4/JOBBULÁST

sziasztok!

i'm hereeee! bocsi, hogy későn jöttem a résszel, de ez most hosszúra sikeredett meg itt a félévi hajtás is, próbálom felturbózni a jegyeimet. a matekkal (mint minden évben) most is meggyűlik a bajom, ahogy a tanárral is, de próbálom szélsebes, hiper-szuper gyorsasággal írni a részeket.:)

új design! én csináltam, nem ér cikizni!!!!!!! :D

jó szórakozást a részhez!:3

xxBrooke

Ennyire szerencsétlen napja szerintem még senkinek sem volt. Az első, hogy elestem suliba menet a saját lábamban. A sajátomban! Nem máséban! Ez már felér egy megaláztatással, mivel Marci eget rengető röhögésben tört ki. Szinte fuldoklott már csak a látványától is, hogy zuhanok-zuhanok, a táskám leesik, pulcsim kapucnija a fejemre esik, én pedig az utolsó pillanatban visszanyerem az egyensúlyom azzal, hogy kiteszem magam elé az egyik lábam.

- Utállak! – mondom az osztályterem ajtaján belépve. – Gyűlöllek!

- Na, tündérke! – karol át lazán. – Tudod, hogy szeretlek! – puszilja meg a homlokom.

- Nem érdekel, hagyjál békén! – tolom el magamtól. Helyet foglalok a helyemen, az utolsó padban.

Mivel hétfő van, matekkal kezdünk. Ez már eleve egy rossz pont ennek a napnak. Holló pedig (ez a tanár csúf neve) reggelente nem szokott jó kedvében lenni.

- Felelés – jön be Holló nagy hévvel. A naplónkat lecsapja az asztalra, majd leül a helyére. Találomra nyitja ki… ebből sosem szokott jó kisülni. A pad alatt szorítok magamnak, reménykedem benne, hogy nem enged talál meg. – Zörményi – mondja erőteljesen.

Felsóhajtok. Miért is lenne nekem szerencsém? Nagy nehezen kivonszolom magam a tanári asztalhoz, s felé fordulok. Olyan kifejezések definícióját kérdezi tőlem, amiket még sosem hallottam. Kikerekedett szemekkel bámulok rá egyfolytában, nem értem, amit mond. Mintha kínaiul beszélne! Egész felelés alatt meg sem tudok szólalni. Csak köhögésekkel tudok válaszolni a kérdéseire, iszonyúan kezd el fájni a torkom, fokozatosan erősödik az irritáló érzés a torkomban, és nem tudom visszatartani a köhögésemet.

A fagyi nem tett túl jó hatást a múltkor, reggelire.

- Egyes – sóhajt fel most Holló, s belevési a naplóba a jegyem.

Lesütöm a szemem, majd a helyemre megyek.

Az egész napot végig szenvedem, többször is majdnem felbukok egy-egy táskában, a szünetben pedig néhány diák lábában. Ilyenkor valaki mindig elkap; vagy Hanna, vagy Tóti, vagy Marci. Egyszer még Dani karjai közé is beborultam, mikor átestem fizikán, a saját székemen. Ne kérdezze senki, hogyan! Én sem tudom. Csak átestem rajta, és kész. Aztán ott volt azaz incidens is, mikor Hanna éppen szájfényezte az ajkait, én pedig pont akkor sétáltam oda, ő pedig kis híján kiszúrta a szemem. És akkor ezeket az eseteket még spékeljük meg egy-egy köhögő rohammal.

Rajz órán végre ki tudok kapcsolni. Nem kell megerőltetnek az agyamat, csak a kezemet.

- Egy állat, és egy hozzákapcsolódó növényt kérek – mondja Szondai Ákos, a rajztanárunk.

- Ez hogy tetszik érteni? – kérdezi Hanna értetlenül.

– Például egy madár, hozzá pedig egy fa. Vagy például a vakond, és az ő saját alagútja a föld alatt.

- Oké, értem – bólint Hanna, s a nyelvét kidugva kezd rajzolni.

Nem kell sokáig gondolkodnom azon, mit rajzoljak. Egy pillangónál állapodom meg, s egy virágon. Igazából semmi különös nincs benne, még csak nem is színes, fekete-fehér satírozás, a kontúrokban sincs semmi speciális. Csak egy rajz. És sajnos a végén meg is tudom állapítani, hogy ez egy szimpla szar. Nem több. Idegesít, hogy semmi különleges nincs benne, még hátteret sem tudok neki elképzelni. Idegesen gyűröm össze a lapot.

- Mutasd – mondja hirtelen Ricsi, aki ezek szerint végignézte, mennyire undorodva bámulom a képemet, és hogy hogyan is gyűröm össze.

- Nem – rázom meg a fejem, felállok, s elindulok a kukához, de elkapja a karom.

Mérgesen nézek rá. Nem akarom, hogy lássa. Perpillanat nem vagyok jó kedvembe, ezt a napot szívesen kitörölném a életemből.

- Add ide – mondja. A hangja, a szeme olyan tekintélyt parancsoló, hogy reflexszerűen adom oda neki az összegyűrt lapot. Elengedi a karom, majd kibontja, és megnézi. Egy ideig csak bámulja, majd oldalra dönti a fejét, és elmosolyodik. – Nekem tetszik – vonja meg a vállát.

- Nekem nem – rázom meg a fejem.

Kikapom a kezéből, és tovább viszem a kukához, ahová beledobom.

Az óra további részében csak ülök és bámulok ki a fejemből. Tíz percig kell csak tétlenül ülnöm, aztán megszólal a csengő, én pedig rögtön menekülök. Intek egyet Hannának és Tótinak, egy hangos köszönéssel elbúcsúzom a többiektől, és szinte futva megyek hazáig.

Itthon ledobom a táskám, és felhívom Nórát. Elmondom neki minden bajom, s megkérdezem, szerinte mit csináljak. A javaslata rögtön az orvos. Nagy nehezen, de belemegyek az orvosi látogatásba.

Mivel eléggé kényelmetlenül érzem magam a ruháimban, átöltözöm valami kényelmesebbe. Miután összekötöm a hajam, s felkapom a telefonom elindulok a doktor bácsihoz. Kiskoromban hozzá jártam, mikor még itt éltünk. Azóta rajta hagytam a „doktor bácsi” jelzőt. Viszont annak ellenére, hogy kiskorom óta ismerem, még mindig félek tőle. Ahogy a rendelőktől, a kórházaktól és minden ehhez kapcsolódó dologtól.

*

Ahhoz képest, hogy hisztizve, és nagy balhét csapva vagyok csak hajlandó bemenni, eléggé vidáman jövök ki. Csak egy kis torokfájás, nem nagy ügy. Csak egy hetet kell kihagynom, ami nem sok. Jövő hét hétfőn már folytathatom is az iskolát, addig pedig otthon kell elfoglalnom magam valahogy. Igaz, a ház óriási, és sok a lehetőség, de betegen már nem csinálhatok annyi mindent, mint makkegészségesen.

*

Kedd van, én pedig csak tíz után kelek fel. Ez az egyetlen, ami jónak ígérkezik a betegeskedésben; sokáig aludhatok. Miután megreggelizem, megnézem a telefonomat. Tegnap sokáig Viber-eztem Marcival, és kétségek között hagytam magára, mivel nem tudta, melyik csajt válassza: a szőkét, vagy a barnát. Mindkettővel a Facebook-on ismerkedett meg. Igazából próbáltam segíteni neki, pro-kontra listát készíttettem vele, de nem nagyon segített. Mivel a szőke sokkal jobb fej, mint a barna, és szép is, de a barna szebb. Viszont a barna idegesítő. Szóval tanácstalan. Én pedig köszönés, és mindenféle szó nélkül léptem le tegnap tizenegykor, amikor már meguntam a két órás nyűglődését.

Marci

13 olvasatlan üzenet

 23:08 Most a szőkével dumálok face-n.

23:21 A barna meg zaklat :c

23:39 Basszus, Feli, nem tudooooooooooooooooooooom!

23:46 Te nem is figyelsz!

23:48 Figyelj!

23:49 Itt vagy?

23:55 Tuti beszunyáltál!

23:55 Utállak, gyűlöllek! Öri hari sose bocsi! :’cc

00:01 Dugd fel magadnak a telefont, ha nem használod, jó? Itt hagytál :(((((((

00:34 Jaaaaaaj! Tudod, mit? Már nem is szeretlek! Ne is könyörögj majd, hogy fogadjalak vissza! Nem foglak! Mert egy szentségtelen, csintalan huncutság vagy! Nem vagy méltó hozzám! Nekem olyan kell mint Shakira. Ez a szőke csaj meg olyan! Lecseréllek! Puszipáááááááá tündérke! Ádíósz mucsácsosz!

00:40 Ha fent leszel azért írj :33

09:06 Áááá, baszod! Kádár tök pipa, hogy nem vagy :’)

09:07 Elvileg valami kúper futás van.

Hanna

3 olvasatlan üzenet

Gyógyulj meg! <33

Hiányzol ám nekünk :cc

Úúúúú cooper futás van ://

Tóti

1 olvasatlan üzenet

Jobbulást, gyorsan gyógyulj meg!:)<3

06**/***-****

Jobbulást – R

Az utolsó üzenetnél akad meg a szemem. R… R… Rúfusz. Rúfusz… nem ismerek Rúfuszt. Rolandot se, Robit sem. Ricsi… Igen, olyat ismerek. Úúúúúú! Ricsi. Ricsi. Ricsi. Ricsi. Ricsi. Aha, Ricsi. Ricsi.

- Júúúj! – suttogom, majd bámulni kezdem azt a rövid kis üzenetet.

Jobbulást

Hihetetlen mértékű vigyorgásba kezdek. Úgy érzem, a nap máris szebb. Na, jó, ezt azért nem. Feldob, hogy gondolt rám, de a madarak nem csicseregnek szebben, nincs világosabb, és az emberek sem boldogabbak. Csak én… egy kicsit.

