11/Énekelj!

sziasztok!
bocsánat a késésért. tényleg. nem tudok mit mondani, jó olvasást. remélem tetszik majd, és nem lett elegetek a várakozásból. nem lett hosszú rész, majd nem sokára (remélhetőleg) jövök a következővel.:)

- Sírni akarok! - ül fel hirtelen Hanna az ágyán.
Marci, Dani, Ricsi és én egy emberként fordulunk felé, és nézünk rá nagy szemekkel. Egy ideje csönd van, mindenki el van foglalva azzal, amit éppen csinál. Marci Dani lábujjainak alsó felére festeget vízfestékkel smiley-kat, Ricsi zenét hallgat, közben a foci meccset nézi, amiközben még sms-ezik, és cigizik. Én pedig rajzolok.
- Sírjuuunk! - kúszik ide hozzám Hanna, és megrángatja a karomat.
- Nem - rázom meg a fejem nevetve.
- De miért nem? - biggyeszti le az ajkait.
- Mert nem tudok - vonok vállat, majd folytatom a rajzomat.
- Mármint most vagy úgy általában? - kérdezi Marci, miközben kinyújtott nyelvvel próbál koncentrálni, hogy Dani lábujján a smiley tökéletes legyen.
- Általában - Erre még Marci is abba hagyja a festegetést, és elképedve bámulni kezd. Dani a meglepettségtől pislogni is elfelejt, Ricsi pedig csak kíváncsian fürkész.
- Miért? Mi? Mármint? Nem értem! - hadar össze-vissza Hanna.
- Nem tudom. Régóta nem sírtam, azt hiszem öt éves koromban utoljára, mikor eltört a lábam. Azóta egyszer sem. Nem is tudok.
- Semmitől? - kérdezi Hanna. - Temetés, film, kép, boldogság, szomorúság? Semmitől?
- Nem. Pedig voltam temetésen is, láttam sírós filmet, voltam eszeveszettül boldog, és szomorú is, de egyszer sem jött össze.
- Szörnyeteg! - visít Marci, mint egy fába szorult féreg. Az arca rémült, mintha szellemet látna. Az ecsetet kiejti a kezéből.
- A szőnyeg! - sikkant fel Hanna.
- Az parketta - vágja rá Ricsi, így megnyugtatva Hannát, hisz' a parkettáról simán leszedi a sárga festéket.
- Ja, oké - kuncog a legjobb barátnőm. - Visszatérve. Sírj! - parancsol rám, olyan hangsúllyal, ahogyan még sosem hallottam beszélni.
- Bocs, nem megy - húzom el a számat. - Ejthetjük a témát? Nem tudok és kész! Na! Mindjárt kész vagyok - nézek újra a rajzlapom felé.

- De király! - kiáltja el magát Marci, mikor megkukkantja a majdnem kész rajzomat. Már tegnap előtt elkezdtem dolgozni rajta, a suliba is magammal vittem, és mikor rajz volt, vagy angol, esetleg lyukas óra, ezt rajzoltam. Annyi időm azért nem volt rá, mivel itt, Hannáéknál fejezem be. Elvégzem rajta a végső simítást. - Muti! - szakítja ki a kezemből Marci a rajzot.
- Elszakítod, kinyírlak! - förmedek rá.
- Nyugi már! - vizsgálja a rajzot. - Tökéletes satírozás, élethű, helyes kompozíció - próbálja hozzáértő szemekkel nézegetni, és olyanokat mond, amik tiszta hülyén hangzanak.
- És tökéletes a színhasználat is! - teszi hozzá Dani, amint megkaparintja a lapot.
- Az király, mert fekete-fehérbe rajzolta - röhögi el magát Ricsi, mihelyt megnézi a Joker rajzomat. - Nem tudom, miért nem lepődöm meg az alanyodon - karolja át a vállamat Ricsi.
- Én sem - rázom meg a fejem mosolyogva.

- Tudom már mit kérek tőled! - ölel át Ricsi, amint a pénteki foci edzés után leszalad a pályáról.
- He? - vonom fel a szemöldököm egy értelmes megnyilvánulással.
- Emlékszel? Azt mondtad bármit kérhetek - búgja, mikor a nyakamba temeti az arcát. - Bármit.
- Igen? Én erre nem emlékszem - mosolygok.
- Pedig mondtad! Szóval - felemeli fel a fejét. - Azt akarom, hogy... gyere el hozzám ma.
Összeráncolom a szemöldököm. Hiszen, ha meg kér, amúgy is elmennék hozzá.
Megvárom, míg átöltözik. Időközben jó párszor rápillantok az órámra. Négy óra. Péntekenként Nóra korábban ér haza, mint általában, szóval írok neki egy sms-t.
Miután Ricsi visszatér, megragadja a kezem, és elindulunk. Nem mondom, hogy nem izgulok, mert az hazugság lenne, de annyira nem vagyok bezsongva. Azért belegondolva... mégis. Most fogom először látni, hol lakik Ricsi. Meg tudom nézni, milyen a szobája, milyen színű falak vannak, vannak-e poszterei, képei a barátairól vagy a családjáról, vagy hogy milyen CD-i vannak, filmjei, és egyéb cuccai. Emellett a családjával is lehet, hogy találkozni fogok. A családjával! OMG! Ez kész, erre nem is gondoltam. Na, jó! Most már izgulok, sőt! Tisztára ki vagyok készülve. Asszem le kéne hűteni magam. Izzad a tenyerem.
- Mi van? - kérdezi mosolyogva, mikor megállunk a kapujukban, és meglátja az arcom.
- A szüleid... izé...
- Itthon lesznek - bólint.
- Izé...szóval... jó ha tudod...
- Igen? - vonja fel a szemöldökét.
- Engem nem igazán bírnak a szülők. A volt barátom szülei egyenesen utáltak. Nem tudom, miért, mert kedves voltam velük, sőt, alig találkoztunk, mégis. És egyébként a felnőttekkel hadilábon állok. Tudod, nekem nem igazán tanították meg, hogy kell viselkedni. Az anyám és az apám nem foglalkoztak a neveléssel, vagy inkább elhanyagolták ezt a témát. Ezért van az, hogy társaságban nem tudom befogni a számat, és esetleg olyat mondok, amit nem kéne. Nem igazán működik bennem a szűrő, nem tudom, mit nem kéne kimondanom. De próbálkozom! Viszont ez így is nehéz, mert kiskoromban nem nevelték belém. Rossz kislány voltam, mindig meghúztam az óvó néni haját az oviban. Meg egyszer levágtam egy kislány copfját, mert elvette a barbimat. Plusz a tanáraim sem bírtak, mert mindig pofáztam. Még általánosban. Azért gimiben már kicsit illemtudóbb voltam, de akkor is...
Vigyorogva, szórakozottan hallgat, egészen addig, míg meg nem unja a szó fosásomat. Jó módszert talál arra, hogy elhallgattasson. Megcsókol. Úgy, hogy a lábam is beleremeg. Egyben meg is nyugtat.
- Bírni fognak. Könnyű esetek.

Egy kutya kerül elő. Charlie, boxer, csak úgy, mint Johnny, ezért eléggé megörülök neki. Rögtön nekem támad. A farkát csóválva, szalad felém, majd a mellső lábait a mellkasomra lendíti, és megnyalva az államat, és a számat. Ricsi tettetett felháborodással küldi vissza a kutyát a helyére, miközben a tudtára adja, hogy engem bizony nem smárolhat le csak úgy, kénye-kedve szerint.

