2014. március 10., hétfő

12/Szeretlek

Untitled | via TumblrPercekig csókolózunk, másodperces szüneteket tartva, hogy levegőt vehessünk. A kezei éppen a pólóm alatti derekamat simogatják. A keze helyén égni kezd a bőröm, és azt hiszem, itt a vég. Komolyan! Annyira élvezem az egészet, hogy az sem érdekelne, ha itt és most meg kéne halnom. 
Az ajkai lassan a nyakamra érnek át, és ott kezd kényeztetni. Az eddig csukott szemeimet most lassan kinyitom, és a plafont kezdem kémlelni. Az élvezettől az ajkamba harapok, hogy elfojtsam az előtörni készülő sóhajaimat, és nyögéseimet, viszont így sem bírom sokáig. Kínomban kiengedem a hangom, de csak halkan, nehogy bárki más hallja. Csakis ő. Csak neki szól.
A bőrömön érzem, hogy elmosolyodik, majd intenzívebben folytatja: már nem csak csókokat hagy a nyakamon, hanem harapásokat is.
Komolyan, talán még orgazmusom is lehetne, ha nem hagyná abba. Mert bizony abba hagyja. Viszont kétségek közt már nem hagy. A számat csókolja. Méghozzá piszkosul jól.
*
Nos, tegnap nem feküdtünk le, ha valaki tudni akarja. Nem, tényleg nem szexeltünk, csak kicsit... megmozgattuk egymást, ha fogalmazhatok így. De nem akartam, hogy megtörténjen, és ezt ő pontosan tudta. Főleg, mert a szülei a földszinten voltak. Ja, és a tesói is a házban voltak. De ez csak részlet kérdése. Nem akartam megbánni, márpedig, ha akkor és ott megtörtént volna, reggelre, sőt közvetlenül utána már a hajamat téptem volna, amiért voltam ennyire hülye. Az előző barátommal már... szóval már csináltuk, és nem kis ideig volt lelkiismeret furdalásom, mert ezt tettem magammal. Rossz volt. Hihetetlenül rossz. Fájt, és nem csak akkor, hanem még utána is. Pár napig tesizni sem tudtam. A hasam egyfolytában görcsölt, és eleve, a tudat, hogy odaadtam magam egy srácnak, aki tulajdonképpen nem is becsülte meg azt, hogy hajlandó vagyok a szüzességemet adni neki, fájdalmat okozott. Szóval nem akartam, hogy így legyen Ricsivel is. Hisz' Dan-t (így hívták az exemet) is félreismertem, és - habár - biztos vagyok benne, hogy Ricsivel nem követtem el akkora baklövést, azért mégis. 
*
A kabátomat összehúzom magamon, amikor a suliba menet feltámad a szél. Kétségtelen, itt a hűvös tél kezdete. November vége van, és szerintem az lenne a legnagyobb probléma, ha nem kezdene el jönni a tél.
A szekrényembe teszem a kabátom, a sálamat viszont magamon hagyom, mert még mindig fázom egy kicsit.
Hétfő van, ergo matekkal kezdünk. Eléggé későn érek be, csak pár perc van csöngetésig, de a tanár szerencsére még nincs bent.
- Feli! - sikít Hanna önkívületi állapotában, vigyorogva. - Holnap lesz Marci bulija!! - csillannak fel a szemei.
Alig kapok észbe, már ki is szorítja belőlem a szuszt egy jó nagy öleléssel. Mikor végez, továbbrohan Lucához, aki pont most érkezett meg.
- Kicsit be van zsongva - ül fel az asztalomra Ricsi, és elteszi a zsebébe a telefonját. Megvárja, míg kipakolom a cuccom, majd a derekamnál fogva magához húz, és megcsókol. Hosszan.
- Ne csináljátok már! - nyög fel kelletlenül Dani. -Egyfolytában egymás szájában vagytok - forgatja a szemeit.
