Georgiáról? - kérdezi. Megcsóválom a fejem. - Egy ideje együtt vagyunk, és komolyan mondom, a csaj valami elképesztő, úgyhogy gondoltam egyet, és az egyik hosszú hétvégén hazautaztunk ketten Amszterdamba. Apáék valami elképesztő balhét csaptak, csak mert Georgia szülei nem nagymenő fejesek, nem végeztek fősulit és egyetemet. Az apja taxi sofőr, az anyja meg cukrász, és mikor ezt anyáék megtudták, teljesen kiakadtak. "Nem ilyen lányt szántunk neked" - utánozza a szüleink sznob hangleejtését. - Ezt mind Georgia előtt! Szegény alig bírta ki sírás nélkül, és meg is értem. Annyira kibaszottul megalázó volt!
- Jesszusom! - suttogom magam elé meredve. 
Elképedve gondolom végig az egészet. Nem hiszem el, hogy a szüleink képesek voltak erre! Azt tudtam, hogy tapintatlanok, és ami a szívükön az a szájukon, de hogy ekkora seggfejek legyenek, az már komolyan eget rengető! Csodálkozom, hogy Márk nem olvasott be nekik. Megértettem, sőt támogattam volna. 
- És az egyetem?
- Majd visszamegyek a téli szünet után. Már írtam sms-t Nórának is, ő pedig szívesen lát. Georgia pedig szilveszterkor itt lesz nálunk. Vagy én megyek hozzá, még nem tudom. Majd akkor eldöntöm - sóhajt fel fáradtan. - Alig aludtam! Komolyan 32 órája aludtam utoljára. 
- Menj, és aludj. Majd utána még beszélünk, oké? - simítok végig a karján egy megnyugtatólag szánt mosollyal.
Erőtlenül viszonozza a mosolyt, majd bólint. 
Együtt sétálunk fel az emeletre, csakhogy ő a második vendégszobába, én pedig a saját vendégszobámba megyek. 
Olyan ideges vagyok, hogy majd' felrobbanok! A bátyám végre talál egy lányt, aki érdekli, és akit kedvel, erre a szüleim porig alázzák a szüleit, a szülei munkáját, és a családját, csak azért, mert nem valami nagy sznob seggfejek, mint ők. Azt hittem mélyebbre már nem süllyedhetnek, de úgy tűnik, tévedtem.
Óriási erővel csapom be a szobám ajtaját, szerintem még a falak is beleremegnek. 
Marci és Ricsi ijedtükben felém kapják a fejüket, és felvont szemöldökkel vizslatnak.
- Veled meg mi van? - Ricsi leállítja a játékot, felkel, és hozzám sétál.
- Márk volt az - intek a fejemmel a kifelé ingerülten. - A szüleim egy seggfejek! De komolyan! Képesek voltak leszólni a bátyám egyetlen olyan barátnőjét, aki tényleg érdekli őt, csak azért, mert a szülei nem sznobok, és nem végeztek fősulit, meg egyetemet. Porig alázták a csajt, aki alig bírta ki sírás nélkül az egész találkozót. 
- A szüleid tényleg egy seggfejek - ölel magához Ricsi.
Halkan felnevetek. Örülök, hogy beismeri, és nem kezdi szépíteni azt, amit nem lehet. Marci is feltápászkodik, és odajön hozzánk. 
- Jaj, istenem, gyertek a keblemre! - kurjantja, majd átölel hátulról. Eléggé érdekesen festhetünk. Én egyik kezemmel az előttem álló Ricsit ölelem, aki a derekamat öleli, a hátsó kezemmel pedig próbálom Marci közre fogni, aki mindkettőnk vállát öleli.
Ricsi mit sem törődve Marcival, felemeli az államat, és rám mosolyog, amitől hihetetlen nagy nyugalom száll meg. Elpárolog minden dühöm, elfelejtek minden sértést, amit telepátiával a szüleim fejéhez akartam vágni. Csak rá fókuszálok. 
Megcsókol. A szája csak simítja az enyémet, a nyelve viszont végigsimít az enyémen, és azt hiszem ezt Marci is észre veszi, mivel felvisít, ez viszont nem zavar meg minket.
- Komolyan mondom, ez már kibaszottul felháborítóan nyálas! Hogy vagytok képesek úgy smárolni, hogy közben itt vagyok! Méghozzá ilyen szexuálisan! - háborog.
Elenged minket, és végre át tudom karolni Ricsi nyakát, aki a tenyerét a derekamra simítja, megmarkolja, és közelebb vont magához.
Elhúzódunk egymástól, de még mindig a másikat öleljük.
- Akkor most én jövök - tolja ki a nyelvét Marci és kezd el közeledni felém, mire egy visítva arrébb lököm.
- Fúúúúj! Tedd vissza a nyelved a helyére! - parancsolok rá hisztérikusan, mikor meglátom, hogy a nyála a szőnyegre csöppent. Undorító. De vicces.
- Bezzeg Ricsi nyelvét befogadod!
- Talán mert a barátja vagyok - veti fel a válasz lehetőséget Ricsi felvont szemöldökkel, vigyorogva.

Crazy Love  | via Facebook
A kép csak illusztráció!
Az egészből egy óriási (komolytalan) veszekedés alakul ki, de persze halkan, nehogy felébresszük a bátyámat, aki azt hiszem elég nehezen aludhat el a másik szobában a sok visítás miatt. A továbbiakban viszont tekintettel vagyunk rá, és csak halkan ordibálunk a másikkal. Szinte suttogunk. Végül az egész - nem is tudom, hogyan, de - az alakul ki, hogy én és Ricsi összeérintjük a kidugott nyelvünket, hogy bizonyítsunk Marcinak, mi nem undorodunk a másik nyálától, és nyelvétől. Hogy hogyan jutunk el addig, hogy undorodunk a másik szájától? Azt nem tudom, de végül is Marci csak csőbe húz minket. Lekapja a tökéletes pillanatot, majd a képet feltölti Facebook-ra, s megjelöl rajta mindkettőnket.
Estére ezt a képet baromi sokat lájkolják, és Ricsi haverjai dicsérnek minket, és csesztetik Ricsit is, miszerint ő most szerelmes, és töketlen. Én ezeket a kommenteken óriásit nevetek, és egyet is értek velük (amit a facebook-on is közlök velük), Ricsi viszont duzzog, mint egy öt éves kisfiú.
Marci negyed nyolckor hazamegy, mivel neki otthon kell lennie, mire a nővére hazamegy. A szülei oda vannak a csajért, és ha Marci egy kicsit is "tiszteletlenül" bánik vele, lecseszik miatta.
Ricsi viszont marad, Nóra hatkor hazaért már, de nem csinált vacsorát, ezért hát úgy döntünk, pizzát rendelünk. Egy nagyot, és két közepeset. Mivel Nóra már ismeri Ricsit, neki nem kell bemutatnom, az estére kialudt bátyám viszont csak egyszer találkozott vele, mikor megzavarta az első randink után majdnem-csókunkat. Szóval illedelmesen bemutatom egymásnak őket. Eléggé jól kijönnek, rögtön megtalálják a közös hangot, és Márk akármennyire is mérges most, mégis jól érzi magát a társaságában, és ennek örülök.
A pizzát gyorsan megesszük, a Nóra, Márk, Ricsi és én is nagyon szeretünk enni, szóval nem probléma a három pizza elfogyasztása.
Vacsora után még egy kicsit elfoglaljuk magunkat (khm...khm...) Ricsivel, majd kikísérem a kapuig, mikor már menni készül.
Negyed óra búcsúzkodás után (khm...khm...) már tényleg elindul hazafelé, én pedig bemegyek a második vendégszobába, Márkhoz.
Kibeszéljük az egészet, részletesen elmeséli, mi hogy történt, és mi volt Georgia és az ő reakciója az egészre. Miután veszekedtek egy sort, Márk és a barátnője úgy döntöttek, vissza mennek Londonba, nem akartak tovább maradni (amit meg is értek). Ezek után Márk úgy döntött, inkább Budapestre utazik, hogy kicsit kipihenje magát, és hogy idegesítse apáékat azzal, hogy kihagy egy kicsit az egyetemből. Georgia nem vágta be miatta a hisztit, mivel tudja, hogy Márknak ő fontos, és sze...-ti. Még Márk sem mondta ki azt a szót, hogy sze... Úgy tűnik a Zörményi család tagjai allergiásak erre a szóra.