A ház óriási. Komolyan. És ízléses. Szép. Nem tudok, mást mondani rá. Az előszobában leteszem a kabátom ,és leveszem a cipőm. Ricsi a nappaliba vezet, ahol a szülei éppen TV-t néznek.
Jaj, Istenem!
FElsóhajtok, mikor Ricsi köszön nekik. Ők felénk fordulnak. Egy pillanatra elcsodálkoznak, mikor meglátnak, de aztán elmosolyodnak, amitől még inkább megnyugszom. Barátságosnak tűnnek, szóval no para. Asszem.
Miután megtörténik a bemutatkozás, és kérdeznek pár dolgot rólam, amire én próbálok értelmes választ adni, Ricsi elköszön tőlük, majd villám gyorsan elkezd a szobája felé húzni.
- Öcsii! - hangzik fel mögülünk egy üvöltés. Rics felsóhajt, majd kelletlenül a hajába túr, és visszafordul. - Ki a barátnőd? - sétál felénk egy magas, barna hajú, barna szemű srác. Magas. Tényleg, nagggyon magas. Oké, nem két méteres, de azért magas. Nálam mondjuk majdnem mindenki magasabb.
-Miért kérdezed, ha úgyis tudod? - vonja fel a szemöldökét Ricsi mogorván.
Vállat von. - Szóval akkor Feli - biccent felém. - Ricsi mesélt rólad.
- Komolyan? - vigyorodom el, majd szórakozottan Ricsi felé nézek, aki zavarában a száját rágja.
- Ja. És igaza volt, tényleg jó csaj vagy...
- Oké, elég! - szakítja félbe a srácot Ricsi. - Ő a bátyám, Robi - bök a testvére felé.
Mielőtt mondhatnék bármi félét is, Robinak, Ricsi az emelet felé húz, de még hallom, amint Robi azt kiáltja "Majd szólok Marcinak, hogy elhoztad a csajod!"

Nos, Ricsi szobája... király. Szimpla, fehér falak, sok-sok kép és poszter, tömérdek CD, és film, egy plazma TV, egy laptop, és egy asztal van a szobájában. Alig kell lemennie, itt mindene meg van.
Miután kicsodálkozom magam a szobáján, leülök az ágyára, és árgus szemekkel nézem, mit csinál. Egy ideig. Elpakol néhány cuccot, hogy ne legyen akkora rendetlenség, de csak pár nadrágot és pólót gyűr be a szekrényébe. Én eközben még jobban körül nézek, és megpillantok a sarokban egy gitárt. Megcsillannak a szemeim.
- Énekelj! - kérem meg rögtön, mint egy kislány, aki az utolsó sütit szeretné. - Kérlek! - teszem hozzá egy angyali mosollyal.
- Mi? - röhögi el magát.
- Légy szíves! Szeretném hallani, hogy énekelsz!
-Mit énekeljek? - mosolyodik el, miután kezébe veszi a gitárját, és leül az ágyra, velem szemben.
- RHCP? - vonom fel a szemöldököm, amolyan "jó?" stílusban.
Bólint, majd a gitárján elkezd játszani egy dallamot, amibe nem sokára a hangjával is rásegít, így már rájövök, hogy Californication-t énekli. A hangja eszméletlen, komolyan mondom! Nem mondom, hogy jobb, mint az eredeti, mert ő csak egy gitárra támaszkodhat, de teljesen beleszerettem.
Mikor befejezi, hát... nem tudok mit mondani. Elképesztő a hangja, imádom, tényleg! Ahelyett, hogy szavakkal fejezném ki, mennyire tetszett, inkább csak hevesen megcsókolom.
- Ennyire tetszett? - húzódik el zilálva, hatalmas, elégedett vigyorral az arcán.
- Még ennél is jobban! - mondom vidáman.
- Igen? - vonogatja a szemöldökét kaján mosollyal.
A gitárt leteszi a földre, majd leteper az ágyra, s maga alá gyűr. Mélyen a szemembe néz, majd lassan kezd közeledni felém, én viszont megunom a várakozást, és a nyakába karolva lehúzom magamhoz...

10/Bármit

sziasztok!

annnnyira sajnálom, hogy mostanában nem tudok írni nektek ilyeneket a fejezetek elejére, és nem tudok válaszolni a kommentekre, de nagyon sok dolgom lett hirtelenjében. több fogalmazást meg kell írnom a hétvégén, aztán ott vannak a prezentációk is, amiket elvállaltam jobb jegyek reményében. igyekszem a részeket is hiper-szuper gyorsasággal megírni, de szerintem ezeken látszik, mennyire elsietettek. mindenesetre köszönöm a kommenteket, imádlak titeket, komolyan!<3 amint lesz időm válaszolok rájuk.

egyébként........... 75 pontos lett a központim :3 nagyon örülök neki:D

mind1. remélem tetszeni fog a rész!:)

xxBrooke

 

Mondhatnám azt, hogy Ricsi eljön elém reggelente, de nem teszi, és én ezért rohadtul hálás vagyok neki, ugyanis reggel, suliba menet, még semmi kedvem társasághoz, inkább csak mikor beérek az iskolába. Pár nap telt el azóta, és tök jól meg vagyunk, tényleg. Szerencsére egyikőnk sem vár sokat a másiktól; nem várom, hogy naponta mondja el nekem, mennyire szeret, mert nem szeret. Nem szerelmes, és én sem vagyok az, csak tetszik, ez viszont kölcsönös. Megpróbáljuk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

Reggel a szokásos eljárást végzem el: felkelek, fogat mosok, zuhanyzok, felöltözöm, majd elindulok az iskolába. Mivel eléggé hideg van, és az eső is szemerkél, összehúzom magamon a kabátot, és jobban magamra húzom a Beani sapkám, ügyelve arra, hogy úgy álljon, ahogy kell.
Hétfő, vagyis első óra matek, király! Szokásosan nagy a felfordulás, de legalább nem akkora, mint a múlt héten volt. Leteszem a cuccom a helyemre, majd kipakolok, s aztán odamegyek Hannához. Vidám mosollyal, és egy öleléssel köszönt.
- Mizúúúúúúúúú? - jön be a képbe Marci, mielőtt bármit is mondhatnék Hannának a hétvégéről, mivel péntek óta nem beszéltünk, mert Hanna a nagymamájáéknál volt.
- Semmi - mondom mosolyogva.
- Ú - rántja meg a karom Hanna vigyorogva, izgatottan. - Mit csináltatok Ricsivel hétvégén? Még mindig nem szoktam meg, hogy együtt vagytok - töpreng el.
- Átjött, beszélgettünk, és Walking Dead-et néztünk, aztán Sinisters-t, és végül Ördögűzőt. Elvoltunk - vonok vállat.
- Laza hétvégétek lehetett - fintorog Hanna, miután meghallja a horrorral teli szombatomat. A vasárnap se volt jobb, akkor megnéztem a Mamát, majd a Ház az erdő mélyén-t. Egyik sem nyerte el a tetszésemet, de legalább nem unatkoztam.
- Az volt - nevet fel.
- Én drukkolok nektek - vereget vállba Marci.
- Asszem ez a hatvanadik alkalom, mikor ezt mondod - szólal meg Ricsi a hátunk mögül.
Mielőtt megfordulhatnék, átkarolja a derekamat hátulról, majd ad egy puszit az arcomra.
- Szia - köszön.
Megengedi, hogy megforduljak az ölelésében, majd egy gyors csókot nyomok a szájára. - Szia - mosolyodom el.
- Ti összejöttetek? - döbben le Bence, aki lemaradt az egészről. Mivel múlthét pénteken jöttünk össze, és akkor is a foci edzés előtt. Mivel egyikőnk sem rakta ki facebook-ra, hogy kapcsolatban vagyunk, tényleg nem tudhatta. - Basszus, most már nem szedhetlek fel - sóhajt fel teátrálisan. A hangján még hallatszik kicsit a nátha.
- Mármint melyikőnket? - kérdezi Ricsi, ezt a beszólását pedig az egész osztály egy röhögéssel díjazza.
- Ne értsd félre Ricsi, nagyon vonzó hímnemű egyed vagy meg minden, de nem az esetem. Feli-re gondoltam - kacsint rám, mire kuncogva nézek Ricsire. - Meg akartam dönteni, már akkor, mikor először megláttam - mondja szemrebbenés nélkül. Kétségkívül Bence nagyon helyes srác, és tényleg jó fej, emellett pedig számos barátnője volt már ebben az évben, de én tuti nem mennék bele egy éjszakára vele. - De ha nem bánod...
- Eszed be ne jusson! - szól rá Ricsi félig komolyan, félig szórakozottan. - Az enyém - von magához közelebb Ricsi.
- De ha szakítunk, majd felhívlak, oké? - szállok be én is a beszélgetésbe.
Röhögés. Megint. Ricsi is. Nos, nem vesszük túl komolyan egymást, erre ráébredtem már pénteken is. Ugyanúgy cikizzük a másikat, szólunk be a másiknak, bunkózunk a másikkal, mint a haverok. A különbség csak az, hogy csókkal mutatjuk ki a másiknak, hogy nem gondoltuk komolyan. De tök lazán fogjuk fel az egészet, tulajdonképpen alig változott valami. Még mindig ő a menő srác, én meg a névtelen, akivel jár.
- Meg ne próbáld - suttog a fülembe, mikor becsöngetnek. Elmosolyodom, majd kibontakozom a karjaiból, és leülök a helyemre.

Mivel kötelező, és kedd van, el kell mennem a foci edzésre. Kedden és csütörtökön ez a kötelességem, de hogy ne legyek egyedül, kikötöttem Hannának, hogy neki is mindig itt kell lennie velem. Mivel a foci csapatban csupa menő srác van, akiket minden lány elfogadnak barátjaként, a barátnőik is elég jól néznek ki. És ők ezt tudják. És nagyon oda vannak magukért. Én viszont már cseppet sem érzek így irántuk. Beképzelt picsák, akik mindenkit csak kritizálni tudnak, persze a foci csapaton kívül. Na meg járnak az edzésre olyan lányok is, akiknek semmi közük egyik fiúhoz sem, de azért itt vannak, mert "ahww". Ők a tapadós kis csitrik, akik minden fiút megkörnyékeznek, és akikre én azt mondom, szánalmas. Ezt mind ma sikerül megfigyelnem, és persze Marci is beavat, ő is játszik.
- Kádár azt mondta ma sokkal jobban játszottam, mint egyébként - ragadja meg a kezem Ricsi, miután vége az edzsésnek. Még mindig a tesi cuccában van, teljesen ki van izzadva, de nem zavar, átkarolom a nyakát, ő pedig a derekamat. - És tudod mi, vagy esetleg ki van itt, ami vagy aki máskor nem volt? - vonja fel a szemöldökét vigyorogva.
- Hanna? - tippelek, felnevet. - Vagy a tizedikes, szőke, nagymellű lány, nagy dekoltázzsal? - kérdezek megint, mire elgondolkodik. Vállba bököm, hogy ne hülyüljön. - Esetleg... talán... lehet, hogy... éppenséggel... netalántán... én?
- Hát... - gondolkodik. - Agyalok közted és a szőke csaj között - mondja. - Rohadt jól nézett ki!
- Na! - nevetek fel.
- Oké, igazából nem is láttam a szőke csajt, de biztos nagyon... érdekes lehetett - mosolyodik el.
- Akkor most én vagy nem én? - kérdezem.
- Te - csókol meg hosszan. Nagggggyon hosszan. Nagyon. És nagyon jó. És imádom, ahogy csókol. Nagyon!
- Zörményi és Budai! - ordít Kádár, mire Ricsi kelletlenül, de elenged. A tanár hozzánk sétál. - Értem én, hogy hormonokkal küzdő tinédzserek vagytok, és hogy ebben a korban nagyon érdeklődtök a másik nem iránt, emellett pedig... a szexualitás is nagyon vonzó téma nektek, de megkérlek titeket, hogy ezt ne az iskolában fejezzétek ki. Vannak itt kisebbek is nálatok.
És elmegy.
Először csak kicsit sokkolva nézünk össze Ricsivel, majd egyszerre röhögjük el magunkat. Miután belefáradunk a nevetésbe, ő elmegy átöltözni, én pedig visszamegyek Hannához.
- Olyan tökéletesen néztek ki együtt - mondja Hanna, én pedig elmosolyodom, és megköszönöm. Nem tudom, mi mást mondhatnék erre, szerintem annyira nem vagyunk tökéletesek kívülről, mivel vannak lányok, akik ezerszer jobban illenének Ricsihez, mint én, de nem szeretnék Hanna előtt egy ilyen totál depressziós, önsajnáltatós, önbizalom hiányos csajnak tűnni, mert nem vagyok.
- Annyira azért nem - szólal meg a tizedikes nagy dekoltázsos lány. - Nagyon szánalmasan festesz egy olyan fiú mellett, mint Ricsi. Néztél te már magadra, édes? Én a helyedben nem mutatkoznék Ricsi oldalán, ez csak neked ciki, bár... ezzel őt is lejáratod.
- Már bocs, de te ki vagy? - kérdezi Hanna dühösen. Nagyon jól esik, hogy kiáll mellettem.
- Ne érdekeljen - legyint, majd tovább áll.
Ennyit erről.
Megölelem Hannát.
Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de nem visel meg annyira. Azért átgondolom, hogy tényleg így van-e, amit mond. Talán igen, talán nem. Nem tudom, de egyre többet agyalok ezen, annál rosszabbul érzem magam. Szerintem ez minden más lánynak szarul esett volna egy olyan lánytól, akiért biztosan döglenek a srácok.
Marci dalolva közelít felénk, Dani és Ricsi pedig, na meg egy másik srác, akit néha már láttam Dani, Ricsi és Marci társaságában. Elengedem Hannát.
- Sokáig vártatok ránk? - biggyeszti le az ajkait Marci viccesen.
- Nagyon - horkan fel Hanna, de kicsit sem jó kedvűen.

- Mi van vele? - kérdezi Dani pár perccel később, miután Hanna és Marci előre megy a boltba, míg mi a park felé vesszük az utat.
- Semmi - rázom meg a fejem az ajkamat rágva.
- Veled minden oké? - ráncolja a szemöldökét.
- Persze - mosolyt erőltetek az arcomra.
- Aha látom - bólint gúnyosan. - Most komolyan! Mi van mindkettőtökkel?
- Hát... - sóhajtok fel. - Ne mond el Ricsinek, ígérd meg, légyszi!
- Tőlem - von vállat.
Megragadom a karját, és arrébb vonszolom, hogy Ricsi és Peti (a másik srác) még véletlenül se hallják meg, habár nem ránk figyeltek.
- Volt egy csaj. A szőke tizedikes, nagy bögyökkel...
- Szandi - segít ki.
- Ő - bólintok. - Szerinte szánalmas vagyok, és tisztára leégetem Ricsit azzal, hogy vele vagyok. Meg hogy nem igazán illünk össze, mert én... szóval az egészből az jött le, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban Ricsivel. Persze, ezt tudom, de szar volt hallani.
- Hülyeség - vágja rá Dani. - Ezt csak azok mondják, akik féltékenyek rád, mert te elérted, hogy érdeklődjön irántad. Mindenki látja, hogy tisztára oda van érted, a haverjai is látják, mindig ezzel basztatják, pedig még nem is találkoztak veled. Ricsi a haverjainak mindig úgy mondott el, mint egy rohadt dögös csajt, akiért meg van veszve.
- De ez mégis...
- Nem! - szakít félbe.
- De akkor is...
- Nem!
- Dani, ez azért...
- Nem!
- Mi nem? - kérdezi Ricsi értetlenkedve.
- Semmi - rázom meg a fejem, majd zsibit adok Daninak, aki már nyitná a száját a köpésre.
- Na, jó! Mi a franc bajotok van? - néz egyikőnkről a másikunkra.
- Semmi - vágom rá megint, és újra Dani vállába verek, aki megint csak köpni akarnak, látom rajta. Dani felordít, és elrántja a karját tőlem.
- Jól van na! - dünnyögi durcásan. - Lakat a számon!
- Bassza meg - suttogom, ügyelve arra, hogy Ricsi ne hallja meg. Hát sikerül, mert a káromkodásomból semmit sem észlel.
- Mi van már? - kérdezi türelmetlenül.
- Semmi tényleg... csak Hannával kapcsolatban... egy titok. Az én titkom, ami Danival kapcsolatos... izé...
- Az, hogy bejövök Hannának - vigyorodik el Dani.
- Dehogyis! - csattanok föl. - Tényleg nem, más valami. Volt egy incidensük... és ahhoz kapcsolódóan. A titkom. Egyszer elmondom - mosolyodom Ricsire.
Nem hisz nekem, ez látszik az arcán, pedig általában nem tudok olvasni a vonásairól, sem a szeméből.
- Aha - bólint. - Beszéljünk - mondja, s egy jelentőségteljes pillantást vet Danira, aki veszi az adást, és odamegy Petihez. Marci és Hanna már visszaértek, két zacskó üdítővel gumicukorral és csipsszel.
- Most komolyan, mi van? - kérdezi, majd rágyújt egy cigire.
- Tényleg semmi - rázom meg a fejem, és előveszem a legjobb színészi tudásomat.
- Persze - horkan fel bosszúsan. Kezd fogyni a türelme, látom rajta. - Feli, tudod, hogy elmondhatod...
- Tudom, de... tényleg nincs mit elmondanom - mondom. A Hanna-Dani - titok ügyet elvetem, tudom, hogy nem hinné el, ha megint megpróbálnám bemagyarázni neki.
- De ha mégis... - kezd bele, de félbeszakítom.
- Tudom - bólintok. - El fogom mondani.
- Akkor jó - ragadja meg a könyököm, és magához ránt.
A kapcsolatunk elején - mint mindenki más mi is - egyfolytában a másikat ölelgetjük, vagy éppen csókolgatjuk. Ilyenkor még izgalmas az egész, főleg testileg, de majd el fog múlni, amint megszokjuk ezt az állást, addig pedig próbálunk minél többet hozzáérni a másikhoz, de szerintem ez így normális. Ricsi nem egy érzelmes típus, sokkal inkább birtokló, és nem veszi komolyan, mégis legtöbbször ő kezdeményezi az ölelés, vagy a csókot. Hirtelen, a karjaiban, már nem is érdekel Szandi, és hogy mit gondol. Jól esik, hogy Ricsi átölel, és boldog vagyok, csak ez a lényeg.
- Hé srácok! - kiált felénk Marci. - Értem én, hogy nagyon imádjátok a másikat, de megtisztelnétek minket a társaságotokkal?