- És ez téged miért zavar? - néz rá Ricsi gúnyos mosollyal az arcán.
- Mert így eszembe juttatjátok, hogy kurvára nincs csajom - biggyeszti le az alsó ajkát. - Beszállhatok?
- Bocs, ő csak az enyém - von magához még közelebb Ricsi.
- Istenem - sóhajt fel Marci teátrálisan. - Sajnálod tőlem?
- Sajnálom hát! - röhög fel Ricsi. - Nehogy már veled csókolózzon! Asszem ki is csinálnálak!
- Ja, erről jut eszembe! - élénkül fel Marci vigyorogva. - Tomi is jön ma a parkba.
- És ez hogy jutott eszedbe erről? - mutatok rá a helyzetre értetlenül.
- Hát úgy, hogy ugye Tomival is smároltál, és ha Tomi most smárolna le, akkor Ricsi tuti kitekerné a nyakát. Csak így!
Még mindig nem értem... csak egy kicsit. Viszont az idegesítő, hogy ennyire hangoztatja, hogy Tomival is csókolóztam.
Ricsi karjai megfeszülnek körülöttem.
- Szóval jön - raktározza el magában az infót. Marci bólint. - Minek? Nem tűnt fel neki, hogy nem kívánatos személy?
- Igazából csak te utálod. Meg Hanna, mert ő kötelességének érzi utálni őt, amiért bekavart nektek.
Megforgatom a szemeimet.
*
Eléggé kínos a parkban. Legszívesebben teleportálnám magam egy másik kontinensre.
Bár egy ideje azért oldódott a hangulat. Hanna és én törökülésben ülünk az egyik padon, és beszélgetünk. Ricsi és Dani szintén dumálnak, miközben mindketten cigit cigi után szívnak el. Tomi pedig Marcival és egy másik, ismeretlen sráccal van elfoglalva. Őszintén? Egy szót sem beszéltünk. Nem zavar annyira, hogy itt van, és hogy nem beszél velem.
Nem tudom, mióta lehetünk kint, de már kezd sötétedni. Ugyebár, november végén már öt-hat órakor lemegy a Nap. Ezt utálom a télben. Csak ezt. A havat, a hideget, a sapkákat mind imádom, ahogy a forrócsokit is, de a sötétedést nem. De! Mivel Nóra ma megengedte, hogy kilencig kint legyek, nem sietek haza.
Mivel Hanna a kaja, és pia felelős, neki kell mindig elmennie a boltba. Ezt ő elvállalta. Hát most úgy döntöttem, elkísérem.
Nem kell messzire mennünk, a sarki mini boltba ugrunk be. A kosárba teszünk kólát, FANTÁT (az KÖTELEZŐ), gumicukrot, csipszet, és Skittles-t is, mert az az új szerelmem. A Skittles.
- Vegyünk kotont? - kérdezi Hanna a kelleténél kicsit hangosabban, mire az egyik öreg néni megrovó pillantással jutalmaz minket.
Ég a pofám.
- Minek?
- Hát neked és Ricsinek - mondja, de látszik raja, hogy viccel. 
Fizetni megyünk.
- Tényleg! - kapja fel a fejét, miután odaadja az összeget. Az eladó zacskóba tesz mindent. - Csináltátok már?
- Mi lenne, ha ezt kicsit később beszélnénk meg? - pillantok a srácra a pult mögött, aki fülelni kezd a kérdés hallatán.
Mikor kiérünk Hanna rögtön elkezdi a kérdezősködést, válaszolni sem tudok a kérdésekre, annyira gyorsan sorolja fel őket.
- Oké, állj! - stoppolom le őt. Megállunk a járda közepén, de mivel senki sem jár erre, nem okozunk nagy gondot. - Nem feküdtünk le. Szerintem egy ideig még nem fogunk. Tudod.... nem szeretném. Érted? Mármint szeretném, de csak majd később, mikor már biztos lehetek benne, hogy komolyabb a dolog. Vagyis... nem tudom. Komolyan nem tudom! Bizonytalan vagyok.