december 06. kedd
- JÖN A MIKULÁÁÁÁS! - sikítja Hanna már reggel óra minden szünetben, megállás nélkül.
A lyukas óránkat az udvaron töltjük. A hó még nem érkezett meg Budapestre, de készülőben van (már amennyire az időjós igazat mondott tegnap). A hideg viszont beköszöntött már egy héttel ezelőtt, szóval mindenki nagykabátban, sálban, kesztyűben és sapkában szaladgál, bundás csizmában. Hogy még jobban felmelegítsük egymást, Ricsivel egymáshoz bújva álldogálunk az egyik nagy, tölgyfa alatt a többiekkel.
- A Paramore új Paramore című albuma akkor is jó! - száll be a vitába  Tóti dacosan.
- Én nem vagyok képbe - néz körül összevissza Hanna összezavarodva, majd véglegesen felém fordul segítségért.
- Tudod, azaz, amelyiken az Ain't It Fun is van - mondom.
- Amelyikre táncoltunk is? - csillan fel a szeme. Nos, igen. Vasárnap (ma csütörtök van) max hangerőre tekertük a számot, és elkezdtük őrült módon végig táncolni Hannáék házát. A szomszédok utána mérgesen be is csöngettek hozzájuk, de mi nem nyitottunk ajtót, inkább betettük a Fast In My Car-t, szintén az új albumról.
- Azt szívesen megnéztem volna - röhög Ricsi jóízűen a többiekkel együtt.
- Mert? - kérdezzük egyszerre Hannával elképedve.
- Mert mindketten iszonyú táncosok vagytok - közli velünk piszkosul őszintén.
Oké, szeretek táncolni, komolyan. Ezt a sulis bemutatkozásomnál meg is mondtam, de azt is, hogy nem megy valami jól. De!  Hogy ezt ő mondja nekem?! Az egy kicsit megalázó. Na, jó, ez annyira nem igaz, de azért ciki. Mármint a barátom szerint nem tudok táncolni. Akármennyire is igaza van, ez már felháborító! Oké, csak viccelek, de azért had higgye csak azt, hogy haragszom rá.
- Jó, akkor keress valaki olyat, aki jobban táncol nálam - vágom be a mű durcit, és kibontom magam az öleléséből, majd elindulnék befelé, csakhogy ő megfogja a csuklómat, és visszaránt magához. A többiek most már tovább vitatkoznak a Paramore albumról, mi viszont egymással vagyunk elfoglalva. - Hagyjál! - teszem a mellkasára a kezem, és próbálom eltolni magamtól, akármennyire is nehezen megy ez nekem. A közelségét baromi nehéz elutasítanom. - Végeztünk! 
- Igen? - kérdezi mosolyogva. 
Úristen, de édes a mosolya!
- Igen - bólogatok hevesen, de még hevesebben verő szívvel, mivel a kesztyű nélküli kezei az arcomra simulnak. Ricsi utálja a kesztyűket, ő inkább zseb párti, de én ennek csak örülök, mivel így még télen, a kinti fagyban is érezhetem a bőrét az enyémen. 
Elakad a lélegzetem, mikor az ajkaival végigsimít az arccsontomon. Még egyszer sem voltunk ennyire intim helyzetben a suliban, a többiek előtt, ezért ez meg lep. Nem azt mondom, hogy még sosem kerültünk kicsit közelebb egymáshoz, mint kellett volna, de nem nyilvánosan. De azért tisztázzuk, hogy addig nem jutottunk még el. Leginkább miattam nem. Nem a Tomi-s ügy miatt, amivel már megbirkóztam, bár néha felvillannak bennem a rémképek. Tomi egyébként nem jelentkezik azóta sem, és ennek örülök. Azt hiszem egy bocsánatkérés csak felzaklatnak. Addig semmi bajom, ameddig nem látom. És már nem is félelmet érzek vele kapcsolatban, hanem dühöt. Mérhetetlen dühöt, amiért megtettem velem azt, amit.
Ricsi ajkai a fülemnél állapodnak meg.
- Tudom, hogy képtelen lennél elhagyni - suttogja közvetlenül a fülembe.
Megborzongok. A forró lehelete a bőrömet érinti, amitől a térdeim elgyengülnek.
- Sosem tudhatod - rázom meg a fejem csak már azért is, hogy ne érezze magát annyira nyeregben, de azért odabújok hozzá. Átkarolja a derekamat.
- Bízom benne - puszilja meg a homlokomat.
Egymást ölelve térünk vissza a többiekhez, és kapcsolódunk be a beszélgetésbe.

2014. május 20., kedd

Szünet!

Sziasztok!
El sem tudom mondani, mennyire sajnálom. Igazából mostanában időm, mint a tenger, de egyszerűen képtelen vagyok megírni ezt a történetet. Elvesztettem az ihletemet. A gáz csak az, hogy egy másik sztorihoz viszont van inspirációm és ötletem is, ezért talán egy ideig a Break the rules-t szüneteltetni fogom, kicsit hagyom pihenni. Addig viszont még szeretnék írni, szóval, nem sokára jelentkezem.
Ja, és az Intuition c. blogomat majd olyan június közepe-vége felé fogom újra megnyitni.:)
Nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig kellett várnotok egy helyzetjelentésre, de azt hittem, hogy majd tudok írni valamit. Hát rosszul hittem. Sajnálom:/
Nem sokára jelentkezem!
xxBrooke

2014. április 16., szerda

14/Sze...

Elképesztően sajnálom, hogy ennyi ideig várattalak titeket! Folytonos stresszbe vagyok a jövőhéten megérkező értesítők miatt, amikből majd kiderül, melyik suliba  vettek fel. Plusz a suliba most megint túl sokat vállaltam magamra, és mostanában visszatértem a sporthoz is, ezért kicsit szét vagyok esve, azt sem tudom hol áll a fejem. Mind1. Itt a rész. Nem tudom, mikor jön a másik:/

Nem mondhatnám, hogy az éjjel olyan sokat alszok. Max három órát tudok szunyálni, a többit ébren töltöm, és bámulok ki a fejemből. Nem tudok, mit csinálni. Egyszerűen képtelen vagyok aludni. Csak kattog az agyam. Tomin. Leginkább azon, mennyire félre lehet ismerni valakit. Olyan rendesnek tűnt. Komolyan! Egy rendes, kedves srácnak hittem, aki sosem lenne képes rosszat tenni. Ez az eset bizonyítja, mennyire szar ember ismerő vagyok.
Reggel öt órakor úgy döntök, elég. Lehámozom a derekamról Ricsi ölelő kezeit, és halkan, lábujjhegyen lemegyek a konyhába. Előveszek egy poharat a szekrényből. Igaz, vagy hat szekrényajtót nyitok ki, míg meg nem találom, amit keresek, de ezt mind csendben teszem. A poharat megtöltöm hideg vízzel, majd egy huzamra megiszom. Azt hittem, ettől kicsit jobb lesz, felfrissít vagy valami, ehhez képest még mindig nyomott vagyok.
- Basszus! - káromkodik valaki a hátam mögött, majd utána már csak egy csörömpölést hallok.
Ijedten fordulok meg. Robi a földön lévő serpenyőt - ami valószínűleg leesett - készül felvenni. Az viszont kérdéses, hogy hogy honnan esett le az a serpenyő, mert esküszöm, nem láttam, mikor bejöttem.
- Te meg mi a fenét csinálsz ilyenkor? - hunyorog, majd közelebb jön, és leteszi a serpenyőt.
- Szomjas voltam - vonok vállat, majd a poharat elmosom, hogy ne legyek pofátlan... vagy valami. - A serpenyő hogy került ide?
- Mindig van egy a szobámban - magyarázza, mintha ez olyan természetes lenne.
- Aha - asszem úgy nézhetek rá, mint egy hülyére, és ezt ő is észreveszi.
- Az ilyen helyzetekre - mondja.
- Milyenekre? - mosolyodom el.
- Betörő, tolvaj, gyilkos...
- Szóval ez egy ilyen "betörő, tolvaj, gyilkos" helyzet? - vonom fel a szemöldököm.
- Nem. Vagyis azt hittem - ásít egy nagyot. - Itt aludtál? Vagyis, bocs, máshogy kérdezem: Itt töltötted az éjszakát? - vigyorodik el.
- Igen, itt aludtam - válaszolok az előbbi verzióra.
- Oké - emeli fel védekezően a kezeit maga elé.
- Egyébként a csörömpölés... - próbálok kilyukadni arra, hogy talán felébreszthette a ház összes lakóját.
Legyint. - Ugyan! Ezek semmire nem kelnek fel, én viszont mindenre. Ricsi még határ eset, vele az van, hogy felébred, de egy pillanattal később már vissza is alszik. Csak egy kicsit kel fel, de fel sem fogja, mi történik körülötte. Tök sötét reggelente!
- Ja, tapasztaltam - bólintok.

Még váltunk egy-két szót, majd mindketten felmegyünk a saját helyünkre. Mármint én Ricsi helyére. Mellé. Csak... na, érti mindenki, nem? Bebújok mellé az ágyba, és hozzá bújok. Álmában átkarol, és magához von, ami megmosolyogtat. Vagyis csak az hiszem, hogy álmában.
- Hol voltál? - motyogja rekedt, mély hangon, amit jó lesik hallani.
- Szomjas voltam - suttogom.
- És mi tartott ennyi ideig? - továbbra is csukva tartja a szemét.
- Találkoztam Robival. Tudtad, hogy serpenyőt tart a szobájában? - kérdezem szórakozottan.
- Ja, párszor, nekem rontott vele - elkezd helyezkedni, hogy még közelebb legyen hozzám.

Nyolcig nem alszom, azután viszont húzom a lóbőrt, mint állat. Délben kelek fel, Ricsi már nincs is mellettem. Kicsit jobban érzem magam, már könnyedebb vagyok. Úgy értem, már nem olyan, mintha mázsás súlyú végtagjaim lennének. Tiszta kómás fejjel kelek ki az ágyból, és vonulok le a konyhába, ahová viszont szó szerint beesek. A küszöböket nem igazán szeretem reggelente.
- A lényeg, hogy nem vagy kétballábas - gúnyolódik Andris, Ricsi legidősebb bátyja.
Kinyújtom rá a nyelvem, majd beletúrok a hajamba, így próbálva kicsit megigazítani. Ricsi a kezembe nyom egy kávét, majd a derekamra csúsztatja a kezét, és közelebb lép hozzám.
- Jó reggelt! - nyom egy puszit a homlokomra mosolyogva. - Jól vagy? - suttogja a fülembe.
Egy kis bólintásra futja, nem akarok válaszolni. Legalábbis nem hangosan. Túlzás, hogy jól lennék. Jobban vagyok. Nem jól, csak jobban.
Megreggelizünk (Ricsi anyukája elképesztően finom palacsintát készít), majd Ricsivel visszamegyünk a szobába. Míg Ricsi elfoglalja a fürdőszobát, én átkutatom a szekrényét. Azt mondta, bármit felvehetek (nem akarom a tegnapi ruháimat felvenni), csak majd szolgáltassam vissza.
Szóval felveszek egy Nike szabadidő alsót, egy sima, feliratos pólót, és egy agyon taposott Converse-cipőt. A hajamat kifésülöm, majd felkötöm. A cuccaimat egy sporttáskába gyömöszölöm, amit Ricsitől veszek kölcsön. Természetesen mindent visszafogok neki adni. Bár a fölsőt nem biztos. Ricsi illata van. Ahogy az egész szobának. A párnáknak is. Annyit agyaltam az éjjel, hogy fel sem tűnt. Jó illata volt a párnáknak, komolyan! Szóval esélyes, hogy azokat is magammal viszem.
Mielőtt még egy párnát is a sporttáskába gyömöszölhetnék, Ricsi egy szál törölközővel a derekán lép ki a fürdőszobából. Hát ez kész! A hasa kidolgozott, tökéletesen kockás, a mellkasa és a karja szálkás, és a haja enyhén vizes. Mindenről elfeledkezem, csak őt látom, ahogy lazán a hajába túr, majd megrázza, hogy minden tincs a helyére kerüljön.
- Tetszik, mi? - Ez a mondat zökkent ki az ámuldozásomból. Ricsi arcán önelégült vigyor jelenik meg, amint felteszi a kérdést.
Vörös fejjel fordulok vissza a táska felé, majd becipzározom.
- Mennem kell, Nóra biztos aggódni fog - sóhajtok fel, és kikerülöm a kérdést. Megfordulok, Ricsi közvetlenül mögöttem áll. - Köszönöm - mondom. - Mindent. Tényleg.
- Nincs mit köszönnöd - ráncolja a szemöldökét, majd egy puszit nyom az arcomra, én viszont nem elégszem meg ezzel, és egy csókot nyomok a szájára. Kellemes meglepetésként éri a dolog, és - bátortalanul, de mégis - átkarolja a derekamat. Bitroklóan fonja körém a karjait, és közel húz magához. Csak erre vágyom most. A közelségére. Semmi másra.
- Sze... - majdnem kimondom. MAJDNEM! Én hülye majdnem kimondom. Elkezdem, de nem fejezem be. Hála Istennek, nem fejezem be! Ricsi felvont szemöldökkel méreget, várná a szó folytatását, de ezt nem kapja meg. Nem tudom kimondani! Egyszerűen nem megy, és kész. Erről szerintem majd beszélnünk is kéne. Most kéne? Nem tudom. Jaj, nem tudok semmit!
Látom a szemében a csalódottságot.
- Figyelj, én... - kezdenék magyarázkodásba, de félbeszakít.
- Mindegy - von vállat, mintha nem érdekelné, és hirtelen, megint érzelemmentessé válik az arca. - Menj, Nóra már biztos vár!
Felsóhajtok. - Szia - intek, majd kisétálok az ajtón.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB
Ricsi közömbös. Ami nem jó. Alig beszélünk, nem köszönt csókkal, csak átkarol néha-néha, és mindenre azt mondja, "Ja". Gondolom a "Sze..." - dolog miatt. Nem igazán tudok a helyzettel mit kezdeni. Nem megy. Nem tudom kimondani, hogy szeretem. Az se biztos, hogy szeretem! Nem tudom, mi a szerelem, nem tudom, mit kell éreznem ahhoz, hogy szerelmes legyek, vagy mennyire kell kötődnöm valakihez. Mindenesetre érzek valamit. Valamit. Nem tudom, mit. Olyan nem-tudom-os hangulatomban vagyok egész héten.
A Tomis-űgyről nem nyilatkoznék. Nem jelentettem fel, pedig szerettem volna, őszintén szólva. Nórának nem mondtam el, ahogy másnak sem. Nem beszéltem a dologról Hannával, pedig felhozta a témát. Marci szerint el kéne mondanom valakinek, mit érzek ezzel kapcsolatban, mert még senkinek sem mondtam el, mi történt pontosan, és hogy. Vagy, hogy milyen érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Őszintén? Nem is terveztem erről beszélni, nem is szeretnék. Nem tudnék. Nem erőltetik, amiért óriási hála, és köszönet nekik!
Szerda. Kémia korrepetálás. Mert, igen, még mindig van kémia korrep.
Szóval Ricsivel most... nem is tudom, mit veszünk. Azt hiszem, a metánt. De nem vagyok biztos benne. Egyikőnk sem figyel igazán. Lehet, hogy azért, mert hét óra (kicsit későn kezdtük), de talán csak azért, mert ő a telefonján szarakodik, én meg emiatt sík ideg vagyok.
- Szóval foszfor... - kezdenék bele, de Ricsi félbeszakít.
- Előbb még higany volt - pillant rám gúnyosan.
- Akkor higany - javítom ki magam.
- De azelőtt még oxigénről is beszéltünk...
- Tök mindegy! - csattanok fel. - Tényleg mindegy! Téged, és engem sem érdekel, szóval ha akarsz, el is mehetsz. Mindegy. Tök mindegy.
- Ennyiszer asszem, még nem mondtad, hogy "mindegy".
- Ezzel az apám vitatkozna - horkanok fel, majd magam elé húzom a MacBook-om, és válaszolok néhány facebook-os üzenetre.
- Mi bajod? - vonja fel a szemöldökét.
- Nekem mi bajom? - rögtön felkapom a vizet. - Egy hete le se szarsz, úgy viselkedsz velem, mint egy tíz éves, naiv, hülye kislánnyal, akinek bármit mondhatsz, elviseli. És még nekem mi bajom? Basszus, ki vagyok készülve! Mióta nem tudtam, kimondani az "sz" betűs szót, te kerülsz. Hogy, miért, nem tudom. De nagyon érdekelne.
- Na, jó, figyelj! Az egész kibaszottul szar! Mármint ez a te-meg-én dolog. Szeretlek, ez tény, ez nem változott. De úgy érzem, hogy csak én érzek valamit irántad, és ez rohadt idegesítő! Tudod, mit érzek irántad, te viszont semmi visszajelzést nem küldtél arról, hogy esetleg te is éreznél... valami ilyesmit. Nem fogok hazudni, vártam, hogy kimond! Én lettem volna a legboldogabb, ha végre kimondod, amit érzel. Tudom, hogy szeretsz, kiismertelek már. Te is tudod, hogy szeretsz, de faszom se tudja, miért nem vagy képes kimondani!
- Én nem... - kezdenék bele, de be is fejezem. Nem hazudhatok neki. Sze...-tem. Sze... vagyok belé. Nagyon. Vagy csak egy kicsit, de mégis nagyon. - Oké, mégis. De nem.... nem tudom kimondani! Nem elég, hogy tudod?
- Elég lenne, ha én nem mondtam volna ki. Hülyét csinálsz belőlem! Kétszer is elmondtam, hogy szeretlek, te egyszer sem mondtál semmit - "Hülyét csinálsz belőlem!". Ismerős mondat. Túl ismerős. Az emlékek megállíthatatlan sebességgel pörögnek le a fejemben. Próbálom őket kiverni a fejemből.
- Sajnálom - suttogom, mint egy kislány, akit  épp az előbb büntettek meg. Nem tudok többel szolgálni neki, mint egy "sajnálom"-mal.
- Én ezt elhiszem, de ezzel nem megyek semmire - rázza meg a fejét.
- Tudom, de.... nem tehetek semmit. Majd kimondom. Később. De ez még... még nem megy - rázom meg a fejem.
- Oké - bólint. - Miért?
- Csak... mert - sóhajtok fel.
- Látom, hogy nem szimplán csak nincs kedved kimondani, úgyhogy mond - biztat.
- Ha... ha kimondom az túl valóságos lesz, és sokkal könnyebben tudod összetörni a szívem - a körmömet piszkálom, nem tudok a szemébe nézni. Ez volt a legőszintébb pillanatom az egész kapcsolatunkból. Az előző barátommal is ez volt. Kimondtam, ő pedig megváltozott. Megcsalt, leszart, stb.
- Sosem bántanálak - az állam alá nyúl, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. - Komolyan mondom.
- Ezt nem tudhatod...
- De, igen, tudhatom! - mosolyodik el. - Még mindig nem tudod, mennyire fontos vagy nekem, ugye?
- De csak... Ti fiúk sosem vagytok képesek teljesen hűségesek maradni. Persze, egy ideig megy, meg minden, aztán meghalljátok az "sz" betűs szót, és beszartok. Én pedig nem szeretném elrontani.
- Attól még, mert volt egy seggfej, aki elbaszta veled az egészet, én még nem fogom. - Utálom, hogy ennyire tudja, mire gondolok, és mit hogyan értek.
- Nem tudhatom biztosra - rázom meg a fejem keserű mosollyal az arcomon. Tényleg sze...tem.
- Bebizonyíthatom, ha engeded - megsimítja az arcomat.
Újból a szemébe nézek. És hiszek neki. Komolyan hiszek neki, akaratom ellenére is.
Válasz helyett csak megcsókolom őt, ő pedig belemosolyog a csókba.

PÁR ÓRÁVAL KÉSŐBB
Marci időközben megérkezik, mivel ő unatkozik. Ebbe csak az a gáz, hogy Ricsit pont sikerült rávennem a kémiára, de így, hogy megérkezett Marci az Xboxával, esélytelen, hogy tanítsak neki valamit, aminek köze van a vegyületekhez.
Azt hiszem a Fifával játszanak már egy ideje, én pedig a laptopom előtt kockulok, és közben beszélgetek Hannával Viber-en.
Még fél órával később hangokat hallok a földszintről. Meglepetten pislogok párat, Nóra elvileg később ér haza, ezért fogalmam sincs, hogy mi van. A telefonommal a kezemben levánszorgok az emeletről, és kíváncsian keresem meg a megérkezett személyt, aki nem más, mint... Márk.

2014. március 11., kedd

Díj

Ha még nem láttátok, olvassátok el a 12-13 fejezetet, felkerült!:)
Ebben a bejegyzésben azért most magyarázkodnék is: sajnálom, hogy szünetek vannak a részek között, és azt, hogy ennyi szünet. A suli, most lefoglal, de a tavaszi szünet környékén már sokkal több rész lesz, addig viszont még nem tudom. Igyekszem:) És köszönöm a kommenteket, higgyétek el, el szoktam őket olvasni. Sajnálom, hogy nem tudok rájuk válaszolni, azért egy kommentben majd megpróbálok válaszolni az összesre.

És most a díj:
Köszönöm Cheryl S!
Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Tegyél fel 11 kérdést!
4. Küldd tovább 11 embernek!

1.:
- imádom festeni a körmöm, nagy körömlakk-gyűjtő vagyok:)
- szeretem az olvasóimat<3
- imádom a filmeket, sorozatokat, könyveket.
- nagyon sok blogot olvasok.
- a barátaim szerint tök normálisnak tűnök addig, amíg ki nem nyitom a szám :')
- nem tudok többet írni, bocsi://

1. Mi a kedvenc ételed? I <3 junkfoods!!!
2. Mi a kedvenc színed? kék
3. Hobbi? rajzolás, olvasás, írás, filmek-sorozatok, és beszéd. Sokat beszélek, ez már tényleg olyan nekem, mint egy hobbi:D
4. Melyik könyvet olvastad utoljára/olvasol? Carrie - Stephen King
5. Mi a kedvenc könyved? Carrie, Fallen, Hush, Hush... asszem a Bábelt is bírom.:)
6. Szuper erő? gondolatolvasás
7. Melyik a kedvenc blogod? Nagggggggggyoooon sok kedvenc van.
8. Ki a kedvenc énekes/nő vagy együttesed? énekesnő: Lorde. Együttes: Nirvana, Placebo, GNR, RHCP, FOB, Arctic Monkeys, Paramore, Linkin Park, Muse stb.
9. Fagyi vagy jégkrém? fagyi
10. 5 dolog amit magaddal vinnél egy világ körüli útra? money, telefon, számítógép, fényképező, ruhák
11. Melyik a kedvenc állatod? panda, és a jegesmedve. na meg a kutyák:)

Bocsi, de most nincs erőm tovább küldeni senkinek.:/ Mindenesetre, ha gondoljátok, ki tehetitek! Sőt! Ki kell tennetek! Aki olvassa ezt a bejegyzést, és van blogja, az nyugodtan tegye ki! Mindenkinek küldöm!:)

13/Boulevard of broken dreams

http://www.espoirvie.tumblr.comMarci bulijának napja. Szombat.
Mivel Dani és Ricsi az orrunkra kötötték még tegnap este, hogy nagyon csípjük ki magunkat, meg is tesszük. Már ötkor elkezdünk készülődni Hannánál. Mivel én már délelőtt kiválasztottam, miben megyek (igen, szoknyában), én gyorsan magamra tudom kapni. Hanna viszont nagyon sokáig válogat.
Magyarázat a szoknyára: Ricsi szinte könyörgött, hogy szoknyában, és magassarkúban menjek, ezért hát teljesítem a kérését. De csak most! Csak ma! És csak neki. Valószínűleg a buli végére már el fogom veszíteni a magassarkúm, mivel biztos, hogy én nem fogok egész este ebben szarakodni.
Egyébként... az a múltkori szeretlek. Nem viszonoztam, nem mondtam semmit, gyorsan kimentettem magam. Vagyis Hanna mentett ki: küldtem felé egy segélykérő pillantást, és ő már vette is a lapot. Azt mondta gyorsan le kell lépnünk, mert az anyukájával megyünk kajálni. Mindketten. Szóval leléptünk. Azóta nem is beszéltünk erről Ricsivel, szerintem átlátott rajtam, de nem szólt érte. Megérti... gondolom. Remélem. Az száz százalékig biztos, hogy most nem tudnám neki kimondani az sz betűs szót.
Fél hatkor megcsinálom a sminkemet; füstös szemek, halvány szájfény. A pirosítón nem sokat gondolkodom; felesleges lenne. Úgyis kipirosodom, ha táncolok, és Marci tuti, hogy táncolni akar majd. A hajamat a maga természetes hullámában hagyom, csak kifésülöm kicsit, és összeborzolom, hogy legyen egy kis alakja.
Hann is kész lesz, mire én, amin csodálkozom, mivel sokat válogatta a ruháit. Fekete leggings-et visel, fehér, laza pólóval, sok-sok karkötővel, és egy nagy fülbevalóval. És természetesen magassarkúval. Imádja őket. Mármint a magassarkúkat. A sminkje nagyon halvány, csak egy kis alapozó (szerinte újra kijönnek rajta a pattanásai), és szájfény. Na meg szempillaspirál, és egy kis szemceruza. A haját laza copfba fogta.

- Boldog szülinapot! - ordítjuk egy emberként. Több, mint ötvenen vagyunk a kibérelt klubban. Marcinak irtó sok barátja van!
A szülinapos döbbenten áll, majd mikor eljut a tudatáig, hogy ez egy meglepetés buli, elvigyorodik. Megölel minket (az osztálytársait), majd néhány másik embert is. Miután megjegyzi, hogy nincs zene, máris dübörögni kezd a basszus a hangszórókból. A tömeg máris táncolni kezd, de vannak, akik Marcit állják körbe. Az ajándékokat rögtön kiszúrja az egyik sarokba állított asztalon, de mondjuk neki, hogy majd csak a buli végén.
- Azt hittem képes leszel, és nadrágba jössz - suttogja a fülembe Ricsi, miközben hátulról átkarol. Alig hallom a hangos zene miatt, de mivel közvetlenül a fülembe mondja, megértem.
- A lelkemre kötötted, hogy ne merjek! - A kezemet az övére simítom a hasamnál, és a mellkasának dőlök. A fejét a nyakamba fúrja, majd egy puszit nyom a bőrömre, amitől rögtön libabőrös leszek. Ezt persze ő is észre veszi, és elvigyorodik.
- Nem isztok? - robban elénk Marci. - Mi az, hogy nem isztok? - kezében egy sörös üveg. Még csak tíz perce kezdődött a buli, de ő már sörözik.
Ricsi röhögve megrázza a fejét, és kiveszi Marci kezéből a sört, majd jól meghúzza. Megkínál, én pedig elfogadom. Nem iszom annyit, mint Ricsi, de eleget ahhoz, hogy marja a torkom a szénsav.

Másfél óra alatt sikerül mindenkinek holt részegre innia magát. Oké, nem mindenkinek. Én, Hanna, Dalma, és Tóti még józanok vagyunk... úgy ahogy. Tótiban, és Hannában már van egy kicsit, ahogy bennem is, Dalma viszont egy korty alkoholt sem ivott. Respect neki! Egyébként még mindig nem bír. Nem is beszélünk. Nem tudom, miért nem csíp, de annyira nem zaklat fel.
- Feli! - dől a nyakamba bárgyú vigyorral Tomi. Láttam őt, mikor megérkeztünk, de nem köszönt, ezért én sem köszöntem neki. Puszta logika! - Figyelj csak! - próbál egyensúlyozni, hogy stabilan megálljon előttem. - Egy ideje kérdezni akartam valamit!
- Halljuk! - mondom, s várom, hogy végre feltegye a kérdését. Nos, nem köntörfalaz:
- Miért Ricsit választottad? - vág egy fancsali képet, miközben kiejti a barátom nevét.
Elfordítom a tekintetem, és felsóhajtok. Nem akarom ezt pont vele megbeszélni. Egyébként is semmi köze hozzá. - Csak mert - vonok vállat, és remélem, hogy veszi az adást, és nem kérdez tovább. Hát... nem veszi. Részeg. Ami egyenlő azzal, hogy az agya perpillanat sötét. De nagyon.
- Legyél őszinte! Mond meg! Nem fogok megsértődni... - Na, persze! Már attól megsértődött, hogy eleve, nem vágtam rá a múltkori veszekedésnél, hogy őt választottam volna, ha esélyem lett volna rá, mikor Ricsi felajánlotta, hogy hazakísér.
- Azért, mert... őt egy kicsit régebb óta ismerem. Oké, nem annyira régóta, de régebb óta, mint téged - füllentem.
- Na, persze! - horkan fel, és ezzel egy időben büfög is. Vonzó megnyilvánulás, mondhatom! - Szerintem megérdemlem, hogy őszinte legyél velem. Végül is tisztára hülyét csináltál belőlem!
- Nem csináltam belőled hülyét! - tiltakozom rögtön dacosan.
- Ó, dehogynem! - az arca eltorzul a dühtől. Megragadja a csuklómat, és elkezd kivonszolni a klub hátsóteraszára. A zene kintről még mindig hallatszik, de már normális hangnemben is tudunk beszélni. - Először... megengedted, hogy megcsókoljalak. Aztán nem adtad meg a számod. Pedig vártam, kurvára vártam! - csattan fel, nagy hangerővel, amitől összerezzenek ijedtemben. Nem tudok, mit mondani, ezért folytatja. - Majd Ricsi kísért haza, te pedig erre kibaszottul nem mondtál semmit! Pedig nagyon vártam volna, hogy ellenkezz. Legalább egy kicsit, basszus! Aztán... ezután... mikor Marciéknál veszekedtünk. Annyira látszott rajtad, hogy inkább Ricsi felé hajlasz. Rohadt szarul érintett, mert azt hittem, nem érdekel téged. Hogy én érdekellek! Utálom az elutasítást, Feli, és azt még jobban, ha hülyét csinálnak belőlem - szűri a fogai között, akár egy kígyó. A keze még mindig a csuklómat szorítja, de annyira, hogy szinte elszorítja a vérkeringésemet. Fáj, hogy őszinte legyek. Eléggé, de tényleg nem tudok megszólalni. - Jóvá kell tenned - jelenti ki, a szorítása pedig erősebb lesz. - Most azonnal!

*HANNA SZEMSZÖGE*
- Hol van Feli? - botladozik ide hozzám Ricsi. Teljesen el van ázva. Hasonlít egy kiscsibére... vagy egy kacsára. Fürdés után. Mármint... nem azért, mert hogy szó szerint el van ázva, csak... mindegy. Szóval olyan. Komolyan!
- Előbb még a pultnál votl - mondom, és mikor rájövök arra, hogy nem ejtettem ki helyesen "volt" szót, elkezdek próbálkozni. - Ovlt. Ovtl. Vtl. Votl. VOLT! - ordítok fel diadalittasan. - A pultnál VOLT!
- De most nincs ott - büfög egyet. Vonzó megnyilvánulás. Feli egy disznóért van oda. Bár igaz, részeg, de akkor is. Milyen srác az, aki belebüfög egy lány képébe?
- Akkor... fogalmam sincs - rázom meg a fejem, amitől egy kicsit megszédülök, és elkap a hányinger, de csak egy percre. Aztán elmúlik.
- Bazd meg! - kurjantja Dani az egyik srácnak, aki leöntötte sörrel. Ellöki magától a segítő kezet, majd mit sem törődve a bűnbánó fiúval, hozzánk ténfereg. - Hol van Tomi?
- Ki a faszt érdekel? - fintorog Ricsi. Azt hiszem, részegen eléggé szemét. Bár józanon is így reagál Tomira vagy a róla szóló témákra. Szóval tök mindegy, hogy részeg-e, vagy józan, így is, úgy is utálja Tomit. Pont. Kész. Ennyi. Ez tény. Nem mintha én bírnám. Utálom, mert bekavart Feliéknek, de azért ennyire nem vagyok ellenséges vele.
- Engem! Tartozik nekem egy tequila-val! - elkezdi pásztázni a tömeg. 
- De szép szemed van! - bukik ki belőlem véletlenül, mikor már egy ideje figyelem Dani szemét. Szép kék. Olyan... nagyon szép kék. 
Lassan elvigyorodik, majd rám néz. Szólásra nyitja a száját, de még mielőtt bármit is mondhatna, Marci közénk ugrik.
- Hol van Tomi? - vonja fel a szemöldökét, majd elbüfögi magát.
- Menjetek a picsába! - förmedek rá. - Már másodszorra büfögnek a képembe, ezt nem hiszem el! - bosszankodom.
- Én is őt keresem - hagyja figyelmen kívül Dani a letolásomat, és Marcihoz kezd beszélni arról, hogy ő is Tomit keresi, mert Tomi tartozik neki egy tequilával.
- Oké! - állítja le a társalgást Ricsi. - Felit sem találom, pedig mindenhol megnéztem. Eskü, még az asztalok alá is benéztem - elröhögjük magunkat. - Tomi sincs meg, és nekem ez kurvára nem tetszik! Úgyhogy keresünk! Most! - a kijelentésére persze mindannyian megindulunk.
Van Ricsiben valami tiszteletet parancsoló, amitől mindenki bármit megtesz neki, amit csak mond. Oké, talán azért is, mert helyes. Igen, az, ezt mindenki tudja, nekem mégsem jön be. Nekem más tetszik. Sőt! Én szerelmes vagyok! Nagyon. Egy szép, kék szemű srácba. Nagyon. Nagyon szerelmes... Oké, visszatérve Ricsire. Látszik rajta, hogy most nagyon dühös, ezért most még inkább hat ránk, amit mond. Még nem láttam őt igazán dühösnek. Annyira dühösnek, hogy tomboljon, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokára fogom. Nem tudom, miért. Csak egy megérzés. Mondjuk, lehet azért, mert be vagyok nyomva.

Keresem, és keresem Felit, de nem találom. Több embert is megkérdezek, akivel ma beszélgetett, de egyikőjük sem tud értelmes választ adni. Mindenki részeg? Igen, úgy tűnik. Olyan rosszak a mai fiatalok!
Egyszer csak megrezzen a telefonom a dzsekim zsebében. Előkaparom, majd nagy nehezen feloldom a zárat.

Hástó teraSz. MOSt!!!!!44444 Kurrrrva nagy bajj vn! 
Marcitól jött. Tele van helyesírási hibákkal, de letudom azzal, hogy részeg. Ahogy mindenki más is. 
Elindulok a hátsó teraszhoz, bár fogalmam sincs, hol van, de próbálkozom. Pár ajtón benyitok, míg végre meg nem találom a teraszt, amit kerestem. Nos, ami ott fogad, nem éppen szép dolog.
Marci és Dani nagyban magyaráznak Tominak, aki erősen tartja magánál Felit. A barátnőm sírva rángatja a jobb kezét, először nem értem miért, aztán meglátom: Tomi erősen szorítja Feli csuklóját. A csuklója körül vörös foltok vannak, amiből arra következtetek, hogy időközben Felinek sikerült kicsit meglazítania Tomi ujjait, hogy ne szorítsák olyan nagyon.
Feli szoknyája gyűrötten áll, a kelleténél feljebb van húzva. A haja kócos, a sminkje el van mosódva a sírástól, a szája pedig fel van duzzadva. Nem kell sokat agyalnom, mitől. Tomi durván lesmárolhatta. Lassan, de összeáll bennem a kép. 
- Bassza meg... - ennyit tudok kinyögni a döbbenettől. El vagyok szörnyedve attól, hogy Tomi képes volt ezt tenni vele. Bár részeg, és be is van szívva. Dani mondta még fél órával ezelőtt, hogy Tomi, Krisztián (egy tizenkeddetikes, és Szandi benyomtak a mosdóban), de ez még nem menti fel az alól, hogy megerőszakolta Felit.
A legjobb barátnőm sír, pedig kiskora óta egy könnycseppet sem ejtett. A lány, aki olyan erősnek mutatta magát, hogy semmi nem bánthatja, megtört. A szemem előtt. Összeszorul a szívem.
- Engedd el, ember! - mondja Marci már sokkal komolyabban, és megfontoltabban, mintha már nem is lenne részeg. - Komolyan mondom! Kibaszottul bántottad, most már elég! A kurva életbe is, húzz el! - ordítja magából teljesen kikelve, amit meg is értek.
Óvatosan közelítek Felihez, aki kétségbeesetten nézz rám, de még mindig sír. Próbál kiszabadulni Tomi kezei közül, most már sikeresen. Kap az alkalmon, és felém jön, majd megölel, és hangos zokogásba tör ki. A hátát simogatva próbálom megnyugtatni, suttogok neki arról, hogy minden rendben lesz, és nincs semmi baj, biztonságban van. 
Tomi, Marci és Dani nagyon veszekednek, ami addig fajul, hogy Dani csak úgy, hirtelen felüdülésből, benyom egyet Tominak. De nem kicsit, eléggé nagyot. Csattan, mint állat! Tomi orra kegyetlenül vérezni kezd, rögtön oda is kap, de csak vigyorogni tud a dolgon.
- Húzz el! - mondja Marci halál komolyan, és ezt Tomi is észre veszi, szóval elindul kifelé, ekkor viszont beleütközik valakibe.
- Bocs - morogja Ricsi, mit sem sejtve. Tomi felnéz rá (Ricsi kicsit magasabb). - Veled meg mi van?
Senki sem válaszol, Tomi inkább lelép, mielőtt még egyet kapna. Mind tudjuk, hogy Ricsi nem hülye, szóval valamikor biztos le fog neki esni, de akkor az Tominak egy kórházi beutalóval is fog járni, az egyszer biztos. Annyira messzire pedig - szerintem - egyikőnk sem akar menni. Csakhogy Ricsi hirtelen haragú tud lenni.
- Hé... - nyúl Feli felé, és megsimítja az arcát. - Miért sírsz? - komorul el a tekintete, amint meglátja Feli vörös szemeit. A barátnőm nem felel. - Miért sírsz? - ismétli meg Ricsi már keményebben. - Miért sír? - fordul Daniék felé, de ők sem felelnek. Ricsi egyre ingerültebb lesz, ez látszik rajta. - Mi a franc van? Basszus, valaki mondjon már valamit! - csattan fel.
- Történt egy kis baleset - nyögöm ki nagy nehezen. Rám néz. Követeli a tekintetével, hogy folytassam. - Figyelj, ez... bonyolult! 
- Azért mond csak, hátha megértem - sóhajt fel, valószínűleg azért, hogy lenyugtassa magát.
Nem mondok semmit.
- Na, jó! - töri meg a percekig tartó csendet Dani. - Tudnia kell - néz ránk.
- Nem - rázza meg a fejét Feli. - Nem kell - remeg a hangja, a mondat végét pedig elharapja, alig tud beszélni. Remeg. Mindene remeg, és hirtelen én is sírni tudnék, amiatt, ami történt vele.
- De igen - vágja rá Dani. 
- Ember, szerintem se... - kezdi Marci kicsit félve, de Dani leinti. - Jesszus, Ricsi ki fogja csinálni, basszus! - csattan fel Marci.
- Tudnia kell - néz rá jelentőségteljesen Dani. - Joga van hozzá! Együtt vannak, a rohadt életbe! Amúgy is, Tomi nem kapott eleget, érdemelne még jó sokat.

*FELICITI SZEMSZÖGE*
Ricsi csendben, rezzenéstelen arccal hallgatja végig Dani részletes beszámolóját attól a résztől, hogy ők megjelentek. Figyelem a reakcióját. Tiltakozni akarok, nem akarom, hogy Dani elmondja neki. Ricsi ki fog akadni. Csakhogy nem tudok mondani semmit. Nem megy. Remeg a hangom, és a torkom fáj a sírástól, ahogy a szemem is éget a sok könny miatt. A hasam fáj, ahogy... igazából mindenem. Leginkább a csuklóm. Még mindig nagyon piros, azt hiszem, ennek, az elkövetkezendő hetekben, nem lesz szép látványa.
Mikor Dani befejezi a mondandóját, mind síri csöndben figyeljük Ricsi reakcióját.
Rám néz. Lehunyom a szemeimet, nem tudok a szemébe nézni.
- Én kicsinálom! - jelenti ki halál nyugodtan, majd zsebre vágja a kezeit, és elsétál.
Amennyire gyorsan csak tudok, után megyek. Sajnos eléggé gyorsan sétált el, én pedig eléggé lassan reagáltam, szóval csak a klub előtt tudom utolérni. Elkapom a karját, de őt ez nem érdekli, tovább megy, ezért hát valahogy próbálok elé állni, és eltorlaszolni az útját. Kisebb-nagyobb sikerrel. Végül mégis sikerül. Hogy hatásosabb legyen az élő gát, amit én állítok fel, átkarolom a derekát, és hozzábújok. Nem mozdul. Áll, de nem csinál semmit, ami rosszul esik. Rosszul esik, hogy nem karol át, hogy nem ölel magához, és nem puszilja meg a homlokom, ahogy a legtöbbször, ha rossz kedvem van, vagy csak szimplán rosszul érzem magam. A szemeim újra megtelnek könnyekkel, és halk sírásba kezdek, aminek köszönhetően eláztatom a pólóját. Olyan, mintha elvesztettem volna. Nem tudom, miért, lehet, hogy hülyeség az egész, de olyan, mintha már nem érdekelném. Oké, ez nem így van, mert akkor miért is akarná felképelni Tomit? De ebben a labilis, szar állapotomban minden hülyeség az eszembe jut.
- Kérlek - suttogom a fülébe halkan. A halkannál is halkabban.
- Nem érdekel, mit mondasz - rázza meg a fejét, és eltol magától. - Feli, a kurva életbe is, megerőszakolt! - ordítja, és keserűen, hitetlenül elneveti magát. - Fel tudod fogni? Nem hagyhatom, hogy megússza! Nem hagyhatom, hogy tovább éljen úgy, mintha semmi rosszat nem tett volna. Persze nem áll szándékomban megölni, de megérdemelné! Csak téged akarlak védeni, az isten szerelmére! Nem érdekel a következménye! Nem érdekel! Csak az, hogy mit tett veled, és ez kibaszottul nem úszhatja meg. Bántott! Olyat tett, amit nem lett volna szabad. Az enyém vagy - markol a csípőmbe, és erőszakosan magához húz. Keményen, mégis óvatosan, hogy az nekem egyáltalán ne fájjon, vagy legyen kellemetlen. Mélyen a szemembe néz. - Az enyém vagy - ismétli meg. - Szeretlek. Jesszusom, fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek! Soha, egy lánnyal sem törődtem még úgy, mint veled! Fingom se volt róla, hogy valakibe csak így bele tudok szeretni! Egyik napról a másikra. Egy hónapja vagyunk együtt. Csak egy hónapja, és máris annyira kötődöm hozzád, hogy azt megmagyarázni sem tudom! Szeretlek - sóhajt fel. - És ez rohadt nehéz. Kikészít! Kikészít, hogy folyton te jársz a fejemben, és másra sem tudok gondolni, csak rád! Mindig azt nézem, neked mi a jobb. Te vagy az első, és én csak a második. Ilyen még komolyan nem volt. Magamnak akarlak. Csakis magamnak, és már azt is rossz látni, hogyha más fiúval beszélni. Öregem, még Marcira is féltékeny vagyok, mikor megöleled, mert úgy érzem, hogy az az ölelés CSAK nekem járna. Szeretem az érintésedet. Szeretem, mikor megcsókolsz. Ember, már azzal ki tudsz csinálni, ha csak megcsókolsz. Egyfolytában ölelni akarlak, fogni a kezed, vagy csak melletted lenni. Hiányzol. Minden este. Szinte természetellenes, hogy nem vagy velem. Érted te ezt? SZERETLEK! Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy hónap alatt bele lehet szeretni valakibe, kapásból kiröhögöm. Vagyis így lett volna egy hónappal ezelőtt.
Kikerekedett szemekkel nézek rá. Minden szava megbabonáz. Elolvasztja a szívemet, már nem is érzem a fájdalmat. Csak azt, hogy én is érzek iránta valamit. Hogy azt-e? Nem tudom. Lehet. De ez most nem is érdekel, mert nem várja, hogy viszonozzam a dolgot. Látom a szemében, hogy nincs szüksége rá. 
- Meg kell tennem.
Újból elindulna, de megint csak visszatartom. Újra megölelem, a különbség az előző és a mostani között viszont az, hogy ezt ő is viszonozza.
- Kérlek - mondom újra.
- Ne! - rázza meg a fejét, de még mindig ölel. - Ne kérj semmire! Nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy képes volt és megdugott.
Kinyitom az eddig csukott szemeimet. Marci, Dani és Hanna ott állnak, szerintem látják, hogy most éppen egy eléggé... érzelgős, nyálas pillanatban vagyunk éppen benne, de nyakig, ezért nem jönnek közelebb, csak néznek minket.
- Ricsi! - szólítom meg. - Részeg vagy, és dühös - végre megtalálom a hangom. Le vagyok nyugodva annyira, hogy tudjak beszélni. - Holnap megbeszéljük, oké? Megbeszéljük, mi legyen, de addig ne csinálj semmit.
Felsóhajt. - Rendben - bólint nagy nehezen. - Egy feltétellel.
Felvonom a szemöldököm.
- Maradj velem éjszaka - eltol magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem tudnálak most elengedni.
- Nóra...
- Elintézzük - biccent, majd int a többieknek, hogy jöjjenek.
Míg Marci megölelget, Hanna, Dani és Ricsi nagyban megbeszélik, mi legyen az alibim az éjszakára. Végül azt találták ki (úgy mondták el, mintha ők fingották volna a spanyol viaszt), hogy Hannánál alszom. Hanna a szüleinek elmondja, hogy mi a szitu (Hanna szülei nagyon jó fejek), így ők is falaznak majd nekem.
Nagyon gyorsan elbúcsúzunk egymástól, majd Ricsivel villamosra szállunk. Végig ölel, végül átkarol, és puszikat ad az arcomra, de csak lágyan, és óvatosan. 
Próbálom elfelejteni a dolgot, nem akarok emlékezni rá, szóval elterelem a gondolataimat, amikor akár csak véletlenül is, de eszembe jut Tomi. Szóval magamban dúdolok, egy filmen, vagy könyvön agyalok, ez kicsit segít. Na meg persze Ricsi is. Az út közben sokszor feldob egy témát, amivel megnevettet, vagy megmutatja, milyen cikis képei vannak a srácokról. 
Fél órával később már Ricsi egy régi boxerét (ami kicsi, mivel tényleg régebbi), és egy Ramones pólóját adja a kezembe pizsamaként. A törölközőt magamon erősen fogom, nem volt eszembe, hogy kérjek tőle cuccot, zuhanyzást előtt. Szóval törölközőbe (ami mellesleg elég rövid) kell flangálnom előtte. Szerencsére tekintettel van az előbb történtekre, és nem mond semmit. Pedig, ha normál esetben lennénk, tuti ellőne pár poént, amivel zavarba hozhat.
Bevonulok a fürdőszobába, és gyorsan felöltözöm, majd lemosom a sminkem. Úgy ahogy. Vízzel eléggé nehéz, de megoldom. Az arcom... szörnyű. A szemem még mindig vörös egy kicsit a sírástól. Hirtelen annyira nyomottnak tűnik a képem, mintha legalábbis valami betegségem lenne. Vagy nem is tudom. 
Próbálom visszatartani az emlékeket, most már kevesebb sikerrel. Újra sírni kezdek. Nem tudom visszatartani, képtelen vagyok. A képek filmként pörögnek a fejemben. Látom, ahogy felrántja a szoknyámat, ahogy fogdos, és ahogy megteszi. Fájt. Minden érintése fájt. Úgy csókolt, mintha nem éreznék semmit. Azt hiszem még fel is horzsolta a számat. Sírtam, végig sírtam, őt viszont nem érdekelte. Mintha csak nem is hallotta volna, ahogy kérlelem, megerőszakolt. Azt hittem rendes. Azt hittem, ilyenre azért nem lenne képes. De be volt nyomva. Hanna és Dani szerint még szívott is. Ez viszont nem mentség, így is szörnyű, amit tett.
Ricsi bekopog. - Bemehetek?
- Mindjárt megyek! - Nem a kérdésére válaszolok.
Letörlöm a könnyeimet, és megmosom hideg vízzel az arcom, majd megtörlöm. Kinyitom az ajtót. Ricsi aggodalmas tekintettel vizslat engem.
- Vörös a szemed - jegyzi meg halkan.
Nyelek egy nagyot, és az alsó ajkamba harapok, nehogy újból elsírjam magam. 
Kiskorom óta nem sírtam, és úgy tűnik, valakinek meg kellett erőszakolnia ahhoz, hogy bőgni tudjak. Most viszont az évek alatt felgyülemlő stressz egyszerre akar kitörni.
- Gyere - suttogja, majd megfogja a kezem, és az ágyhoz vezet.
Mély levegőket veszek, hogy lenyugodjak. Befekszünk a takaró alá, Ricsi pedig szorosan átkarol. Az arcom a mellkasába fúrom.
Elmosolyodom, mikor énekelni kezd. Mikor énekelni kezdi az egyik kedvenc számomat; a Boulevard of broken dreams-t.