- Ricsi! - szólok rá hisztérikusan. - Figyelj már!
A kémia könyvet ledobom a kezemből az ágyra, és török ülésbe a matracomra ülök. Ricsi rajta fekszik már vagy fél órája, és Danival beszélnek Marci születésnapi bulijáról. Értem én, hogy fontos, de még van rá másfél hetük, és szerintem egy óra után is meg lehet ezt beszélni.
- Tudod, mit? Feladom! - állok fel egy sóhajjal az ágyamról, és leülök az íróasztalomhoz. A facebookomat csekkolom le, Clara-val egy ideje többet beszélünk, mint azelőtt. Most is neki válaszolok először, majd egy másik barátomnak, Sebastian-nak, Franciaországból.
- Ki ez a tag? - kérdezi Ricsi a hátam mögül, és összevonja a szemöldökét.
- Sebastian - felelem, és gyorsan még beírom az utolsó szavakat neki, majd elküldöm az üzenetet. - Régi barátom, két éve beszélünk facebook-on. Akkor ismerkedtünk meg, mikor apáékkal Franciaországba mentünk síelni.
- Szóval egy francia seggfej - állapítja meg gúnyosan, majd visszafekszik az ágyamra. - Király - morogja, és újból előveszi a telefonját.
Vigyorogva kelek fel, és ülök fölé.
- Ha nem ismernélek azt hinném, féltékeny vagy - mondom mosolyogva.
- Nem vagyok féltékeny! - néz fel rám dacosan.
- Pont ezt mondom - vigyorgok győzedelmesen.
Motyog valamit, majd a telefonját az éjjeliszekrényemre teszi. Leránt magához, és hogy kényelmesebb legyen nekem, lefekszem mellé. Megpuszilja a homlokom.
- Nem szimpi a srác - közli velem.
- Nem is találkoztatok - mondom nevetve.
- De nem az és kész.  Nyálas pöcs.
- Nem minden francia nyálas - jegyzem meg.
- De ő az! - akadékoskodik.
Felsóhajtok.
Ráülök a csípőjére lovaglóülésben, majd lehajolok hozzá, és hosszan megcsókolom. Egyik kezével megfogja az enyémet, és összekulcsolja az ujjainkat, másikat viszont a hátamra simítja, és simogatni kezd a gerincem vonalán.
Elszakadok tőle.
- Tényleg nincs kedved kémiát tanulni? - kérdezem, s még mindig olyan közel vagyok hozzá, hogy beszéd közben az ajkaim súrolják az övéit.
- Nem nincs - vigyorodik el.
- Csak egy fél órát - kérlelem, és felülök.
Megrázza a fejét. - Semmi pénzért. Most rohadtul nincs kedvem a kémiához. Még fél órára sem!
- Oké - törődöm bele, majd leszállok róla, és visszaülök az íróasztalomhoz. - Nem sokára anyu születésnapja lesz, és még nem vettem neki semmit - motyogom zavartan, mikor megnézem a naptáramat.
- És mit tervezel? - kérdezi Ricsi, miután felül az ágyon, és a támlának támasztja a hátát.
- Nem tudom, talán a nevelési útmutatót. Szerinted venné a célzást? - fordulok felé.
Felnevet. - Valószínűleg. De azért vegyél nekik kettőt is, hátha az egyből nem esne le neki.
- Jó ötlet! - mutatok rá, mintha valami nagy felfedezést tett volna. - Pluszba egy aranyhalat. Tuti kinyúvasztaná pár nap után. Egyszer volt egy hörcsöge.
- Mi lett vele?
- Boldogan élt, míg meg nem halt. Két napig. Nem tudom, mi lett vele. A ketrecében meghalt szegény. Bááár... lehet, hogy még azt a két napot sem élte meg - gondolkodok el. Ricsi felvonja a szemöldökét. - Tudod, anyából árad valami, ami taszítja az állatokat. Nem tudom, mi, de engem is nagyon taszít, szóval félő, hogy egy kecske leszármazottja vagyok!
- Ez mindent megmagyarázna - röhögi el magát.
- Ezt próbálom nem sértésnek venni - sóhajtok fel teátrálisan.
- Nem tudom, mi másnak vehetnéd - értetlenkedik.
Szúrós pillantást vetek rá, de meg is bánom, mivel a következő percben már a karjaiba kap és a fürdőkádba tesz. A zuhanyrózsát a kezébe veszi és fenyegetően tartja felém.
- Nem mered - rázom meg a fejem, és szinte fuldoklom a nevetéstől.
- Ki próbáljuk? - néz  rám amolyan, Komolyan így gondolod? fejjel.
- Ne! - tiltakozom rögtön. - Esküszöm bármit megteszek, csak ne csináld! - könyörgök.
- Bármit? - húzza gonosz vigyorra a száját.
- Hát... - Elgondolkodom rajta, hogy ha én most beleegyezem, akkor az nekem tuti nem lesz kedvező, a gond csak az, hogy a hideg víz nem túl kellemes, bár a meleget sem vállalnám be, mivel a pólóm fehér, alatta pedig egy kék melltartó van, aminek a szegélye csipkés. Fene gondolta, hogy ilyen helyzetbe kerülök! - Bármit! - bólintok.
- Megbeszéltük. Valamikor beváltom. Még a héten.