- Megértem - von vállat. - Mármint... nem, nem értem meg, de el tudom képzelni, milyen lehet - mosolyodik el halványan, és már nem is kérdezget tovább. Értékelem, tényleg. Asszem látszott rajtam, hogy nem igazán akarok erről beszélni, ezért gyorsan lezárta a témát.
A parkban mindenki ráveti magát a kajára, kivéve Tomit. Neki hűlt helye. Marci csatlakozott Danihoz és Ricsihez, az ismeretlen srác pedig szintén lelépett, míg mi a boltban voltunk. Őszintén? Annyira nem bánom. Nem beszéltem Tomival, sem a másik sráccal, ezért számomra nem nagy veszteség az, hogy leléptek.
- Egész délután kerülsz - biggyeszti le az ajkait Ricsi tettetett sértettséggel. Akaratlanul is elmosolyodom.
- Nem kerültelek - karolom át a nyakát, erre ő automatikusan fonja a derekam közé a karjait, s magához húz.
- Dehogynem! - bólogat hevesen. - Még csak csókot sem kaptam - sóhajt fel drámaian, majd célozgatni kezd azzal, hogy alig láthatóan közelebb tolja az arcát az enyémhez.
Megforgatom a szemeimet, majd egy rövid puszit nyomok a szájára. Vigyorogva rázza meg a fejét, majd csap le az ajkaimra, és kezd heves csókba.
- Esküszöm, felér egy pornóval - kurjant Marci teli szájjal.
Pirulva szakadok el Ricsi ajkaitól, s a nyakába fúrom az arcom. Felnevet, és még közelebb húz magához. Egy tű sem férne el köztünk, a testem az övéhez préselődik, és azt hiszem, ha most el kéne engednem, belehalnék. Egyszerűen csak jó érzés a közelsége, élvezek minden pillanatot, amit vele tölthetek. Nyálas, tudom, de csak a tényeket mondom. Az igazat. Az utóbbi napokban az érzéseim kicsit... intenzívebbek lettek. Ez persze nem jelent semmit, csak..., hogy jobban kötődöm hozzá, mint az elején. Kihangsúlyozom NEM vagyok szerelmes. A szerelem szar, a szerelem szívás. A szerelem meggyötör, a szerelem kikészít, és összetör. Nem, határozottan nem vagyok szerelmes. Nem is leszek. Terveim szerint soha. Soha nem leszek szerelmes!
- Kuss! - szól rá Ricsi Marcira, aki csak elröhögi magát.

- Mire várunk ennyi ideig? - toporgok türelmetlenül Hanna mellet a suli előtt. Már hat is elmúlt, de még mindig itt dekkolunk. A fiúk sehol, ezért gondoltam, nekünk is ideje lenne elhúznunk.
- Marci azt mondta, várjuk meg őket - feleli Hanna. - Nyugi már, mindjárt jönnek!
Pár perccel később, Marci lihegve rohan felénk. Úgy fút, mint akit a sátán kutyája kerget. Leparkol előttünk, majd a térdére támaszkodva próbálja kifújni magát, mielőtt beszélni kezd.
- Ricsi... - lihegés - ... az igazgatóiban van.... - lihegés, lihegés.
- Mi van? - düllednek ki a szemeim. - Miért?
- Majdnem... - lihegés.
- Nyögd már ki! - förmedek rá indulatosan.
- Majdnem beverte egy... - nagy sóhaj - srác képét, aki azt mondta az öltözőben, hogy meg fog húzni téged, amint alkalma lesz rá.
- Mi a fasz...? - ennyi. Ennyit tudok kinyögni. Ennyit, és semmi többet. Sokk. Kicsi, de azért sokk. Hogy Ricsi majdnem verekedett miattam? Nos, ez édes lenne egy bizonyos helyzetben. De nem ebben. Az igazgatóiban van, és a tudat, hogy miattam, kikészít. Oké, nem én hergeltem, de rólam volt szó, és miattam tette.