Nem kezdem találgatni, hogy kitől kaphatta meg a számom, egyszerűen biztos vagyok benne, hogy Marcitól. De nem érdekel, nem bánom, hogy megadta neki.

Rögtön fel is veszem Viber-re, ez az első dolgom azután, hogy hatvanadszorra is elolvasom azt az egy hülye szót, amitől úgy vigyorgok, mint egy vadalma.

*

A nap gyorsan elmegy. Marci és Hanna üzenetekkel bombáznak, közvetítik, mi megy a suliban, míg én nem vagyok. Marcitól megtudom, hogy a töri ismétlés tz rohadt nehéz, ahogy a matek röpdoga is. Hannától pedig, hogy Daninak barátnője van, és elvileg nagyon jól néz ki a csaj, csak kicsit antiszociális, de Hanna szerint nincs vele baj.

Napközben megnéztem pár filmet. Pontosabban a Lopott időt, az Elhurcolva-t, és a Titanicot, amit végig is kritizálok. Utálom ezt a filmet. A végét leginkább. Akkora hülyeség! Talán, ha Rose rendesen felengedte volna maga mellé a srácot, akkor nem fagyott volna halálra. Mondjuk. De ő tudja! Mindenesetre nem bőgtem rajta.

Most pedig Hannával veszekszem.

- De gyere már! – nyafog.

A háttérben Tóti, Marci és Dani veszekednek az utolsó szem m&m-ért. Ricsi az ágy lábának dőlve bámulja a tv-t, Dani új csaja pedig az ablakon néz kifelé. Full feketében van, a haja vörös, de tényleg szép. Csak kicsit furcsa…

Norbi és Bence is jelen van, ők társasoznak… vagy Activity-znek. Fogalmam sincs, melyik, de jól elvannak.

- Rosszul vagyok, Hanna – mondom már vagy harmincadszorra.

- Akkor mi megyünk! – jut eszébe egy „fantasztikus” ötlet.

- Akkor megfertőzlek titeket – mondom fenyegető hangsúllyal.

„A gyere”, „De nem” veszekedésünket mindannyian végighallgatják. Lassacskán már az összes Hannánál gyülekező idióta a kamerába nyomul. Együtt próbálnak győzködni, én viszont makacsabb vagyok, mint gondolnák. Az ő egészségüket próbálom védeni, de nem értik meg!

- De nem megy! – mondom. – Betegek akartok lenni?

- Nem lenne rossz pár nap suli nélkül – von vállat Ricsi elgondolkodva.

- Igaz – bólogatnak mindannyian.

- Jaj, nem! – kezdek a lábammal toporzékolni hisztisen. – Nem vagyok olyan állapotba – kezdek mutogatni hülyén, és össze-vissza.

- Gyere, vagy keresztbe raklak! – mordul fel Marci, és bekapja az időközben hozzá kerülő m&m-et.

- Én is szeretlek – mosolyodom el bájosan, bár a fejem elég hülyén néz ki. A szemeim karikásak, kipirosodtam, az orrom szintén vörös, a hajam szarul áll. Az a mosoly nem lehet olyan bájos…

- Tudom – mondja vigyorogva.

- Akkor sem megy – rázom meg a fejem. – Majd máskor, jó?

- Jó – sóhajt fel Hanna. – De, csak hogy tudd, most megsértődtem! – húzza fel az orrát sértettséget tettetve.

- Jól van – bólintok kuncogva. – Majd holnap beszélünk. Sziasztok! – mondom, s kinyomom a Skype-ot.

Végig szenvedek fél órát. Nem kapok levegőt, a torkom eszeveszettül fáj, és nem tudok mit csinálni. Beteszek egy bőgős, romantikus filmet, amitől normál esetben hánynék, most viszont sírni akarok. Hátha kimosom vele a bacikat.

Másfél órás marhaságot szenvedek túl, de nem sírok. Akármennyire is akarok, nem megy. Egy hülyeségen nem. Amúgy sem vagyok sírós, kiskoromban sem voltam, ez nem változott azóta. Miután kikapcsolom azt a borzalmat, lenyomok egy szendvicset a torkomon. Eléggé nehéz lenyelnem, mivel fáj, de megbirkózom vele.

Mivel Nóra egyedül vacsorázom meg. Már ha a sütit lehet vacsorának nevezni. Csak egy csokis muffin-t eszem, többet nem is tudok. Éhes sem vagyok, meg étvágyam sincs. Már félnyolckor ágyba kerülök, pedig általában későn szoktam elaludni. A szobámban folytatom a film nézést. Az utolsó, amit megnézek, az a Rec. Be is alszom rajta, de fél óra után fel kelek egy szereplő sikojára. Nyögdécselve botorkálok el a villanyig, amit leoltok, majd a tv-t is kikapcsolom, és újra bemászom az ágyamba. Nem nyűglődöm az alvással, gyorsan álomba merülök.