Marci felrángat az igazgatói elé. A széken ott ül Dani, és Ricsi anyukája, és Robi, Ricsi bátyja ülnek. Csak ügyetlenül intek nekik, ők pedig viszonozzák. Kedvesen, mosolyogva. Ahhoz képest, hogy Ricsi az irodában van, ők ketten nagyon boldogan beszélgetnek.
Nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy megtudjuk, mi történt bent. Ricsi pár perccel később ki is jön az irodából, az ellenőrzőjével a kezében.
- Na, mit mondtak? - kérdezi vigyorogva Robi.
- Igazgatóit kaptam. Meg egy olyasmit, hogy ilyet még egyszer ne, mert különben kibasznak - von vállat Ricsi.
- Vigyázz a szádra - pirít rá az anyukája, de látom a szemében, hogy igazából nem zavarja. Eskü, én is szívesen elfogadnék egy ilyen anyukát. - Egyébként, mond meg nekem, drága kisfiam, miért is kellet neked neki menni annak a fiúnak?
- Mert beszólt - csattan föl Ricsi indulatosan, de teljesen úgy, mint egy kisfiú.
- Oké, oké - teszi Robi Ricsi vállára a kezét, nyugtatásképp. - Nyugi! Mit mondott?
- Azt, hogy ... - kezd bele lendületesen, de megakad. Rám sandít. - ... hát, nem túl szép dolgot.
- Pontosabban? - vonja fel a szemöldökét Ricsi anyukája. - Ha már igazgatóit kaptál, tudni szeretném a pontos okát!
- Tényleg nem szép dolgot mondott a gyerek - húzza el a száját Dani.
Na, így már én is kíváncsi vagyok. Ha Dani szerint is csúnya (márpedig ő úgy káromkodik néha, mint egy kocsis), akkor tényleg érdekesen fogalmazhatott a srác.
- Tudni akarom! - élénkül fel Robi. - Lökjed, tesó!
- Hát...
- Nyögd már ki, te gyerek! - vágja tarkón Ricsit az anyukája.
- Jól van na! - kap a "fájó" ponthoz Ricsi. - Azt mondta, hogy meg fogja kúrni Felit.
- Ó, én idézni is tudok! - pattog Marci. Mind rá nézünk. - Nos: "Esküszöm nektek, úgy megkúrom Felicitit, hogy utána egy hétig nem fog tudni ülni." Hát így hangzott el a dolog.
Tátva marad a szám. Oké, ez már azért undorító.
Ricsi anyukájának szája O alakot formál, és inkább csendben marad, de azért vet rám egy kedves pillantást. Azért megnyugtató tudni, hogy nem hibáztat semmiért.
Nem mond senki semmit.
Hogy oldja a hangulatot, Marci vicceket kezd mesélni. Végül mindenki beszélgetni kezd, kivéve Ricsit és engem. Én megölelem őt. - Nem kellett volna - suttogom a fülébe, hogy senki más ne hallja, csak ő.
- De - súgja. - De, kellett.
- Nem érte meg - rázom meg a fejem.
- Megérte - simít végig az arcomon. - Miattad - megpuszilja a homlokom. A testemet egy bizonyos érzés járja át. Felmelegít. A pont, ahol a szája a bőrömet érinti, ég. Még szorosabban ölelem.
- Köszönöm - suttogom, majd egy apró puszit nyomok a szájára. Tekintettel vagyok az anyukája jelenlétére, a bátyjáéra, és a többiekére. Na meg persze arra, hogy az igazgatói iroda előtt vagyunk, és nem lenne szerencsés, ha az igazgató pont most kapna rajtam minket azon, hogy smárolunk. A suliban. Az irodája előtt.
- Szeretlek - motyogja, és hozzám bújik.
Na, és nálam itt üt be a ménkő.

1 megjegyzés: